Megvan az első vezéráldozata a koronavírusnak szép hazánkban, az immár volt egészségügyi miniszternek nem a vírustesztje lett pozitív, mint egyes koronás főknek helyenként a nagyvilágban, hanem elvileg kommunikációs malőr miatt távozott posztjáról. És az utódnak máris sikerült beismernie a kormányzat egyik szarvashibáját, noha ez aligha lehetett kimondott célja.
Nem biztos, hogy van még egy ország az egész nyugati civilizációs szférában, ahol ennek az új kórnak a fertőzöttjei között olyan magas az egészségügyi személyzet aránya, mint nálunk. A vasárnap déli adatok szerint a fertőzöttek száma 1760 volt, az új tárcavezető szombati nyilatkozata szerint 184 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust. Még ha az adatok és az arányok akár óránként is változnak, az bizonyos, hogy nagyságrendileg minden tizedik fertőzött az orvosok, ápolók, nővérek köréből került eddig ki.
Ebben vélhetően nagyon komoly szerepe van annak, hogy amikor már aki akarta, az láthatta, hogy mi következhet, a döntéshozók nem azzal voltak elfoglalva, hogy például védőfelszerelést szerezzenek be, és felkészítsék a rendszert a várható megpróbáltatásokra, hanem a maguk hatalmát és üzleteit célzó politikai játszmákat űzték. De ez nemcsak a mostani kormányra érvényes, hanem az előzőekre is, mert az utóbbi öt évben elhangzott ígéreteknek az egészségügyi fejlesztésekre nézve ha csak a felét betartották volna, ma az egészségünkre felügyelő személyzetnek nem attól kellene rettegve bemennie a munkahelyére nap mint nap, hogy a védőfelszerelés hiánya miatt megfertőződik a vírussal, és olyan sem fordulhatna elő pácienssel, hogy haláláig sétáltatják a kórházak között, amint már volt arra példa a napokban.
És amilyen mértékben ez a vírus a krónikus betegekre veszélyes, annyira vagyunk védtelenek országként is a koronakrízis után várható gazdasági válsággal szemben. Csak az utóbbi húsz év viszonylatában több példából is lehetett volna okulni, hogy bármikor felütheti a fejét egy komoly baj, ezért amikor jól megy a szekér, érdemes tartalékokat képezni, és ésszel befektetni. Ám mivel nálunk a szavazatok állami ígéretekkel való megvásárlása egy párt feletti konszenzusnak örvendő politikai program, fél évtizednyi lendületes gazdasági bővülés után ezer sebből vérző államkasszával állunk ismét egy krízis kapujában. És nem sokat fog segíteni, ha majd – akár közvetve is – ezt a döntéshozók beismerik.
