Bodor Péter, a városi fogház lakója*

(Folytatás június 12-i lapszámunkból) 

1820. december 20-án, miután a Királyi Tábla a pénzhamisítás ügyében első fokon meghozta az ítéletet, a tanács megszigorította a folyok őrizetét, és éjszakára őröket állított melléjük. Ugyanakkor Bodor jobb munkafeltételeket kapott. Nappalra az archiváriusi dolgozóház melletti szobába vitték, éjszakára a porkoláb mellettibe került, és mivel a lába újra kisebzett, levetették róla a vasat. 

Ezután Bodor vasban tartásának a kérdése elcsendesül. A Főkormányszékhez feljelentés e tárgyban nem érkezett, a város pedig alkalomadtán csak azt jelentette, hogy a városban „illendő securitas mellett”, vagyis jó felügyelet alatt jár. Az 1821. október 10-i jelentésben is azt válaszolja a főkormányszéki július 19-i leiratra, hogy „amikor a publicum munkáinak, melyek általa és az ő plánuma szerént készíttetnek, megnézésére, megvisgálására kivitetik, mindenkor illendő securitas mellett szokott kimenni és künn lenni”.13 De a vasban tartásról szó nem esik. Valószínűleg nemigen tartották tiszteletben ezt az engedékenyebb eljárást sem. Hiszen közben olyan munkákat is végzett, amelyeket nehéz elképzelni korlátolt mozgás mellett. Gondoljunk a Vártemplom tornyában való tevékenységre, vagy a református kollégium udvarán lévő kút megépítésére, amely munkálatok egyébként sem folytak nyílt helyen, a közönség szeme láttára, és így nyugodtabban megengedhették neki a szabad mozgást.

Mivel elfogása előtt elég rendszeresen dolgozott a városnak, a tanács tisztában volt képességeivel, és élt is Bodor kényszerhelyzetével. Felhasználta őt az időközben felmerült és műszaki ismereteket igénylő feladatok jelentős részének a kivitelezéséhez. Ezért 1822 őszén, amikor érezték, hogy közeledik a már 1820 decemberében kimondott ítélet legfelsőbb jóváhagyása, ami a városból való elvitelét is jelentette, egy 1822. május 13-án keltezett, jól megokolt folyamodvánnyal fordultak a Főkormányszékhez Marosvásárhelyen hagyása érdekében. Azt szerették volna, akárcsak az elítélt, hogy fogságának hátralévő részét is a városban töltse. 

A folyamodványban előbb kiemelték érdemeit. „Mechanicus Bodor Péter, aki későbben hamis papiross pénz készíttésért, és azzal való élésért elfogattatott, és főbeli közkereset alatt vagyon, mind elfogadtatása előtt, mind kivált képpen annak utánna esméretes mestersége által utaink, hidgyaink és kutaink építtése, a hibásoknak helyrehozása körüll nevezetes munkákot tett, és tétetett, anélkül, hogy ebbéli hasznos és a város előmenetelére tett fáradtságaiért az allodiális cassából nagy jutalmat kívánt vagy vett volna”14 – hangzik az értékelés. A folytatásban felsorolták, hogy az 1821. évi nagy árvíz által tönkretett híd helyett újat tervezett, és annak építését pallérként felügyelte. Ugyancsak az ő tervei és irányítása alatt történt a piaci szökőkút megújítása, amelynek bő vize a lakosság jelentős részét ivóvízzel ellátja, és amelynek medencéje, szükség esetére, kétezer veder vizet tartalmaz. Vázolják azokat a terveket is, amelyeket Bodor igénybevételével szándékoznak megvalósítani. 

A levélben a Bodor segítségével elvégezni szándékozott további tervekkel is előhozakodtak. A többi megrongálódott híd felújítását is vele akarták elvégeztetni, ami így kevés költséggel megoldható lenne. „Vannak még más munkánk is – írják a továbbiakban –, melyeknek előszámlálásokkal Excellentiátokat terhelni nem kívánjuk, azonban bátorkodunk alázatosan feljelenteni, hogy mindazon munkáknak az allodiális cassa megkíméllésével, a város díszével és előmenetelével leendő megkészíttetésére nézve Bodor Péterre nagy szükségünk volna.” És végül kimondják annyira óhajtott céljuk érdekében megfogalmazott kérésüket: „Bátorkodunk alázatos tisztelettel Excellenciátoknak könyörögni, hogy feladott okainkat kegyes fontolóra venni, és  Bodor Pétert ítéletesen itten meghagyni, s a felséges udvar előtt is itten leendő hagyattatását kegyesen kieszközölni méltóztassék”.

A város próbálkozása részben sikerrel járt. Hivatalos választ sosem kapott, de a mester elvitelét mindaddig nem sürgették, amíg az ítélet uralkodói megerősítést nem nyert. Sőt, még az így nyert szűk egy évet megtoldották két és fél hónappal. Csak 1823 júniusában kezdték tervezni az útnak indítását, hiszen mindig találtak okot a halasztásra. 

1823 júniusában, amikor a tanács Bodor Szamosújvárra küldését fontolgatta, a mester a református kollégium és Szotyori doktor kútjának az építésén dolgozott. Mivel a kútépítés kinyúlt, a kollégium vezetése június 27-én még két napot kért és kapott az ottani kút befejezésére. 

Ezután Bodor is sürgetni kezdte anyagi helyzetének az eltávozása előtti tisztázását. Június 30-án két kérést is előterjesztett. Az egyikben az árverésen eladott javainak leltárát, a másikban a vagyonösszeírást, a kurátor számadását, a hamisított pénzzel megkárosítottak kifizetéséről szóló főkormányszéki rendeletet, valamint a Gegő János által elvett órája visszaadását kérte. A tanács csak a rendelet másolatát bocsátotta Bodor rendelkezésére. Az összeírásokkal kapcsolatosan azt válaszolta, hogy azok a Főkormányszéknél vannak, az órát pedig csak akkor kaphatja vissza, ha a Gegővel szembeni tartozását kiegyenlíti. 

A következő napon, július 1-jén benyújtott levelében zenélő kasztenjének és a magától járni tudónak nevezett szekerének az árverés alól való kivevését kéri. Emellett kiköti, hogy az adósságok megadását követelők közül csak azokat elégítsék ki, akiknek ő már korábban tartozott, de azokat is csak a beleegyezésével, és megismétli igényét a kurátori számadás tanulmányozására. Kérése végére hagyja az egyik legfájóbbnak bizonyult esedezését, hogy a „publicum munkái körül tett fáradsága megjutalmaztassék”.15 Ebben a burkolt formában nem kért egyebet, mint érdemei elismerését és fogházban töltött ideje alatti költségeinek, kosztjának a hitelező vendéglőssel szembeni kielégítését. A válasz elutasító: a még meglévő dolgait ellicitálják, mert tartozásait abból akarják kifizetni (ami sikertelennek bizonyult); a kurátori számadást megkapja, ha majd elkészül; a kosztja árának a tanács részéről történő kielégítésére vonatkozó kérés teljesítése helyett, kárpótlásként „nagylelkűen” magukra vállalták a Szamosújvárra szállítás költségeit. 

Július 7-én, a távozása előtti napon a mester még egy kísérletet tesz. Egy újabb kéréssel próbálja rávenni a helyi hatóságot, hogy a vagyoni helyzete tisztázásáig itt maradhasson, de a kéréshez mellékelt tiltakozó beadványát mereven visszautasítják, vagyoni helyzete tisztázatlanságát pedig akadékoskodásával magyarázzák.

Mivel a felsőbbség megfeddésétől tartottak, a vagyoni kérdés lezárása nélkül, 1823. július 8-án útnak indították. Szamosújvárra érkezését báró Josintzi József16 várparancsnok 1823. július 12-i átiratában nyugtázta. Így Bodor Péter marosvásárhelyi tartózkodásának – a városi fogház lakójaként letöltött, 1819. december 3 – 1823. július 8-a közötti – három évet és valamivel több mint hét hónapot tartó második időszaka lezárult. 

Hogy milyen munkákat végzett Bodor a város számára 1820–1823-ban, vizsgálati fogsága idején, arról maga a város tájékoztat egy 1839. szeptember 25-i jelentésében. 

„El ösmeri a magistrátus azt, hogy az irt üdő folyása alatt az instáns az marosvásárhelyi Piacon lévő szökőkút, úgy a Szentgyörgy utcabeli szökőkút, Király-kút meglévő vize bővítésekre a források öszveszedésibe, és az írt kutak víztartó öbleik ujíttásokba, úgy a Piac egy része kiflasztereztetése, libellációjába insineri munkálkodásával sokat fáradozott, úgy szintén az 2. nagyhidat az árvíz öszverontván, azt merőbe újból tulajdon plánuma szerént, az keze alá adott ácsokkal és ácspallérral felügyelete alatt készíttette, és így sokat fáradozott a publikum részére, a más privátusoknak tett, és onnat is nyert fizetésen kívül. Mely munkáknak megtételire önként ajánlotta magát, csak hogy érdemlet fogságából a nappali munkatételre kijárhasson. De hogy megírt kutakot ő építette volna merőbe újból, azt az igazság ellen írja, mivel azok 1800-dik esztendőtől fogva szakadatlanul használtattak, és akkor csak megújíták.”17 

A jelentés azt is felsorolja, hogy ez alatt az idő alatt mivel jutalmazták őt. A város saját költségén, két alkalommal, egy-egy rend 

„öltöző köntöst” készíttetett számára, 1821-ben két alkalommal 30–30 rénes forinttal jutalmazta, 1822-ben pedig kosztja árának pótlásába 45 rénes forint 45 krajcárt kifizetett. Ennyivel a város véleménye szerint Bodor fáradozása „eleget meg van jutalmazva”, amely fizetséget azonban – tekintetbe véve az elvégzett munkát és a jó szakképzettséget igénylő erőfeszítéseket – meglepően kevésnek tartjuk.

Furcsának tűnik, de a város fogházában töltött időszak hozta a legnagyobb elismerést és hírnevet számára, hiszen ekkor alkotta a legmaradandóbbakat. Ekkor épült alapjaiból újra az a piaci szökőkút, amely a köztudatban Bodor-kútként szerzett hírnevet neki, és ugyanabban az időszakban épült a Maros főárkán átívelő, ugyancsak az ő nevét viselő Maros-híd is. És a többi, kevésbé nevezetes tevékenysége mellett – amilyen a református kollégium és Szotyori doktor kútja vagy a Vártemplom tornyának javítása – ugyanebben az időszakban dolgozott két olyan találmányán, a „zenélő kasztenen” és a „magától járó szekéren”, amelyeknek sikeres befejezése feltaláló voltát tovább öregbíthette volna.

 

13 Ua. Acta Politica, 298/1820. sz., 4.

14 Ua. Acta Politica, 298/1820. sz., 71.

15 Ua. Tanács jegyzőkönyvek, 61/1823. sz., 57.

16 Róla állítja a hagyomány, hogy magyarul nem tudó német báró, aki Bodort nem szerette, és a róla festett Júdás képért sötétzárkába csukatta.

17 Ua. Acta Politica, 443/1835. sz., 21.