Bársonyos színharmóniák és más szinesztéziák

Zsúfolásig telt a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-terme Major Gizella pasztellkiállításának május 10-i megnyitóján. Nagyon sokan akartak együtt ünnepelni a művésznővel, aki kerek évfordulója esztendejében egyháza előtti főhajtásként is ezt a rangos, de tágasnak nem nevezhető kiállítóteret választotta újabb bemutatkozása színhelyéül. És ha a sűrű embertömeg némiképp korlátozta is a képekre való rálátást, közvetlenségben, meghittségben teljesebben vált igazi eseménnyé a lelkész házigazda, Nagy László, a rendezvényt Áprily- és Berde Mária-verssel gazdagító színművész, Kilyén Ilka és a kiállítót méltató művészeti író, Nagy Miklós Kund közreműködésével lezajlott hangulatos megnyitó. 

A huszonhárom képet egy csendesebb tárlatlátogatáson lehet és érdemes megtekinteni, úgy jöhet létre ténylegesen az a kapcsolat, amely révén megvalósul a festőnő kimondatlanul is egyértelmű szándéka, a párbeszéd „lélektől lélekig”. Az alkotó művészileg igencsak aktív utóbbi évtizedének terméséből válogatott pasztellek ismételten arra vallanak, hogy Major Gizella, aki korábban markánsan egyéni hangú, sokoldalú grafikusként írta be nevét a köztudatba, ennek a közkedvelt műfajnak is mívesen kifinomult, érzékeny mesterévé vált. Szép ez a gondosan, igényesen tálalt kiállítás, megejt hamisítatlan festőisége, elandalítanak könnyedén egymásba úszó, puhán, bársonyosan lebegő színei, körülölelnek fénylő színharmóniái, magával ragad költőisége. Nem csak a festő hallja meg a természet zenéjét, tovább is tudja adni azt a nézőinek. Igen, a természet, a tájélmény szülte ezeket a színkölteményeket, de mindenikben képpé átlényegülve felismerhető egy-egy magunkévá tehető gondolat. Az egykori tanárnő, aki közel negyedszázadon át a művészeti középiskolában oktatta a leendő pályatársak több nemzedékét, nyugalomba vonulva intenzíven próbálta pótolni mindazt, amit más elfoglaltságai miatt kénytelen volt elmulasztani. Így vált több alkotótábor, főleg a homoródszentmártoni és a bucsini Vadárvácska művésztelep törzstagjává. Hívta a falu, szólította az erdő, a mező, a patak, a folyópart, rabul ejtették a helyi hagyományok, a házak, a faragott kapuk, a csűrök, kemencék. Sok mindent kint a helyszínen örökített meg gyorsan, alkotói lázban a hirtelen jött ihlet hatására. Ilyen ezen 

a jubileumi tárlaton a Boglya-sorozat, a négy sejtelmes egyéniséggé avanzsált mezei jelenség. És van a tájnak számos olyan áttételesebb megközelítése, amely már festőileg újjáteremtett világ, elvont fogalmakat vizuálisan megfogalmazó, absztraháló mű. Ezek utólag, a gondolkodás és az érzelmek szűrőjén átvitt, műtermi magányban létrejött lelki megnyilatkozások, titkokat hordozó, titkokat felfedő, jelekkel, jelképekkel dúsított alkotások. Reflexiók életről, világról, emberségről, megannyi elvontabb dologról, a képzőművészet nyelvén persze, olyan képeken, amelyekről ha beszélünk, mindegyre a szinesztéziák területére tévedünk. Sok húron zenél Major Gizella, a játékosság sem idegen tőle. Báb-sztárja, Mesefigurái, különös, arctalan, mégis rendkívül karakteres emberalakjai többféle interpretációt feltételeznek. Ily módon aktivizálni is próbálja közönségét, mert, mint vallja: „ha egy műalkotás mindent elmond, a nézőnek nem marad semmi, amit hozzátehetne”. Ez a kiállítás biztos nem hagyja közömbösen a szemlélőt, az, amit a festő felmutat, a néző szívét, elméjét egyaránt megérintheti. Amikor a művésznő a világra jött, már terjesztette borzalmait a II. nagy világégés. A mostani egyéni tárlat Major Gizella felragyogó festészetével lelki békénket erősíti.