A pénzhamisításért meggyanúsított és 1819. december 2-án előállított Bodor Péter már december 3-a hajnalán a város fogdájába került.
1820. szeptember 18. Részlet a városi tanács jelentéséből Bodor katonavason tartásáról
A pénzhamisításért meggyanúsított és 1819. december 2-án előállított Bodor Péter már december 3-a hajnalán a város fogdájába került. A városi fogház a főtér – a mai Rózsák tere – felső felében egyedül álló kőépületben székelő városházán volt. A börtönrész négy szobából és egy föld alatti tömlöcből állt, amely szobákat egészségeseknek, világosaknak és tisztáknak nyilvánította a tanács.1 1820 novemberében – a három pénzhamisítón kívül – a fogházban tartózkodott még 13 vasban tartott és négy vas nélküli rab.
Bodornak és társainak is viselniük kellett az előírt rabláncokat. Esetünkben kétféle bilincset használtak, a súlyosabb, illetve szorosabb „békóvasat” és a „katonavasat”.2 Bodornak volt alkalma mindkettőt viselni, hiszen előbb a szorosabbat rakták rá, és csak később kapta könnyítésként a „katonavasat”. A felsőbb utasítások rendszeresen kihangsúlyozták, hogy a pénzhamisítók „különösen őriztessenek”, amiért a városnak többször is meggyűlt a baja a Főkormányszékkel. Hiszen a mester, a többiekhez viszonyítva, alkalomadtán bizonyos könnyítéseket élvezett.
Bodor Péter fogságban tartásának körülményeiről – a Főkormányszék utasítására – a városi tanács 1819. december 29-én készítette az első jelentést. Ebben leírták, hogy mindjárt elfogatása után, az előírások értelmében „katonavasat” tettek rá, de a közben megérkezett főkormányszéki utasítás értelmében azt „békóvassal” helyettesítették, és felügyeletét megszigorították, ami szemmel látható változást és szenvedést okozott neki. Ugyanakkor jelentették a rab élelmezése és egyéb költségek ügyében tett lépéseiket is. Megszabták, hogy ebédre és vacsorára egy hónapra 15 rénes forintot költhetnek, reggelire és gyertyára (már hosszú téli esték voltak) napi 10 krajcárt, mosásra pedig heti 20 krajcárt.3
A személyes kiadásokat a fogoly kellett állja, amit az elárverezett javai után befolyt összegből szándékoztak fedezni. Csak a nincstelen rabok eltartására biztosított a kincstár meglehetősen csekély összeget. Esetünkben erről szó sem lehetett, hiszen Bodor nem volt vagyontalan.
A Főkormányszék már február 3-án válaszolt, sokallta a megállapított összeget, amely egy hónapra 21–22 rénes forintra rúgott, és utasította a várost, hogy napi 30 krajcárnál többet erre a célra ne költsön. A napi 30 krajcár havi 15 rénes forintot jelentett, amely keretnek a túlhágását még utóbb is tiltották. A költségek biztosítása a fogoly zárolt vagyonát kezelő „massae curator” (javak gondnoka) feladata volt. A fentebbiekre vonatkozó utasítás ekként hangzik: „Kegyelmeteknek a hamis papiros pénz csináló Bodor Péter tartása tárgyában múlt December 29-ről ide tett jelentésekre ezennel visszaíratik: a nevezett Bodor Péter gonosz tettének terhes volta azt kívánja, hogy ő vason tartassék, s mivel az ő általa folyamatba bocsátott hamis anticipationalis céduláknak az ő sequestrált vagyonjából kell bonificáltattni: ezért, nehogy ezen bonificationis fundus csonkulást szenvedjen, a Bodor Péter tartására és más hozzá járuló költségekre, ezen rendelés vételétől fogva naponként 30 krajcárnál többet nem kell fordíttani. Továbbá kötelességek lesz kegyelmeteknek, hogy a sokszor nevezett Bodor Péter mindennémű vagyonnyát készpénzzé tegyék, azt interesre adják ki, és rólla tulajdon feleletjek alatt pontos számadást vitessenek.”4 De amint látni fogjuk, élelmezése éveken át hitelben történt.
A főkormányszéki leiratot megelőzően, 1820. január 28-án, a városi tisztiorvos igazolása kíséretében a tanács felterjeszti Bodor kérését, amelyben a béklyók eltávolításáért esedezik, mivel azok felsebezték a lábát. A felsőbbség nem siet válaszadással, de március 20-án jóváhagyja Bodor könnyebb katonavasra tevését, és utasítja a tanácsot, hogy „Bodor Péter lábáról a vasat a porkolábbal levétessék, és a helyett tétessék kezére és lábára katonavas.”5
A letartóztatás Bodort váratlanul érte. Erről elég tanúbizonyságot szolgáltatott az 1819. december [5]-i, elég terjengős vallomása. A letartóztatást és vizsgálati fogságba helyezést újabb megpróbáltatások követték. Hamarosan megjelentek a hamis pénzzel megkárosítottak és a korábbi hitelezők, és a károk és az adósságok megtérítését sürgették. Elsőként az üveges Tartzali János jelentkezett, aki egy nála megrendelt, de Bodor letartóztatása előtt be nem fejezett rostély árát kérte. Következett Kováts János patikus, Jager János pléhes, Hauchard József fogadós, Dobál Antal kereskedő, Pál Sámuel (a sorstárs órás, aki egy kétcsövű puska visszaadását követelte), Csíki Márton kereskedő 12 rénes forintért, Görög József kereskedő 89 rénes forintért, Gegő János (házbérért), gróf ifj. Teleki Mihály 130 rénes forintért, a korábbi hitelezők közül, és mintegy másfél tucatnyi megkárosított.
A marosvásárhelyi fogházban töltött ideje alatt Bodor kosztozását jórészt a tanácsházhoz közel fekvő Korona vendéglőből biztosították. A vendéglő a város tulajdona volt, és Hauchard József bérelte. Mivel a kosztozási költségek kifizetése, vagyis a fogadós igényeinek a kielégítése egy két évtizedes vitává, sőt személyeskedéssé terebélyesedett üggyé vált, szükségesnek tartjuk összegezni a Bodor 1837. január 4-i folyamodványában olvashatókat. 1819. december 3-a és 1820. március közepe között báró Apor Lázárnál ebédelt, reggelijét pedig a saját otthonából hozott nádméz és kávé képezte. Március közepétől május végéig a kosztot Hauchardtól hordták a fogházba. 1820 júniusában a város munkáját a fogházon kívül végezte, ahol kosztot is kapott. Július elsejétől november elejéig Hauchardhoz járt, mivel a fogházon kívüli étkezést megengedték neki. Ez alatt az idő alatt ebédhez és vacsorához egy-egy fertály6 bort is fogyasztott, aminek a szükségét azzal magyarázta, hogy „a terhes munkák megkívánván testi erőm támogatását”.7
1820. november elejétől 1821 júliusáig, mivel két rab az egyik nem vásárhelyi fogházból megszökött, nem engedték a vendéglőbe járni. Ebben az időszakban az ételt a szobájába hozták, amelyről megjegyezte, hogy rossz volt, feleannyit sem ért, mint amennyiért megrendelték, és a bor is elmaradt. 1821. július elejétől 1822. május végéig8 újból a vendéglőben evett, amikor ismét bort is kapott. Ezután a református kollégium, valamint Szotyori József orvos kútja építéséhez fogott, és élelemmel való ellátását egy hónapon át gróf Teleki Mihály9 „főigazgató” és az orvos biztosították. Bodor folyamodványából az is kitűnik, hogy amikor a vendéglőbe járt étkezni, vasárnaponként mindig Borosnyai Lukács László tanácsosnál, anyai ági rokonánál étkezett, akit ő rendszerint „bátyám”-ként említ. Számításai szerint ő Hauchardnál 24 hónapon és 18 napon át kosztozott, amiért utólag annak áraként megállapított 913 forint 4 krajcárt sokallta, csak 606 forintra becsülte, a pluszba kapott bor árával együtt.
Megjegyezzük, hogy Bodor számításai tévesek. Nem 31 hónapot tartózkodott a városi fogházban, hanem egy évvel többet – 43 hónapot –, és Hauchardnál nem 24, hanem 34 hónapig kosztozott. Ezért, miután a fogadós benyújtotta követelését, a tanács 1823. július 12-i végzésében a 34 hónapra (pontosan 1036 napra) csak 518 rénes forintot volt hajlandó kifizetni. Arra hivatkozott, hogy a felsőbb utasítások értelmében a fogoly napi élelme nem lehetett több 30 krajcárnál, vagyis fél rénes forintnál. Az elégedetlen fogadós a Főkormányszékhez fordult, iratokkal megokolva a fogolyra fordított többletköltséget, amit a felsőbbség 1824. április 5-én jóváhagyott. Ugyanakkor elfogadja a tanács érvelését, és elutasítja Bodornak azt a kérését, amelyben az étkezés költségeinek a városra hárítását kéri. Úgy véli, hogy az a 171 rénes forint és 36 krajcár, amit a tanács munkája fejében ruhára, gyertyára és egyébre Bodor számára költött, kielégítő elégtétel. Ezt elég ironikus megfogalmazásban ki is hangsúlyozza, amikor így érvel: „melly summával Bodor Péter annyival is inkább megelégedhetik, mivel önként ajánlotta magát a városi közönség számára némely munkáknak készíttésire, és ezen ajánlással a városi közönséget sok haszontalan költségekre indította, az is hozzájárulván, hogy ő, amíg a közönség számára dolgozott, szabad levegővel és nagyobb szabadsággal élhetett.”10
Az élelmezésével kapcsolatos eljárás – mint vele szemben elkövetett méltánytalanság – miatt Bodor több alkalommal is a Főkormányszékhez fordult. Egyrészt túlzónak tartotta a kosztozására vonatkozó, mellőzésével megállapított összeget, másrészt pedig elvárta – és nyomatékosan kérte évek múlva is –, hogy a város érdekében kifejtett tevékenységének elismerése fejében étkezését a tanács vállalja magára. Küzdelme, érvelései süket fülekre találtak nemcsak a városnál, hanem a Főkormányszéknél is. A még mindig húzódó üggyel kapcsolatosan Hauchard 1839. szeptember 23-i levelében elég cinikusan azt írta a Főkormányszéknek, hogy „a Felséges Királyi Fő Igazgató Tanács által is helybe hagyott és kifizetett koszt árrán kívül még egy néhány száz rénes forintommal a mai napig is adós, de szánakozva szerencsétlen sorsán, elhalgatva mindezeket, az engemet illetőkre nézve csak annyit felelek, hogy én Bodor Péternek szerencsétlen állapotjában, részint a Tekintetes Nemes Tanácsnak hírivel tett szegődség mellett, részint pedig assecuratióknál fogva adtam kosztot.”11
Bodornak „vasban tartására” vonatkozóan is szükséges még néhány szót ejteni. A Főkormányszék 1820. március 20-i leiratának kézbevétele után a tanács utasította a városi ügyészt, hogy a porkolábbal a szoros vasat levetesse, és helyébe „kezére és lábára katonavasat tetessen”. Ez az intézkedés javított a fogoly helyzetén, de továbbra is akadályozta őt a szabad mozgásban és a munkában. Hiszen a fogházon kívül is csak katonavason és egy hajdú felügyelete alatt mozoghatott. Ennek következménye, hogy a város hamarosan áthágta az utasítást. Miután Bodort a piaci szökőkút újjáépítésével megbízta, a könnyebb mozgás és eredményesebb munka érdekében a vasat levetette róla.
És – mivel az eset hamarosan a felsőbbség tudomására jutott – rövidesen következett a dorgálás. Az augusztus 21-i leiratában a Főkormányszék elmarasztalta a várost eljárása miatt. Az 1820. szeptember 18-i válaszában a tanács, miután felsorolta Bodornak a város számára végzett tevékenységét, és kiemelte a rá váró feladatok fontosságát, nyomatékosan kérte az utasítás megváltoztatását. A Főkormányszék ismét csak részengedményre volt hajlandó. Az október 2-i válaszában megengedte, hogy amikor a tanácsi munkák elvégzésére a városba kiviszik, „katonavasak az ő fogságának jeléül csak az egyik lábára tétessenek […], a tömlöcbe való visszatérésével újra a vas a kezére is tétetvén”.12
1 Mvhely város lt, Acta Politica, 25/1820. sz., 2.
6 A fertály a kupa (mintegy 1,4 liter) egynegyede volt, vagyis mintegy három és fél deciliter.
7 Kolozs Megyei Nemzeti Levéltár, Marosvásárhely város lt, 12. sz., 26.
8 Bodor itt egy évet tévedett. Ténylegesen 1823 májusáról lehet szó. Egyébként az általa készített felsorolásban ő a kollégiumnál és Szotyori doktornál nem 1822, hanem 1823. május végétől július elejéig dolgozott.
9 Teleki Mihály gr. ( ? – Marosvásárhely, 1826) marosszéki főkirálybíró és református kollégiumi főgondnok.
10 Mvhely város lt, Acta Politica, 298/1820. sz., 7.
11 Ua. Acta Politica, 443/1835. sz., 1.
12 Ua. Acta Politica, 298/1820. sz., 161.
*Részlet a szerzőnek a Mentor Könyvek Kiadónál hamarosan megjelenő kötetéből
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
