2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bíró: a ’89-es elvek folytatása mellett foglalt állást az ország

A Magyar Polgári Párt hivatalos közleményben gratulált Románia leendő elnökének, Klaus Johannisnak, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Bíró Zsolt, az MPP elnöke, aki szerint a vasárnapi szavazás a demokrácia győzelmét jelenti, és bebizonyosodott, hogy az 1989-ben elkezdődött folyamatot nem lehet visszafordítani.

A Magyar Polgári Párt hivatalos közleményben gratulált Románia leendő elnökének, Klaus Johannisnak, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Bíró Zsolt, az MPP elnöke, aki szerint a vasárnapi szavazás a demokrácia győzelmét jelenti, és bebizonyosodott, hogy az 1989-ben elkezdődött folyamatot nem lehet visszafordítani.

– A ’89-ben elkezdődött folyamat folytatása mellett foglalt állást az ország, és ebben a magyar közösség is érdekelt, hiszen az ország demokratizálódása nélkül elképzelhetetlen a nemzeti közösségek jogainak, autonómiatörekvéseinek előrehaladása. Az eredmény előrevetíti, hogy Románia jövője az európai integrációban keresendő, és szakítani kell a balkáni praktikákkal – mondta.

Ugyanakkor elítélte azt a „demobilizáló kampányt, amit a magyar pártok, különösen a nagyobbik versenypárt folytatott, azt sugallva, hogy a magyarok szempontjából nincs tétje ennek a választásnak, sőt, Tăriceanuval még az utolsó pillanatban is megpróbáltak a maguk számára politikai tőkét kovácsolni”. Azonban – jelentette ki – „a választókat nem lehetett átverni. A választók átláttak a szitán, és egyértelműen üzentek az RMDSZ-nek is, hogy nem kérnek a hintapolitikából”. Véleménye szerint ez a jövő tekintetében megerősíti az MPP-t, és újra kell gondolni a nemzetpolitikát.

 

Johannis „a való világból érkezett”

A sajtótájékoztatón jelen volt Mezei János, az MPP alelnöke, Gyergyószentmiklós polgármestere is, aki szerint az országban elkezdődött egy politikai átszerveződés, amit az elnökválasztás második fordulójában való nagyarányú részvétel is bizonyít. Polgármesterként azért is örül Johannis sikerének, mert „ő a való világból érkezett, érzi és tudja, hogy mire van szüksége egy közösségnek, milyen buktatói vannak a jelenlegi rendszernek és a jelenlegi politizálásnak”. – Remélem, hogy azt a tudást és tapasztalatot, amit polgármestersége alatt felhalmozott, kamatoztatni fogja az elnöksége alatt az ország átszervezésében, a törvények letisztázásában és az adminisztrációs útvesztőknek a feltárásában és megoldásában. Ezért álltunk mellé, ezért támogattuk – jelentette ki Mezei János.

Népújság: – Klaus Johannis a választási kampány során több ízben is elutasítóan beszélt Székelyföld autonómiájáról, az úgymond etnikai alapú autonómiáról. Ilyen körülmények között mit remélnek az új elnöktől a magyar közösség törekvései tekintetében?

Bíró Zsolt: – Románia regionális és közigazgatási átszervezése nem odázható a végtelenségig. Egyrészt EU-s elvárás, másrészt a jelenlegi közigazgatási beosztás elavult, az elmúlt időszakban pedig az európai normáknak megfelelően létrehozott fejlesztési régiók nem töltik be azt a szerepet, amit be kellene tölteniük. Románia utolsóként kullog az európai pénzek lehívásában, látjuk, hogy a központi régió a Székelyföld esetében hátrányos. Ezt az átszervezést nem lehet megspórolni. Meg kell érteni, hogy nem etnikai autonómiáról beszélünk, amikor területi autonómiát kérünk. Az aszimmetrikus regionalizációt illetően világossá tettük, hogy Románia történelmi régióit szeretnénk visszahozni a köztudatba, és ezek köré szervezni közigazgatási egységeket. Ezen az úton világosan ki tudjuk rajzolni Székelyföldet, és meg tudjuk teremteni az autonómiát. Erre, remélem, nyitott lesz az új elnök. Ugyanakkor ott van a programunkban az öt alkotmánymódosítási pontunk, ami arról szól, hogy Romániában miképpen kell megfogalmazni és szavatolni a nemzeti kisebbségek jogait, illetve az 1918. december 1-jei gyulafehérvári elveket. Ez fontos kapaszkodó lesz számunkra az autonómia kivívásában. Bízom abban, hogy a baloldali Victor Pontánál nyitottabb emberrel állunk szemben. Ha európai szemléletet követünk, ha Románia az európai integráció útján halad, akkor ez megtörténik. Nem lesz könnyű, de úgy gondolom, mindenképpen jobb helyzetben vagyunk, mintha Ponta nyert volna.

Mezei János: – Az eddigi kormányok pontosan kifejtették nézeteiket az autonómiával kapcsolatosan. Új elnök van új szemlélettel és új elképzelésekkel, akinek természetesen fontos Románia integritása, viszont Székelyföld autonómiájával nem csorbul az ország integritása, Székelyföld továbbra is Románia része marad, ellenben az aszimmetrikus regionalizálás révén minden egyes régió megkaphatná azt a pluszt, ami többletet jelentene az illető közösség érdekképviseletében. Azt gondolom, hogy tárgyalások sorozata indulhat el, Klaus Johannis kisebbségiként jobban át fogja látni ezt az igényt. Jó tárgyalással, nyitottsággal át lehet ezeket beszélni, és közös megoldásokat lehet találni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató