Bethlen Gábor és Marosvásárhely

(Folytatás január 6-i lapszámunkból)

A mesteremberek és kereskedők tevékenységének támogatása, elősegítése a feudális társadalom módszerei szerint törvényalkotással vagy kiváltságok adományozása révén történik, de merkantilista, jóval modernebb módszerek (ösztönös vagy nem tudatos) alkalmazása révén is. A gazdaságélénkítő intézkedések Bethlen Gábor politikájának is szerves részét képezték. Ezek közé tartozott a marosvásárhelyi céhek beléletének rendezése is, vagyis olyan céhszabályok elfogadása, engedélyeztetése, amelyek előnyöket biztosítottak a tagok, nem utolsósorban az ország, a hadak számára. Az intézkedésekkel Bethlen azt a termelő réteget kívánta megerősíteni, amely hadi vállalkozásai számára fontos segédanyagokat szállíthat (ruházat, lábbeli, lószerszám, könnyűfegyverzet, szállító- eszközök, sürgős javítási munkák), de ugyanakkor a mindennapi élet kényelmesebbé tételét is elősegíti.

Mint már jeleztük, 1615-ben a csiszárok, lakatosok és nyergesek, valamint a szíjgyártók és a pajzskészítők mutatják be céhszabályzatukat, és ennek Bethlen Gábor jóváhagyása szerez jogi érvényességet. 1616-ban a kádárok szeretnék ugyanezt elérni. Igénybe veszik Borsos Tamás segítségét is, aki a nagyszebeni kádárok atyamesterét kéri meg, hogy járjon közben a fejedelemnél. Az ügylet minden bizonnyal sikerrel járt, mert a kádárok és kerékgyártók testülete egy későbbi céhszabályzat-módosításnál Bethlen kiváltságára hivatkozik. 1618-ban elővételi jogot biztosít a szűcsöknek az örmény kereskedőkkel szemben. Az intézkedés azért is jelentős, mert a nyersbőrtermelőket az örmény kalmárok jobban megfizették, és így a vásárhelyi mesterek gyakran hoppon maradtak. Panasszal élhettek, amit Bethlen jónak látott a vásárhelyiek javára eldönteni, hogy a város szűcsmesterei ne jelentsenek csődöt. 

Ugyanakkor viszont engedélyezi, hogy a városban – akár tetszett a városbírónak, akár nem a tanácsnak, kénytelenek voltak meghajolni a fejedelmi akarat előtt – görög kereskedő telepedjen meg 1624-ben. 1628-ban egy második havasalföldi görög kereskedő is megtelepedhet Marosvásárhelyen. (Gyulafehérvárra konstantinápolyi spanyol eredetű zsidó kereskedőket telepített.) 1627-ben a görög kereskedők kiváltságot nyernek, amennyiben Marosvásárhely piacán marhát vásárolnának, a vásárhelyieknek először a görögöknek kell felkínálniuk. Tény, hogy jobban fizetnek és jobb pénzzel, mint a hazai tőzsérek, ezzel a helyiek jövedelme is növekszik. A városi piac megerősítését szolgálta az az intézkedés is, amely megtiltja a Gyergyóból fát szállító tutajozóknak, hogy árujukat öt forintnál drágábban adják el.

1620-ban megerősíti a csizmadiák céhszabályzatát, 1627-ben pedig a megújított változatot is. Ezúttal a jó csizmadiák komoly konkurenciától kívántak megszabadulni, azt szerették volna elérni, hogy a fejedelmi megerősítés tartsa távol a céhtől a románokat és cigányokat, akiknek belépése a céhbe nemkívánatos a jámbor vargák számára. Még ebben az évben a szabók is újjászervezik céhüket, és Bethlen 1621-ben megerősíti a csiszároktól és lakatosoktól elvált nyergesek és szíjgyártók céhlevelét. (Mindenképpen meg kell jegyeznünk: a céhek nem csupán gazdasági testületek, hanem vallási társulások is, tehát a torzsalkodásnak elsősorban nem etnikai, hanem felekezeti jellege van.)

1628-ban a borbélyokon a sor, Bethlen Gábor megerősíti és átírja a céhszabályzatukat. 1629-ben a nyughatatlan csizmadiák újfent a fejedelemhez fordulnak szabályzatuk jobb, konkurenciamentes működése érdekében. Az 1629. április 29-én a csizmadiák számára kiállított céhlevél a legrégebbi fennmaradt ilyen típusú okmány a város levéltárában.

*

A XVI. század végét és a következő első felét hosszú háborúk jellemzik. Igaz, Bethlen korában Erdély belterületét már kevésbé érintik a jelentős harci események, ami nem azt jelenti, hogy Bethlen installációja (fejedelemi méltóságába való beiktatása) teljesen csöndes és békés lett volna, avagy kisebb csetepaték ne estek volna. Mindezzel együtt Bethlen Gábor koráról a kortárs történetíró különösebb lelkiismereti válság nélkül kijelenthette, hogy idegen lovak patája Erdély földjét e tizenhat év alatt nem taposta.

A háborúk Vásárhelytől is áldozatokat követeltek. Még 1595-ben Báthory Zsigmond törökellenes hadjáratához a várostól 300 gyalogost és lovast kér. Vagyis jelentős hadra fogható férfival rendelkezik ekkoriban a város, lakossága ugyanis 400 adófizető családból állott. A századforduló véres eseményei és a pestis azonban jelentősen megcsapolta a népességet, így 1602-ben, ill. 1603-ban végzett összeírások során derült ki, hogy még 200 család sem él a városban, következésképpen a kiállítható, hadra fogható székely katonák száma is jelentősen csökkent. (Bethlen is gyakran, állandóan zsoldosokat fogad – miként ez Európa-szerte e korban megszokott haderő-gyarapítási, létszámfenntartási módszer.) 

1614 februárjában összeírják Marosszék hadviselő népességét Bethlen parancsára. Bizonyára Marosvásárhelyét is, de ez az összeírás nem került elő mindmáig.

Még 1613 nyarán Báthori Gábor, a török várható támadásától tartva – tudomására jutott ui., hogy az ellenség magával hozza az új uralkodót, akit ellenében emeltek fejedelemmé –, Vásárhely hadi népét is magához rendeli, felkészül a Szkender pasa, boszniai beglerbég vezette támadásra. Mint tudjuk, elbukik a török–tatár–román hadakkal szemben, akik Bethlent trónra segítik. Ám a hadak kitakarodása a trónra lépést követően késik, szerteszét kóborolnak az országban, rabolnak, gyújtogatnak – amint az a kor hadierkölcse szerint megengedett. 1613 novemberében azonban a vásárhelyieknek sikerül megverniük a török–tatár martalócokat a város hídjánál (valószínűleg a legkülsőnél, ui. a több ágra szakadt Maroson három híd is átívelt ez idő tájt).

A következő évben a város bor- és gabonadézsmáját Szamosújvárra kell vinni, amit a bethleni haderő táplálására fordítottak. Ekkor a Habsburg-párti magyar urak betöréseinek elhárítására kell hadakat tartani Szamosújvár alatt. A következő évben Vásárhely ismét szerepet kap a hadviselésben, bár csupán szenvedőt, ugyanis a fejedelem itt szállásolja el az udvarhelyszéki hadakat, amelyeket a Kendi Ferenc vezette szakadár mozgalom leverésére küld. Balassi Ferenc főkapitány parancsot ad, hogy a város lássa el az udvarhelyieket, amíg azok Vásárhelyen időznek. Novemberben újabb megterhelés következik: 1000 forintot kell az udvari hadak javára befizetnie a városnak. Igaz, a fejedelem (pénzügyi testülete) megígéri, hogy ezt az összeget a város következő esztendei adójába be fogja tudni. Ugyanakkor 100 katonát követel, akiknek a kolozsvári táborban kell megjelenniük. Ezek a katonák a lippai hadműveletben vesznek részt, amikor Bethlen kénytelen engedni a török követelésének és átadnia – nem kevés keserűség és erőszak árán – a lippai erődítményt. (A védőket utóbb Gyulafehérvár közelében telepíti le.) A vásárhelyi résztvevők 1616 júniusában térnek haza, az ostrom lezárását követően. Ugyancsak a lippai táborból kelt az a levél, amelyet a két ott tartózkodó vásárhelyi nemesember küld a fejedelemhez. Ebben elpanaszolják, hogy a szabad királyi városi rang megadását a vásárhelyi polgárok arra használták föl, hogy kiterjesszék a város joghatóságát a városban lakó nemesekre is. Arra is kötelezni akarják őket, hogy a közterheket egyenlőképpen viseljék a városiakkal. Ezt a sérelmesnek mondott intézkedést a fejedelem leállítja, és a panaszosoknak ad igazat, ennek nyomán a város is kénytelen kiegyezni a nemességgel.

1621-ben Nagy Szabó Ferencet azzal bízzák meg – a fejedelem parancsára –, hogy három szekér élelmiszert szállítson a töröknek, amely akkoriban éppen a lengyelekkel áll harcban. Nagy Szabó beszállítja az élelmiszert Brassóba, ahol azzal bízzák meg, hogy vigye ki a teljes erdélyi hadsegélyt Hotinba, ő lesz a vállalkozás alparancsnoka, míg a főmegbízotti szerepet maga Bethlen István, a fejedelem fivére tölti be.

Bethlen harmadik hadjáratára készülődve személyesen tart hadszemlét Lőrincfalván – írja Nagy Szabó Ferenc krónikájában, ahol a vásárhelyi hadviselő férfiakat és jobbágyaikat is számba veszik. Írásos nyoma sajnos nem maradt. 

Különben a szabad királyi városi státus azzal is együtt járt, mutat rá Pál-Antal Sándor várostörténetében, hogy Marosvásárhelyt kiveszik a székely hadrendből, szükség esetén 31 kapuról (egy kapu 10 családot jelent – ez a székelyföldi tízes szervezet alapja) kell kiállítania katonát közös anyagi összefogással. Rendszerint zsoldosokat fogadnak, ugyanis a katonarendűek száma erősen megfogyatkozott a 17. század elejétől kezdve – az ismert okoknál fogva (járványok, pl. pestis, háborúk, népességcsökkenés; átalakult a város társadalmi szerkezete). A fejedelmi intézkedés rejtett célja a mesterségeket művelők fizikai védelme, megkímélése, felmentése a hadkötelezettség alól, hogy a hadakozás helyett, amelyhez a zsoldos („profi”) katonák sokkal jobban értettek, harcértékük jóval nagyobb volt, mint a nyárspolgároké, inkább termeljenek a hadsereg számára élelmiszert, ruházatot, fegyverzetet, szállítóeszkö- zöket, neveljenek lovat, igavonó barmot.

*

Bethlen Gábor korából nem jegyeztek fel éles vallási szembenállást a különböző etnikumok és egyházak között. Igaz, Bethlen, „a református fejedelem”, ahogyan nem egy történetíró jellemezte, a kálvinista irányzat meggyőződéses híve volt, de ez nem gátolta meg abban, hogy támogassa a tehetséges ifjakat, tanulni küldje elsősorban Heidelbergbe, ahol ösztöndíjakat is szerzett számukra, így a Marosvásárhelyről vagy Marosszékből származó ifjak javára is. Élete végén megnemesítette a református lelkészeket és leszármazottaikat, így próbálta biztosítani az értelmiségi-utánpótlást tágabb formában, szélesebb társadalmi megalapozottsággal.

Korában a vásárhelyi Schola Particula (a gyulafehérvári fejedelmi kollégium kihelyezett részlege) figyelemre méltó eredményeket ért el, kiváló tollforgatók kerültek ki az iskola padjaiból, olyanok, mint Borsos Tamás, a városbíró, Bethlen és I. Rákóczi György diplomatája, aki terjedelmes naplót hagyott az utókorra követjárásairól és élete folyásáról, vagy Nagy Szabó Ferenc, aki a város és a kortárs Erdély fontosabb eseményeit hűségesen feljegyezte. Sok esetben az egyetlen forrásunk, amire bizton támaszkodhatunk, ha múltunk egy homályos apró szeletét kívánjuk megismerni.

Az eredmények elérésében szerepe van a tanítómestereknek, akik a vásárhelyi iskola rectoraként sokat tettek az oktatás színvonalának emeléséért. Bethlen Gábor csak folytatta azt, ami a Báthoriak korában elkezdődött, és amit a hadi események és a pusztítások, járványok sem tudtak megsemmisíteni. 1620-ban Bojthi Veres Gáspár, ifj. iktári Bethlen István tanítója érkezik Vásárhelyre a fejedelem javaslatára, és egy évig áll az iskola élén. Bojthi maga is humanista műveltségű, akit a fejedelem történetírójának választ. Helyébe Károlyi Pétert küldik – aki ugyancsak tanult, képzett, peregrinált tanító. 

Az iskola anyagi támogatásban is részesült: 1615. október 31-én a rendek Bethlen biztatására a református egyház és iskola fenntartására az erdélyi fejedelmi tized (dézsma) árendájából 150 forintot szavaznak meg. 1618. október 10-ről Bethlen úgy rendelkezik, hogy ezentúl az iskola kapjon nagyobb évi összeget, azaz a 150 forintot 200-ra egészíti ki. (1633-ban ezt a jótékonykodást Rákóczi is folytatja, oklevéllel erősíti meg az összeg folyósításáról szóló fejedelmi rendeletet.) Az iskoláról végrendeletében is megemlékezik, akárcsak a szatmárnémeti scholára, a miénkre is 200 forintot testál. Emellett a vásárhelyi iskolamester (vagy lelkész) szükségleteire 100 forintot legál.

A város fontosságát emelik azok a református zsinatok, melyeket Bethlen korában tartottak a vártemplomban (1619-ben, 1620-ban, 1622-ben és 1623-ban), ahol fontos döntések születnek az egyházi rendtartás terén, amelyek az egész református egyház életére kihatnak.

Végezetül meg kell emlékeznünk még egyszer Borsos Tamásról, akit Bethlen nagyra tartott, és akit két ízben is bőségesen megjutalmazott szolgálataiért. 1614. november 15-én birtokot kapott Mezőmadarason, Kölpényben és Kisfaludon. 1624-ben pedig Bergenyében neki adományozta egy magvaszakadt nemes család javait. Amikor 1629-ben Borsos elkészíti végrendeletét, kiderül, hogy az egykori városi polgárnak, céhmesternek tíz marosszéki faluban van fekvősége, ugyancsak három vármegyei faluban rendelkezik részbirtokkal, amit adományok révén nyert. Udvarházat tart fenn Mezőmadarason és Náznánfalván.

E rövid és gazdag uralkodás hősének, az erdélyi aranykor megalapozójának, iktári Bethlen Gábornak mindössze negyvenkilenc évre szabatott dicsőséges földi pályafutása. Fénye városunkat is bevilágította.