2022. október 5., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felkavarta a romániai politika és közélet amúgy is bűzlő mocsarát a magyar miniszterelnök tusványosi beszéde. Egyes politikusok és hisztériakeltésre szakosodott sajtósok addig szították a közhangulatot, amíg előzmény nélküli következményeket nem vont maga után.

Pénteken jelentette be a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, hogy beidézik a tanácshoz a magyar miniszterelnököt a tusványosi beszéde miatt, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke feljelentést tett ellene. 

A CNCD elnöke elmondta, a törvény értelmében minden feljelentést a felek beidézése követ. Az elnök szerint előfordult, hogy az egyik beidézendő fél egy szomszédos ország miniszterelnöke volt. Azt is mondta, hogy a beidézett felek benyújthatják az álláspontjukat, és akár képviselőt is küldhetnek a CNCD-hez, azonban nem kötelező élniük ezzel a lehetőséggel. Az ügy elemzésének felelőse javasolja a döntést, amit a tanács megvitat.

A liberális politikus a diszkrimináció megelőzéséről és büntetéséről szóló 2000/137-es kormányrendeletre hivatkozva tette meg feljelentését, mivel szerinte a magyar kormányfő rasszista és idegengyűlölő kijelentéseket tett a tusnádfürdői „magánrendezvényen”, amelyen nem kormányfői minőségében vett részt, látogatása ugyanis nem szerepelt a román külügyi tárca hivatalos programjában. A politikus feljelentésében idézte a magyar kormányfő kijelentését, miszerint a Kárpát-medencében élő népek nem kevert fajúak, hanem a saját európai otthonukban élő népeknek a keverékei. Szerinte ez a beszéd „olyan faji ideológiákból merít, amelyek több millió áldozatot követeltek a 20. században. Az ehhez hasonló kisikláűsok megengedhetetlenek a 21. századi Romániában és Európában, amelyek megtapasztalhatták a faji ideológiák okozta tragédiákat” . Beadványának megvitatását és Orbán Viktor szankcionálását kéri a CNCD-től.

Az ügy továbbgyűrűzik, a román miniszterelnök is tisztázó beszélgetést vár az RMDSZ elnökétől a koalícióban a tusnádfürdői kijelentésekről és arról, hogy miért tapsolták meg a beszédet az RMDSZ Tusnádfürdőn jelen lévő politikusai.

Az amúgy szófukar államfő is megszólalt. Mint mondta, „súlyos hiba” és „elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú európai közjogi méltóság a fajelméletre épülő beszéddel lépjen a nyilvánosság elé”. Az RMDSZ-nek nyilvánosan tisztáznia kell az álláspontját, mivel több politikusa részt vett, és tapsolt a tusnádfürdői eseményen.

Miután európai parlamenti vezetők O. V. tusványosi beszédét közös nyilatkozatban ítélték el, a PNL volt elnöke, Ludovic Orban tette fel a pontot az i-re. Egyenesen Magyarország szavazati jogának felfüggesztését követeli az Európai Unió intézményeiben.

Folyik a hacacáré. Még csak a mandátum felénél tartunk, de a politikusok keményen kampányolnak. Ez lett volna a bemelegítő?