2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Brassai: A polgármester manipulálja Marosvásárhely közvéleményét

„Véleményem szerint nagyon veszélyes az, amit a polgármester csinál, amit, azt hiszem, nem lehet büntetlenül hagyni, hiszen nemcsak a magyar közösség megosztására törekszik, de felidéz olyan idejétmúlt, több mint két évtizedes, anakronisztikusnak bizonyult gondolatokat és üzeneteket, amelyek a román és a magyar lakosság között ismét konfliktusokat generálhatnak.”

 

– Véleményem szerint nagyon veszélyes az, amit a polgármester csinál, amit, azt hiszem, nem lehet büntetlenül hagyni, hiszen nemcsak a magyar közösség megosztására törekszik, de felidéz olyan idejétmúlt, több mint két évtizedes, anakronisztikusnak bizonyult gondolatokat és üzeneteket, amelyek a román és a magyar lakosság között ismét konfliktusokat generálhatnak. Meggyőződésem, hogy ezt nem lehet büntetlenül elkövetni, egyértelmű szándékom, hogy megteszem a megfelelő lépéseket: a Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentést fogok az ügyben tenni, illetőleg a prefektúra figyelmét is felhívom erre a nemkívánatos jelenségre – jelentette ki tegnap, helyi tanácsosokkal közösen tartott sajtótájékoztatón Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.

Világos hadüzenet

Brassai Zsombor azokat a híreket próbálta tisztázni, amelyek az elmúlt napokban félreértésekre és feszültségre adtak okot a városban. Mint mondta, bár igyekeztek tisztázni a polgármesterrel elvi kérdéseket is, úgy látja az utóbbi napokban megjelent nyilatkozatokból, hogy a polgármester még mindig nem érti pontosan, mit jelent a multikulturális város, mi a különbség a szegregáció és a multikulturális valóság között, és ennek megfelelően igyekszik manipulálni a város közvéleményét.

– A hét végére tervezett Împreună–Együtt című rendezvény, meggyőződésem, hogy teljesen illegálisan szerveződik, nagyon világos hadüzenet, amihez hozzáteszem a sajtóban megjelent kommünikét is, amelyben arra biztatják a lakosokat, hogy a Forgatag rendezvényein ne vegyenek részt, ehelyett válasszák ezt a hétvégi furcsa, rossz emlékeket idéző nevű rendezvényt.

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban alkalma volt azt is megtapasztalni, hogy Marosvásárhelyen a közigazgatásban, a helyi politikában egy más minőségű politikai elit körvonalazódik, amely másképpen gondolkodik, és másképp áll hozzá ezekhez a kérdésekhez. Példának a Kultúrpalota centenáriumát említette, amelyre „olyan egészséges magyar–román kulturális programot állítottak össze, amelyben fellelhetők a magyar értékek, nem keverik össze a szezont a fazonnal”. Ez a felfogás távlatokat nyit, és az RMDSZ ennek a mentalitásnak tud partnere lenni – mondta a megyei elnök.

A Forgatagra a helyi tanács által megszavazott költségvetés van

Karácsony Erdei Etel helyi tanácsos elmondta, hogy a Forgatag megszervezésével a tanács régóta foglalkozik, ennek érdekében a költségvetésben elkülönített összeget szavazott meg a rendezvény támogatására. Ezzel szemben az Împreună–Együtt kulturális rendezvénynek nincsenek ilyen forrásai, és tudomásuk sem volt arról, hogy valaki egyáltalán szándékozik egy ilyen rendezvényt megvalósítani.

A helyzet tisztázása érdekében a városhoz a marosvásárhelyi tanácsbeli RMDSZ-frakció letesz egy kérést, amelyben kérdéseket tesznek fel az említett rendezvénnyel kapcsolatosan. Például arra várnak választ, hogy ki, mikor kérelmezte ezt a rendezvényt? Ki és mikor hagyta jóvá, kik voltak a szervezők, hogy lássák, a polgármesteri hivatal, a város implikálódott-e vagy nem, fordított-e erre anyagi forrásokat. Ez a helyi tanács hatáskörébe tartozik, és a közigazgatási törvény alapján a polgármesternek kötelessége válaszolni.

Amikor megkapják a választ, a közvélemény tudomására hozzák.

Kulturális tavasz, nyár, ősz

Kikeli Pál helyi tanácsos, a művelődési bizottság elnöke jelezte, hogy Marosvásárhelynek gazdag művelődési élete van, ezen belül a magyar rendezvények nap mint nap jelen vannak. – Nem figyelünk eléggé saját rendezvényeinkre, és hogy a jelenlegihez hasonló helyzeteket el lehessen kerülni, rendkívül fontos lenne, ha a média partner lenne az elkövetkező év művelődési naptárának az összeállításában.

Mint mondta, a marosvásárhelyi kulturális tavasz, kulturális nyár, kulturális ősz megszervezésében gondolkodik. A kulturális tavasz záróaktusaként képzeli el a Vásárhelyi Napokat, amelyben a programok jelenleg kaotikusak. Fontosnak nevezte, hogy ezeknek a napoknak is legyen hathatós magyar részvétele, de ugyanolyan fontos, hogy ezen belül a kulturális nyár és ősz mezsgyéjén a Forgatagnak legyen meg a helye.

„Európai gondolkodású polgármesterre lenne szükség”

Soós Zoltán fesztiváligazgató a programról szólva reagált a nacionalista felhangú propagandára. – Ettől messzemenően elhatárolódunk, hiszen nincs ilyen célja a rendezvénynek. Gyermekprogramok, kulturális rendezvények, néptánc, zene lesz a repertoárban. Úgy véljük, az egésznek a hátterében a polgármester áll, aki nem tudja elfogadni, hogy Vásárhelyen egy olyan színvonalas rendezvény jött létre, amely felülírja az általa beindított rendezvényeket. Nem kellene provokálni a lakosságot, hiszen egyértelműen provokál, hanem támogatni.

A kolozsvári polgármester szavait idézte, aki a Kolozsvári Magyar Napok kapcsán úgy nyilatkozott, hogy magyar kultúra nélkül nem lehet elképzelni Kolozsvár jövőjét; egy ilyen európai gondolkodású polgármesterre lenne szüksége Vásárhelynek is, nem pedig megosztó és a hatalmat magának akaró személyre – jelentette ki.

Számonkérésre nincs jogi eszköz

Peti András alpolgármester a marosvásárhelyi RMDSZ nevében nyilatkozta, hogy tudatosan és következetesen készítették elő a fesztivált. Nyolc hónappal ezelőtt a költségvetés-tervezet vitájánál minden szakbizottságban szóba került a rendezvénynek a megszervezése, illetve a költségvetési vonzata. – Nyolc hónappal ezelőtt konszenzus alakult ki a rendezvény támogatásáról. A fesztivál időpontjának közeledtével egyre többet és egyre gyakrabban beszéltünk a hivatallal és a polgármesterrel, ezért nem értjük, nem találunk magyarázatot arra, hogy mi késztette a hivatalt, hogy ellenrendezvényt szervezzen.

Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Forgatag megszervezésére elkülönített összegről kizárólag a polgármester dönt főutalványozói minőségében, és ha az összeget nem költi el, nem történik semmi.

A Népújság felvetésére, hogy miután a polgármesternek törvényes kötelezettsége van a költségvetés végrehajtásáért, számon kérhető-e, az alpolgármester azt válaszolta, nincs jogi eszköz arra, hogy kötelezzék a polgármestert az előirányzott összegek kifizetésére. Az egyetlen kompetens hatóság ebben a számvevőszék, de az is csak azt ellenőrzi, hogy a költségeknél ne lépjék túl a kiutalt összeget. A Forgatag megszervezésére a polgármesteri hivatal költségvetéséből különítettek el összeget, ezzel szemben az ellenrendezvény szervezői nem tettek le pályázatot kulturális rendezvényre, amely egy másik módja a kulturális tevékenységek finanszírozásának. Ilyen körülmények között a polgármesteri hivatal legálisan nem támogathatja anyagilag ezt a rendezvényt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató