A breszt-litovszki békét 100 éve írták alá

Száz éve, 1918. március 3-án írt alá Szovjet-Oroszország különbékét Breszt-Litovszkban a központi hatalmakkal. Az előnytelen feltételekkel megkötött szerződéssel Oroszország kivált az első világháborúból, Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia a nyugati frontra csoportosíthatta át haderejét.

Az 1917. októberi bolsevik hatalomátvétel után az új vezetés legfontosabb célja az lett, hogy időt nyerjen a kaotikus belső helyzet rendezésére. A forradalom másnapján, november 8-án összeült szovjetkongresszus dekrétumot fogadott el, amely azonnali, igazságos békéhez vezető tárgyalások megkezdésére szólított fel minden hadviselő hatalmat. Az Egyesült Államok hadba lépése után győzelmet remélő antanthatalmak nem reagáltak, az orosz fronton jelentős erőkkel harcoló központi hatalmak (Németország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Törökország és Bulgária) azonban pozitívan fogadták. A béketárgyalások helyszínéül Breszt-Litovszk (ma Breszt, Fehéroroszország) erődjét, a német Keleti Hadsereg főhadiszállását jelölték ki. A tárgyalások december 3-án indultak meg, a német delegációt Richard von Kühlmann külügyminiszter és Max Hoffmann tábornok, a keleti front vezérkari főnöke, az oroszt (amelyben sokak megrökönyödésére Anasztaszija Bicenko személyében egy nő is helyet kapott) kezdetben a bolsevik diplomata Adolf Joffe vezette, helyébe január 7-én Lev Trockij külügyi népbiztos lépett. A Monarchiát Ottokar Czernin külügyminiszter, az Oszmán Birodalmat Talat pasa képviselte, és a Szovjet-Oroszországtól függetlenedni próbáló Ukrajna is asztalhoz ülhetett. A küldöttségeket az erőd udvarán épített faházakban szállásolták el, mert a város szinte teljesen elpusztult a harcokban.

A felek december 15-én fegyverszüneti megállapodást írtak alá, egy héttel később kezdődtek meg a béketárgyalások. A „sem háború, sem béke” álláspontját képviselő Trockij és a bolsevik vezetők előnyös békében reménykedtek, arra számítva, hogy a németek a közelgő amerikai erősítés miatt mihamarabb minden erejüket a nyugati frontra akarják összpontosítani. Nem sejtették, hogy Berlinben jelentősen alábecsülik az amerikaiak katonai erejét, s nem szándékoztak elhamarkodott kedvezményeket tenni Oroszországnak. Ezért hideg zuhanyként érték őket a németek által támasztott feltételek, akik többek között a népek önrendelkezési jogára hivatkozva követeltek függetlenséget Lengyelországnak és a balti államoknak.

A tárgyalások megrekedtek, s a német fél február 9-én békeszerződést írt alá Ukrajnával, majd ultimátumban követelte a Rigai-öböltől Ukrajna határáig húzott „Hoffmann-vonal” elfogadását, mintegy 150 ezer négyzetkilométernyi terület feladását. A bolsevikok másnap felálltak a tárgyalóasztaltól, a németek a nyolc nap türelmi időszak lejárta után, február 18-án megindították offenzívájukat. Hoffmann február 23-án újabb, még súlyosabb feltételeket terjesztett elő, amelyeket a bolsevik párt központi bizottsága kis többséggel elfogadott. A béke aláírása mellett érvelő Lenin a heves vitában lemondással is fenyegetőzött, mert tisztán látta, hogy az új szovjet állam nem élheti túl a háború folytatását, szavai szerint „el kell fogadnunk a megalázó békét, hogy megmentsük a világforradalmat”.

A szovjet delegáció, amelyet a lemondott Trockij helyett az új külügyi népbiztos, Grigorij Szokolnyikov vezetett, február 28-án tért vissza Breszt-Litovszkba. Itt – a külügyminiszterek elutazása miatt – Rosenberg német követtel és Hoffmann tábornokkal tárgyaltak, s három napot kaptak a megállapodás szignálására. Ezt meg is tették, de nyilatkozatban szögezték le, hogy a megállapodás „annexiós és imperialista”, de a szovjet állam rákényszerül az elfogadására.

A március 3-án aláírt, 13 pontból álló békediktátum értelmében Oroszország elvesztette a Baltikumot, Belorusszia egy részét és Ukrajnát, népességének egyharmadát, iparának felét, szénbányáinak 90 százalékát. Emellett el kellett ismernie Finnország, Lengyelország és Ukrajna függetlenségét, fel kellett oszlatnia hadseregét. Mindkét fél szabadon bocsátotta a hadifoglyokat, lemondott a háborús károk megtérítéséről, és tervbe vette a diplomáciai kapcsolatok felvételét. A szerződésben külön kitételként szerepelt a törökökhöz kerülő területeken élő örmény kisebbség jogainak védelme, amelyet az örmények lemészárlásában később meghatározó szerepet játszó Talat pasa ugyan készségesen aláírt, de alig három hónap múlva már semmibe vett.

A Szovjetek Kongresszusa által március 15-én ratifikált békével a bolsevikok a rendszer konszolidációjához rendkívül fontos lélegzetvételnyi szünethez jutottak, bár a hatalmas területi veszteségek sok politikai csoportosulást az ellenük való harcra sarkalltak.

Augusztus 27-én Berlinben pótszerződést írtak alá, amelyben a béke IX. cikkelyével ellentétes módon Szovjet-Oroszországot hatmilliárd aranymárka hadisarc megfizetésére, valamint Észtország, Litvánia és Grúzia függetlenségének elismerésére kötelezték. Miután az első világháborút lezáró 1918. november 11-i fegyverszünet érvénytelenítette, november 13-án Szovjet-Oroszország felmondta a breszt-litovszki békét. A szerződést aztán a Párizs környéki békeszerződések is semmisnek nyilvánították, és a szovjet hadsereg megkezdte az addig német és osztrák–magyar megszállás alatt álló területek visszafoglalását.