Bod Péter emlékezete

A kétszázötven évvel ezelőtt, 1769. március 2-án elhunyt Bod Péter neve ismerősen cseng Marosvásárhelyen, hiszen róla nevezték el a református diakóniai központot az Erdő utca aljában. A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ épülete másfél évtizeden át otthona volt az asszisztensképző iskolának, számos rendezvénynek nyújtott helyszínt, jelenleg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumnak a székhelye. De mit is tudunk Bod Péterről, és mit illik megismernünk róla halálának negyed évezredes évfordulóján?

Bod Péter tiszteletes külföldi akadémián tanult, magyarigeni református prédikátor, gróf Árva Bethlen Kata református nagyasszony udvari papja, korának egyik legnagyobb erdélyi magyar tudósa volt. Nyomtatásban megjelent 21 könyve, kéziratban 15 írása, és elveszett közel kéttucatnyi írása. Úgy vélik, tízezer oldalnyit írt élete során, ami rendkívüli teljesítménynek mondható. Sokan méltatták munkásságát, könyvet írtak róla – köztük gróf Mikó Imre. Az Önéletírásához előszót író Jancsó Elemér és Egyed Emese szerint Bod Péter a XVIII. századi tudományosság egyik legnagyobb teljesítményű magyar szerzője. Latinul írta műveit, magyarra csak 1940 körül fordították le. Írásai főleg egyházi és református egyháztörténettel foglalkozó munkák (Historia Hungarorum Ecclesiastica). Írt Erdélyről, az itteni szegénységről, járványokról, éhínségről. Munkáit állandóan rendszerezte, katalogizálta. Hívták több állásba, de ő a tudást szerette. Vizsgálta a Szentírás és történelem kapcsolatait, a keresztyénség és a történelem kapcsolatát. Megírta a Szentírás értelmére vezető magyar lexikont (1746), A Szentírás történetét (1748), a Magyar Athenas című lexikont (1766), melyben félezer addig élt erdélyi író életrajzi adatait írja le, a Szent Heortokratest a szentek életéről, ünnepekről (1761). Írt régi sírfeliratokról, régi verseket, adomákat gyűjtött.

Életét pontosan nyomon követhetjük Önéletírásából. Felsőcsernátonban, Kézdiszéken született 1712. február 22-én. Székely nemesi származású; nemesi címert és nemeslevelet dédapja, Bod Pál lófő kapott Rákóczi György fejedelemtől 1640-ben. Édesapja, Bod Márton részt vett a Rákóczi-féle szabadságharcban, édesanyja felsőtorjai Sólyom Eufrozina. Öten voltak testvérek: Péter, a legelső gyerek, valamint Krisztina, Mózes, Zsófia, Judit. Az 1719-es pestisjárvány áldozatául esett az édesapa és a két nagyobb testvér. Egy idő után a család tanácsára az édesanya férjhez ment, és még lett két fia, János és István.

A fentiek miatt Bod Péternek nehéz gyermekkora volt, mint a legnagyobb gyermek, iskolai tanulása mellett mezei munkát végzett. 1724-ben a feltűnően okos gyermeket beíratták a nagyenyedi kollégiumba, ahol minden tanulmány érdekelte, jól tanult, és magaviselete példás volt. Tanulmányai végeztével meghívást kapott a Nagybánya melletti Felsőbánya iskolájába, ahol három éven át tanított. Ezt követően újból Nagyenyedre ment, ott felsőbb stúdiumokat végzett, bölcseletet és teológiai ismereteket, idegen nyelveket tanult. A kollégium gazdatisztje, Thury Mihály fiát tanította, amiért ebédet kapott. E férfi közbenjárására kezdte el segíteni a szegény sorsú árva diákot méltóságos Bethlen Kata grófnő, aki évi harminc forint táppénzt küldött neki. 1736-ban a kollégium könyvtárosa lett, itt szerette meg a könyveket. Ugyanekkor héber nyelvet is tanított.

Mivel egyházi szolgálatra szánta magát, külföldi akadémiára vágyott. Professzorainak közbenjárására megkapta a leideni akadémiai alapítvány támogatását, az ajánlólevélben ez állt: „Bod Péter jó előmenetelű, szelíd, alázatos, erkölcsös.” 1740. május 23-án Nagyenyedről ketten indultak el gyalog a messzi Németalföldre, némi forinttámogatással a zsebükben. Debrecenben még hárman csatlakoztak hozzájuk, június 3-ra értek Bécsbe, július 14-én Nürnbergbe, majd Amszterdam érintésével augusztus 23-ra érkeztek Leidenbe. A város ekkor híres, Kálvin tanait követő egyetemi központ volt, messze tájról felkeresték a tanulni vágyó ifjak. Mindenki latinul beszélt, latinul is tanítottak.

Bod Péter három évet töltött itt, teológiai tanulmányokat, egyháztörténelmet, szónoklattant, fizikát, vegytant, csillagászatot hallgatott, sőt még boncolni is járt. Keleti nyelveket tanult a könyvtárból: héber, szír, arameus, arab, káldeus nyelveket. Mikor letelt a három év, professzorai ajánlást bocsátottak ki számára, melyben megemlítik szorgalmát, jeles magaviseletét, nagyszerű előmenetelét. Egy rész az ajánlásból: „A kiváló ifjú, Bod Péter úr, miután bevégezte nálunk tanulmányait, vissza akarván térni hazájába, megérdemli, hogy nálunk végzett lelkiismeretes és kitartó munkájának tanúsítványával és a legjobb érdemjeggyel bocsáttassék el. Távozásakor avval a legszebb reménnyel kísérem, hogy tudományával és életével mások előtt világítani fog és a tudós világ és az egyház díszét növelni fogja.”

A visszaút más útvonalon történt, Bod Péter ládája hét mázsa könyvet tartalmazott. A hazaérkezett Bod Pétert azonnal meghívta gróf széki Teleki József özvegye, méltóságos Bethlen Kata úrnő Olthévízre, hogy ott udvari hitszónoka legyen. Ő volt, aki segítette a szegény diákot az enyedi tanulmányai idején, és most is segíteni akarta tudósi pályájának elkezdését. Nemsokára Olthévízen a község lelkésze lett, itt kezdte el tudományos kutatásait. 1748-ban nőül vette Enyedi Máriát, házasságuk rövid ideig tartott, mert a fiatalasszony az első szülésnél legyengült, és néhány hónap múlva meghalt. A kislányt Katalinnak keresztelték az úrnő után, aki magához vette és felnevelte. Bod Pétert nagyon megviselte fiatal felesége korai elvesztése.

1749-ben meghívták Magyarigenbe lelkésznek, amely akkoriban járási székhely volt. Itteni tevékenysége rosszul kezdődött, mert sáskaraj lepte el a vidéket, mindent elpusztított, és ínség állott be. Bod Péter 1751-ben újranősült, a gyulafehérvári egyházmegye esperesének, Bányai Istvánnak a leányát, Bányai Zsuzsannát vette el. Családi élete tragédiákkal volt tele. Önéletírásában pontosan leírta kisgyermekeinek születését és többségük halálát. Kilenc megszületett gyermekéből négyen pár napra a születés után meghaltak, ketten két-három évesen. Hárman maradtak életben.

Hívták a marosvásárhelyi kollégiumba tanárnak, de nem ment. A Fehér megyei egyházmegye jegyzői állását foglalta el, részt vett a zsinatokon és egyéb összejöveteleken, ahol az egyház ügyeit tárgyalták. Említésre méltó, hogy Aranka György esperessel, a későbbi erdélyi nyelvújítóval, a tudós társaság alapítójával többször ment különböző községek egyházaiba vizitációba, egyházi ellenőrzésre. Bod Péter rengeteget utazott, a környék és távolabbi vidékek arisztokratáinak könyvtáraiban gyűjtötte az adatokat a magyar írók irodalmi lexikonához. Ezeken az utakon már meglévő könyveit is ajánlotta. Állandóan dolgozott, írt, munkájában kiegyensúlyozott és rendszerető volt. Rendkívül termékeny író volt, csodálatos gyűjtőmunkát végzett. Gondoskodnia kellett könyvei kiadásáról is, ezeket Nagyszebenben vagy Nagyenyeden jelentette meg ezres példányszámban. Nagy elégtétel volt számára, hogy könyvei elkeltek.

Bod Péter Magyarigenben halt meg 1769. március másodikán. A magyarigeni református templom kertjébe temették el, ott van a síremléke. Az a templom, amelyben két évtizeden át hirdette Isten igéjét, még a XII. században épült Árpád-kori templom volt. Halála után, az 1780-as években átépítették. A háromhajós, háromszáz férőhelyes templom legutóbb az egyházkerületi közgyűlésen telt meg, hiszen Bod Péter egykori gyülekezete ma már csupán pár tucat tagot számlál, ami a két évtizeddel ezelőtti öt egyháztaghoz képest növekedést jelent. 

Bod Péter halálának kétszázadik évfordulóján a magyarigeni egyházközség a templomkertben síremléket állított az alábbi szöveggel: „Felsőcsernátoni Bod Péter 1712–1769. Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek. (M Athenas)”