Búcsú a „mindennapi újságomtól”
Bocsánatot kérek a kusza írásért, ami esetleg olvashatatlan is. De nem látom egyáltalán, amit írok. Makuladegeneráció miatt annyira megromlott a látásom, hogy a tavasz óta már nagyítóval sem látok olvasni, ami nagyon nagy sorscsapás, nagyon sokat olvasó ember voltam.
Miután befejeztük tanulmányainkat, a férjem 1957-ben, én 1958-ban, Szászrégenben sikerült elhelyezkednünk, és végre önálló lakásunk lett, azonnal megrendeltük a Vörös Zászlót és az Előrét. A Magyar Szó is járt, amíg meg nem szűnt. Most, több mint fél évszázad után, mikor fájó szívvel búcsúznom kell a „mindennapi újságomtól”, úgy érzem, hogy köszönetet kell mondanom azért a sok pontos, lelkiismeretes tudósításért környezetünk, közösségünk és a világ dolgairól. Köszönetet mondok a sok kellemes óráért, amit a Múzsa, a Színes Világ, a Harmónia olvasása szerzett, a sok új ismeretért, a tudományos világ újdonságaiért, ismeretterjesztésért is.
Köszönetet akarok mondani azért is, hogy közösségünkben erősítették az összetartozás érzését, hozzájárultak a műveltség terjesztéséhez, felkeltették a figyelmet az irodalom, a művészetek értékei iránt.
Kívánom, hogy szabadon folytathassák munkájukat az erdélyi magyarság javára!
Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm Önöket!
Egy régi, hűséges olvasójuk, aki a szomorú körülmények miatt most már hűtlen lett.
(Dr. Török Béláné Lőrinczi Ildikó, Szászrégen)
