A bennünk élő Jézus

A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt…?”     (Lk. 24, 1-5)

A nagyböjt, virágvasárnap, majd a nagyhét vegyes érzelmekkel és gondolatokkal teljes, a keresztény ember számára fájó szépségű világa után érkeztünk el ebben az esztendőben is húsvét hitvalló ünnepéhez.

A nagypénteki gyászt és szomorúságot követően, nagyszombaton és húsvét reggelén esztendőről esztendőre megszólalnak bennem nagy misztikus költőnk, Pilinszky János Harmadnapon című versének sorai:

„És fölzúgnak a hamuszín egek,

 hajnalfele a ravensbrücki fák.

 És megérzik a fényt a gyökerek. 

 És szél támad. És fölzeng a világ.

 

Mert megölhették hitvány zsoldosok,

 és megszűnhetett dobogni szíve –

 Harmadnapra legyőzte a halált.

 Et resurrexit tertia die.”

Közel kétezer évvel ezelőtt a golgotai keresztfán egy szív megszűnt dobogni. Egy nemes és őszinte, másokért élő és lángoló embernek a szíve. Isten legjobb gyermekének, a keresztény vallás alapítójának, legnagyobb tanítómesterünknek, Jézusnak a szíve. Ő azonban mégis él. Legyőzte az emberi gonoszságot, legyőzte a félelmet és fájdalmat, legyőzte a halált. Él tovább, kétezer év múltán is, minden keresztény ember szívében, lelkében és gondolataiban, valahányszor Rá emlékezünk, valahányszor tanításait és példaadását követni igyekszünk. Amikor képesek vagyunk mi is legyőzni saját életünkben gyarlóságainkat, félelmeinket és fájdalmainkat, amikor szeretettel tudunk Isten és embertársaink felé fordulni.

A húsvéti evangélium örömüzenete is az életről, Jézus örök életéről tesz tanúbizonyságot számunkra. A történetet olvasva lélekben és gondolatban mi is elkísérjük a hűséges asszonyokat, akik illatszerekkel és drága kenetekkel indulnak a sziklasírhoz, hogy bebalzsamozzák a Mester testét. Magunk előtt látjuk csodálkozó arcukat, amikor a követ a sírbolt elől elhengerítve látják, és bemenve nem találják Jézus testét. És halljuk az évezredek messzeségéből felénk is hangzó örök vigasztaló és hitet, erőt adó üzenetet, amit két fénylő ruhájú férfi hirdet az asszonyoknak: „Mit keresitek a holtak között 

az élőt…?”

Ez az evangéliumi szózat, ez a húsvéti örömhír hittel és bizalommal, boldog megnyugvással, édes reménységgel töltötte el a hűséges asszonyok, később pedig a tanítványok, a Jézust követők, tisztelők és szeretők életét. Megértették, hogy Mesterüket nem a holtak világában kell keresniük többé, hanem sokkal inkább a szívnek, a léleknek, a szeretetnek örök világában.

A húsvéti szózat, a bátorító és eligazító felhívás visszhangzik azóta is szüntelen a keresztény emberiség életében. Arra hívja fel a figyelmünket, arra szólít minket, mában élő keresztényeket is, hogy az élő Jézust szívünkben, lelkünkben, az Ő örök és számunkra útmutató tanításaiban találjuk meg. Hiszen amíg a tanítása, embersége, szeretete élni és hatni fog, addig Jézus is élni fog szüntelen bennünk és közöttünk.

Dsida Jenő, száztíz éve született és ifjan az öröklétbe távozott költőnk Templomablak című versének záró soraiban így ír:

„… Ó, titkok titka: 

a földön ittlent

belülről nézzen 

mindenki mindent,

szemet és szívet

és harcot és békét! –

Áldja meg az Úr, 

áldja meg az Úr

a belülről látók 

fényességét!”

Húsvét áldott ünnepén adja meg számunkra is a szeretetnek és gondviselésnek Istene a belülről látás erejét, hitét és fényességét. Lássuk meg szívünkben, lelkünkben, életünkben és embertársaink szívében, lelkében is a mindig élő, ható és példát adó, örök életű Jézust. Engedjük, hogy tanítson, neveljen, formálja és alakítsa életünket, Isten és ember szolgálatára és szeretetére indítson bennünket.