2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Piros-fekete tánc ejti rabul a Berecki Erzsébet „kincses” szobájába lépőt. Szinte hallani a lábak dobbanását, látni a szoknyák pörgését a tömbházlakás székely ruháktól ékes falain.

Fotó: Nagy Tibor


Piros-fekete tánc ejti rabul a Berecki Erzsébet „kincses” szobájába lépőt. Szinte hallani a lábak dobbanását, látni a szoknyák pörgését a tömbházlakás székely ruháktól ékes falain. Ottjártunkkor arra kértük a szelíd tekintetű, minden mozdulatában méltóságteljes asszonyt, idézze fel az utat, ami a csodaszép ruhák születéséig vezetett.
– Nyárádandrásfalván születtem, Nyárádszeredában végeztem az akkoriban kötelező hét osztályt. Mivel jó kézügyességem volt, tanulmányaim befejeztével felvételiztem a marosvásárhelyi művészeti iskolába, rajz szakra. Úgy tudtam, hogy sikerült a vizsgám, aztán iskolakezdéskor kiderült, hogy hely nélkül vettek fel. Nem volt mit tennem, otthon maradtam. Akkoriban kezdtem el varrni tanulni Nyárádszeredában. Sokáig dolgoztam a helyi varrodában, aztán a hetvenes években Kemény Árpád díszlettervező jóvoltából alkalmaztak a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán. Huszonnégy évet töltöttem ott el, onnan is mentem nyugdíjba 1995-ben.
– Mi maradt meg leginkább a főiskolán töltött évekből?
– Az előadásokra készítettem ruhákat. Emlékszem, a Szép magyar komédiára tizenkét székely inget kellett varrni. Egy idő múlva az öltöztetésnél is segítettem. Mindig fiatalok között voltam, jó volt a hangulat, ezért is szerettem ott dolgozni.
– Mégis, nyugdíjas éveiben találta meg az Önhöz legközelebb álló alkotási formát.
– Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkipásztor felesége, Fülöpné Suba Ilona irányításával működött akkoriban egy kézimunkakör, amelynek én is a tagja lettem. Egyszer azt kérdezte tőlünk Ilona, tud-e valaki székely ruhát varrni, ő megvenné hozzá az anyagot, csak el kell készíteni. Szóltam, hogy én vállalom. Három társam segítségével láttunk neki a munkának. Mindig hiány volt székely ruhából, de akkor sok ruhát varrtunk, főleg fiataloknak. A gyermekek mai napig azokban a ruhában konfirmálnak a Vártemplomban. A kézimunkakör aztán megszűnt, de a székely ruhák varrásáról nem mondtam le, otthon folytattam a munkát. Számomra pihenés, kikapcsolódás is egyben. 
– Hány székely ruha készült itt az évek során?
– Talán huszonegynéhány. Nagyon sok időt vesz igénybe egy viselet megvarrása, évente nem is tudok háromnál többet elkészíteni. Úgy vagyok ezzel, mint a festő a vászna előtt. Elképzelek magam elé egy hétéves kislányt vagy egy idősebbet, aztán mintha neki varrnám a szoknyát, inget, mellényt, neki hímezném a kötényt. A tizenkét évesnek való viseletet úgy készítem, hogy a szoknyát le lehessen hajtani, így egész életében viselhesse. A mellényt mindig ki is keményítem, hogy szép tartása legyen. 
– Megrendelésre is dolgozik?
– Nem, inkább csak a családnak, az unokáknak varrtam méretre székely ruhát. De a kész ruhákból többen vásároltak már. 
– Külföldre is jutott belőlük?
– Igen. Magyarországra, Németországba is vittek tőlem székely ruhát. Kölnben azt mondta egyszer valaki, hogy ez nem is ruha, hanem ékszer. Számomra ez a dicséret többet ért minden pénznél. 
A csodaszép ruhák mellett párnák, varrottas terítők is díszelegnek a kincsekkel teli szobában. A betérő tekintetét mégis leginkább egy apró székely ruha vonzza.
– Az nem eladó – mosolyodik el Erzsébet. – Nagyon vágyom már egy dédunokára, rá vár ez a ruha.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató