Báthory István grodnói emlékezete

Négyszázharmincöt évvel ezelőtt, 1586. december 12-én a mai Fehéroroszország nyugati részén fekvő Grodnóban (Hrodna, Gardinas) 53 éves korában váratlanul elhunyt Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg. Üstökösként tűnt fel, meteorként távozott. Akkoriban Európa legnagyobb kiterjedésű országa felett uralkodott, mai fehérorosz, ukrán és orosz területek is fennhatósága alá tartoztak. Nagy hadvezér, európai léptékben jelentős államférfi, humanista egyetemalapító volt előbb Vilniusban, majd Kolozsváron. Korai halála miatt nem sikerült közép-európai egységfrontot felállítani mind a török, mind a Habsburg-terjeszkedés meggátolására, és azon politikai tervét sem tudta megvalósítani, hogy Lengyelország – a török és a Habsburg alól felszabaduló – Magyarország és Erdély közös államszövetséget alkosson. 

A 2021-es esztendő a magyarság számára Báthory-emlékév, amelynek utolsó évfordulója a halálára való emlékezés. Mivel nemrég személyesen halálának helyszínén, Grodnóban jártam, egy Erasmus oktatói ösztöndíjat elnyerve, jelen írásomban Báthory István grodnói emlékeire, a városlakók emlékezetére szeretném irányítani a figyelmet. Arra, hogy a mintegy háromszázötvenezer lakosú városban mennyire élő az itt elhunyt „kral” (király). Mondhatnám: nincs még olyan város, olyan település, amely ennyire „báthorys” lenne.

Nem véletlen, hogy Báthory István élete utolsó napjait Grodnóban töltötte, hiszen viszonylag sokat tartózkodott itt, többet, mint Krakkóban vagy Vilniusban, kedvence volt az akkori középkori város. A 16. században a lengyel–litván államszövetség egyik legfontosabb városa lett Grodno, amely a szejmnek (országgyűlésnek) is számos alkalommal otthont adott. Báthory István fejedelem itt építette fel reneszánsz stílusú palotáját (Batorievka), és felfogadta a kor egyik híres építészét (Scotto of Parma), hogy észak-itáliai reneszánsz stílusban felújítsa a várkastélyt. Sajnos a munkálatok nem fejeződtek be a várúr korai halála miatt, majd 1655-ben a lengyel–orosz háborúban a cáriak kifosztották és leégették. A későbbiekben még többször elpusztult, többször helyreállították. A kommunista szovjet időben és az azt követő évtizedekben romokban állt, mígnem az utóbbi években gyönyörű turisztikai célponttá alakították, és nem sokkal grodnói látogatásom előtt nyitották meg. Szerencsés lehettem, és szerencsések lehetnek azok is, akikkel helyben szerzett élményeimet, információimat megoszthatom.

Báthory lengyel–litván uralkodása főleg harcban és a grodnói vár építésével telt el, örök honvágyban, rendkívül távol szülőföldjétől. Csakhogy míg szülőhelyén, Szilágysomlyón a Báthory-kastély nagyon elhanyagolt állapotban van, halálának helyszínén, Grodnóban a szépen felújított és nemrég átadott régi várat Báthory-kastélyként emlegetik a helybeliek, sőt a történelemkönyvek is. Az eredetileg 11. században épült kastély egy magas dombon helyezkedik el a Neman folyó közelében. Egy új és egy régi fahíd vezet a bejáratához, talán a ország legrégebbi hídja, felújított állapotban. A bejárati kapu felett a Báthory-család sárkányfogas címerével „kettéválasztott” felirat ékeskedik jól olvashatóan: STEPHANUS D.G. REX. POL. M.D. LIT. Felette a lengyel–litván perszonálunió koronás címere. A díszes vaskapun két SB koronás monogram látható. A kaputorony belső díszítéseként, a kapu két oldalán egy-egy falfestmény, mindkettőn jól kivehető Báthory István bajuszos, szakállás, kócsagtollas délceg alakja. Előbbin páncélban, a földön megtámasztott karddal, a sárkányfogas vezérsátor előtt, hadvezérei körében. Utóbbin lóháton, kezében lándzsával, vadászat közben, itt már a háttérben, mivel az előtérben a hajtók, kutyák és egy gyönyörű szarvas van. Számunkra, magyaroknak talán maga a csodaszarvas.

A Báthory-kastélyban az Állami Történelmi és Régészeti Múzeum kiállítótermei látogathatók. A sárkányfogas címer motívuma vissza-visszatér. Az egyes termekben érintőképernyőn lehet információkkal gazdagodni, de kizárólag oroszul. A számomra csupán lassan betűzhető szavak közül keveset értek meg, de igyekszem meg-megtalálni azokat a részeket, ahol azt írja, hogy: БаторыЯ. A szövegbeli említéseken kívül Stefan Batory képe, róla készült festmények, bronzplakett, kis lovas szobra, koronázási jelvényeinek a másolata, térképek, korabeli tárgyak, a pszkovi csatában használt zászló, hajdúöltözet, általa kiadatott könyv és egyebek. Az érintőképernyőn részletes, képekkel illusztrált leírások a korról, életéről, sőt haláláról is, részletesen, naponkénti leosztásban élete utolsó napjairól, az 1586. december 7–12. közötti időszakról.

Grodnóban nemcsak a régi vár őrzi Báthory (cirill írásban inkább Bátori) nevét, mellszobra és márványtábla hirdeti az emlékét a főtéri Szent Ferenc-templomban. A fekete márványtábla alján születésének és halálának az időpontját és helyszínét olvashatjuk, közöttük a sárkányfogas családi címerrel. A latin betűs, lengyelül írt templomtörténetet böngészve kivehető, hogy Bátori István király 1585-ben pénzt adományozott templomépítésre és jezsuita kollégium létrehozására. Váratlan halála meggátolta azon elképzelését, hogy Vilnius és Kolozsvár után Grodnóban is egyetemet alapítson, sőt a templomépítés is elhúzódott. Napjainkban a Marx Károly utca sarkán levő Szent Ferenc-templom folytatásában, központi helyen van a Bátori utca (vulica Stefana Batoryja), a templommal átellenben, a két utca sarkán a Bátori-házzal (Batorievka). Kicsit odébb várja vendégeit a Bátori-kávézó és a Bátori-üzlet, ahol Bátori-nejlontasakot kap a kedves vásárló a Bátori feliratú fejfedőt viselő eladóktól. És mindez nem álom, mint az szülőhelyén lenne, hanem a teljes valóság! A fehéroroszok, a grodnói lakosok egykori vezetőjüket, a nagy megbecsülésnek örvendő Báthory István uralkodót nemcsak dicső királyuknak tartják, hanem szeretettel viszonyulnak emlékének a felidézéséhez. A város múzeumai, a történelemkönyvek megadják a neki kijáró tiszteletet. (Az már csak „véletlenszerű” pikantériának tekinthető, hogy a Bátori utca túlsó végén egy talapzatra helyezett szovjet tank öblös csövével – állítólag – mindig Lengyelország felé tekint, éppen abba az irányba, ahol látogatásom idején több mint tízezer lengyel határőr és katona nézett farkasszemet a szögesdrót túloldalára összeterelt sok ezer migránssal és a fehérorosz géppuskákkal.)

Halálát követően Báthory Istvánt a XIV. században épített grodnói főtemplomban (Fara Vytautas) ravatalozták fel, és temették el, de rövid idő múlva, 1588-ban a krakkói Wawelba helyezték örök nyugalomra a legmegbecsültebb lengyel királyoknak kijáró pompával. Sírja zarándokhely, kiemelten a magyar és a lengyel emberek számára. Annál szomorúbb adalék, hogy Báthory egykori ravatalozási-temetési helyszínét, Grodno legrégebbi templomát 1961-ben az embertelenül ateista szovjet rendszer lebontatta. Helyén, a központi Szavetszkaja téren egy emlékmű található, amely két egymás felé hajló kőoszlopból áll, egyiken római katolikus, másikon pravoszláv kereszttel. Középen márványtábla, cirill írással és évszámokkal, egyfajta történelmi áttekintésül: 1392–1804 között katolikus templom, 1804–1920 között (a cári uralom idején és még pár esztendeig) pravoszláv templom, 1920–1961 között újból római katolikus templom. Ennek az emlékműnek a talapzatára helyeztem el a megemlékezés virágát – a magam és jelképesen az erdélyi magyarság nevében – az itt elhunyt, ide felravatalozott és először ide eltemetett kiemelkedő erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg tiszteletére.

Írásomban alátámasztottam, hogy Báthory István nemcsak az egykori perszonáluniót alkotó Lengyelországban és Litvániában, hanem a mai Fehéroroszországban, Grodnóban is kiemelt tiszteletet, elismerést vívott ki magának. Erre igazán büszkék lehetünk. Ugyanakkor kihívást jelent, miszerint a születése helyén, Szilágysomlyón is minél nagyobb megbecsülésnek örvendjen. Grodno példájára.