Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A volt kormány egyik utolsó lépése volt a minimálbér januártól való újabb emelésének tervezete. Nem fér sok kétség hozzá, hogy kampánycélzatú lépés volt, az alkalmazás viszont már az új kormányra marad. Egyelőre annyit tudni, hogy számolnak, döntés későbbre várható. A konkrétumokon túl a megoldásból majd kiderül az új kormánynak a gazdasági kérdéskörrel kapcsolatos komolysága, de az adófizetők – és nem csak azok, akiknek minimálbér szerepel a fizetési szelvényén – akkor járnának tényleg jól, ha a politikum változtatni tudna az optikáján.
Mert jelenleg a minimálbér olyan, mint egy mézesmadzag, amit időnként elhúznak a választók orra előtt, és ezzel azt a benyomást keltik, elsősorban a méltatlanul gyengén fizetett emberek szemében, mintha törődnének a boldogulásukkal. Pedig az csak sokadrangú szempont a dolgok jelenlegi állásánál, mert most azok nyerik a legkevesebbet egy ilyen béremelésből, akiket a legjobban érint. Náluk jobban járnak azok a magasabb színvonalon fizetett állami alkalmazottak, akiknek a fizetését szintén a minimálbér alapján, szorzókkal számolják. Az állam szociális kasszájának is van nyernivalója a dolgon, mert így automatikusan nőnek a társadalombiztosítási bevételek, ráadásul állam bátyó zsebébe az is több pénzt visz, hogy vannak illetékek, amelyeknek a számítási alapja szintén a minimálbér, mint például a közlekedési kihágásokért kirótt bírságok. Így nem nehéz ugrálni, ha egy kézzel adunk, és kettő-hárommal is veszünk vissza.
A minimálbérrel kapcsolatos viták során mindeközben méltatlanul kevés figyelmet kap a leginkább szomorú tény. Az, hogy az ország munkavállalói rétegének egyharmada, ami jelenleg 1,7 millió alkalmazottat jelent, minimálbért keres. Az okokat és az összefüggéseket, amelyek ide vezettek, hosszan lehetne taglalni, ám jövőre ismét jönnek az ügy szempontjából kulcsfontosságú parlamenti választások, ahol elő lehetne állni egy olyan gazdaságfejlesztési programmal, ami ennek a minimálbéren fizetett munkavállalói rétegnek a felszámolására irányuljon. Kezdetnek megtenné a beruházások serkentése, de hosszabb távon az infrastruktúra, az oktatás, és az adórendszer nyugati színvonalon vállalkozóbaráttá faragásával el lehetne érni oda, hogy itt se legyen minimálbér, akár egyes fejlett nyugati államokban, ahol egyszerűen nincs ilyenre szükség, mert az életszínvonal okán nem tevődik fel hasonló kérdés. Ha látnánk valami hasonlót komoly hozzáértéssel és tenni akarással beindulni ebben az országban, annak a kormánynak nem sokat kellene kampányolással fárasztania magát két-három-négyszeri újraválasztásért.