2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Márton kiemelte a megyei víz- és csatornahálózatra vonatkozó általános rendezési terv időszerűsítését, amely lehetővé teszi több, számunkra fontos település ivóvíz- és csatornahálózatának a kiépítésére vonatkozó terv megvalósítását.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


A Megyei Tanács júliusi soros ülésén a képviselők megszavazták, hogy a megye által támogatott művelődési és sportrendezvények listájára felkerüljön a Marosorbó-Radnót Hazafias Népdalfesztivál (30.000 lej) mellett a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál (10.000), az ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilmfesztivál (15.000), az Országos Fogathajtó Verseny döntője (30.000), a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár (35.000) és a Vásárhelyi Forgatag (30.000).

Igennel szavaztak a megye 2014-2020 közötti fejlesztési tervére is, amelynek kapcsán Kelemen Márton alelnök kérésünkre elmondta, hogy az elsőbbségi jegyzéken kiemelt helyen szerepel a Nagyernye – Szováta, az Erdőszentgyörgy – Bözöd – megyehatár, s első helyen a Nyárádtő – Dicsőszentmárton közötti út korszerűsítése. Nagy fontosságot tulajdonítanak a városi rangra emelt vidéki települések által benyújtott pályázatoknak is.

A már említett útkorszerűsítések kapcsán az alelnök azt nyilatkozta, hogy valószínűleg saját alapokból kezdik meg a munkát, a folytatást pedig pályázati alapokból teremtik elő.

Kelemen Márton kiemelte a megyei víz- és csatornahálózatra vonatkozó általános rendezési terv időszerűsítését, amely lehetővé teszi több, számunkra fontos település ivóvíz- és csatornahálózatának a kiépítésére vonatkozó terv megvalósítását.

A megyei tanács 3 euróról 5 euróra emelte a tulajdonában levő épületekben működő orvosi rendelők havi bérleti díját. Az elhangzott magyarázatok szerint törvényes előírás, hogy a piaci árakhoz kell igazítani a bérleti díjakat.

A képviselők szavaztak egy megyemenedzseri állás létrehozásáról, s bár elvitatkoztak azon, hogy milyen végzettséggel, tudással kell rendelkeznie a szóban forgó tiszstségviselőnek, egyesek tudni vélték, hogy már megvan a kiválasztott személy, akire az állást szabták.

Új igazgatója lesz a megyei hagyományőrző és művészeti központnak, a versenyvizsgán Praja Iuliu pályázatát értékelték a legjobbnak, akit három évre neveznek ki az említett intézmény élére.

Változások lesznek a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon is. A fogyatékos személyeket ellátó Görbe utcai házból a gondozottakat a felújított ludasi központba irányítják. Mivel az igazgatóság át kell adja a Forradalom utca 45. szám alatti épületet a Református Egyháznak, az ott működő sürgősségi osztályt és gyermekmentő telefonszolgálatot átköltöztetik a felszabaduló Görbe utcai épületbe – nyilatkozta dr. Schmidt Loránd igazgató.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató