2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Botrány a kibédi falunapokon

Hétfőn reggel a szerkesztőségben keresett meg Gálfi Anna és a férje, Gálfi Bernád Kibédről, akik azzal vádolták meg a község polgármesterét, hogy vasárnap, a falunapokon kiutasította a futballpályáról Gálfi Annát 81 éves apjával és egy másik falustársával együtt, holott ők csak egy miccset akartak enni a „lefödőben”.

Hétfőn reggel a szerkesztőségben keresett meg Gálfi Anna és a férje, Gálfi Bernád Kibédről, akik azzal vádolták meg a község polgármesterét, hogy vasárnap, a falunapokon kiutasította a futballpályáról Gálfi Annát 81 éves apjával és egy másik falustársával együtt, holott ők csak egy miccset akartak enni a „lefödőben”.

Állításuk szerint a polgármester azt mondta: „El innen, nincs itt helyetek...” Ezért kénytelenek voltak az egyház sátorában leülni, ott kapott gulyást az apjának is. „Így ért véget számomra a falunap. Nagyon boldog vagyok, hogy nem ütöttem meg a polgármestert”, mondta egyebek közt Gálfi Anna.

Elmondta, hogy a 81 éves apja felügyeletet igényel, egy-két pohár pálinka után nem biztos, hogy hazatalál. Ezért vasárnap este fél nyolckor elindult érte a rendezvényre.

Gálfi Bernád elmondta, hogy a felesége szellemi fogyatékos, rokkantsági bizonylata van.

Állításuk szerint a polgármester részeg volt. Már vasárnap este feljelentették a csendőrségen, a helyi rendőrségen. A Népújságtól indultak az RMDSZ-hez és a prefektúrára, mert, mint mondták, diszkrimináció érte őket, és Gálfi Annának, mint mondta, „elfogyott az önuralma”, azért mondta a polgármesternek, hogy „te, még embernek se való vagy, nemhogy polgármesternek!”

„Provokációnak nem adok helyet!”

Az ügyben megkerestük Dósa Sándor polgármestert, aki provokációnak nevezte az ügyet, és elmondta, hogy Gálfiék több mint 50 feljelentést tettek már ellene.

– Többször eljátszották ezt, nem az első eset, nem is a második, hogy hamis vádakat fogalmaztak meg ellenem. Jelen pillanatban is az ügyészségen van egy feljelentés, hogy megfogtam, megráztam, megnyakásztam a feljelentőt a polgármesteri hivatalban. Az volt a szerencsém, hogy a rendőrparancsnok az irodámban volt, ezért nem jött össze nekik. Úgy látszik, ez egy újabb próbálkozás. Akár száz tanút tudok állítani, hogy ültem a sátorban, nem reagáltam a provokációra. Feljelentettek az elnöki hivatalnál, a miniszterelnöknél, a nép ügyvédjénél, az RMDSZ-nél, a prefektúrán, a megyei tanácsnál, a rendőrségen, csendőrségen.

– Ön valóban elküldte, hogy nincs mit keresnie a futballpályán?

– Dehogy küldtem, ott mindenkinek helye van. A provokációra nem válaszolok. Maga az, hogy a lefödőbe akarta leültetni az öregeket, eleve hazugság. Provokáció az egész, nincs amiről beszélni. Tanúim vannak, hogy ott üldögéltem a sátorban, nem kompromittálnám magam az egész falu előtt.

– Hogyan kezdődött az egész?

– Gálfi Anna elment az egyház sátorához, onnan hozott gulyást és lángost, odajött és elkezdett ordítozni. A feljelentéseik alapján, az elmúlt években tett temérdek feljelentésből mindenki tudja, hogy ezek provokációk. Arra megy ki a játék, hogy minden egyes alkalmat kihasználnak, hogy kelepcébe csaljanak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató