2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mivel a mudit eredeti munkája juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte, és feladata volt a szürkemarhák nagy bátorságot igénylő terelése is, az esztétikai érték sokadlagos kérdésnek számított.


Nem ismerem a mudit, soha nem láttam, barátságunk tehát plátói, hogy ezzel a képzavarral éljek, de őt is szeretem, sőt szeretném közelebbről is megismerni, mert kutya, és ráadásul magyar fajta. Ezért aztán kutatni kezdtem, s amit megtudtam, röviden álljon itt, mindannyiunk ismereteit gazdagítva.

A legrégebbi és egyben legplasztikusabb ismertetését 1773-ban Buffon, a nagy francia természettudós, a francia Királyi Füvészkert vezetője adta: „Általában fekete színűek, a fülük felálló, arcorron és lábvégeken rövid a szőrzetük. A farkuk hátrafelé hajlott vagy lógós, a testüket egészében fürtös szőrzet fedi.” Később Pethe Ferenc az 1815-ös Természet Históriájában, Méhely Lajos 1902-ben Az állatok világában, valamint Herman Ottó A magyar pásztorok nyelvkincse című, 1912-ben kiadott munkájában emlékeznek meg a mudi típusú terelőkutyákról.

A fajta nevét, valamint a céltudatos és szervezett tenyésztésének elindítását Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató kezdeményezte a múlt század első felében. Néprajzi kutatómunkája során az ország különböző részein találkozott a pásztorok kisegítőivel, az élénk tekintetű, kis testű, fáradhatatlan munkakedvű, fajtajellegében hasonló ebekkel. Megvásárolt néhányat, és munkatársai segítségével tenyészteni kezdte őket. Az 1936-os budapesti kutyakiállításon szakértőkből álló bírói testület előtt mutatott be néhány remek példányt, ugyanakkor elkészítette és átadta a fajta első standard leírását, amit el is fogadtak. A háború alatt, mint a többi kutyafajta is, szinte eltűnt. A háború után néhány felkutatott, B törzskönyvet szerzett kutyával indult újra a tenyésztés.

Mivel a mudit eredeti munkája juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte, és feladata volt a szürkemarhák nagy bátorságot igénylő terelése is, az esztétikai érték sokadlagos kérdésnek számított. Szolgálatkész, munkabíró és igénytelen kutyára volt szükség, a mudi pedig tökéletesen megfelel ezeknek a követelményeknek. Ezenkívül hosszú életű, intelligens, tanulékony, akinek a gazdája az istene, és egyetlen szempillantásból ért. A terelőversenyeken ma is kiemelkedő eredményeket ér el, akárcsak a skót juhászkutya, de vaddisznós vadászatokon is megállja a helyét hajtókutyaként.

Ma már nemcsak pásztorkodó emberek mellett él, mert bebizonyította, hogy kitűnő házőrző: sokkal kevésbé csahos, mint a puli vagy a pumi, de mindenre van szeme. A „dog dancing” és „agility” sport rajongói is felfedezték mozgékonysága, értelmessége és könnyen képezhetősége okán. Kitartásuk, kitűnő szimatuk miatt a katasztrófakutyák között is feltűnt néhány példányuk. Nagyfokú alkalmazkodóképessége, kis termete a lakásban való tartását is lehetővé teszi. Ha naponta lerohanhatja fölös energiáit, tulajdonképpen nagyon könnyű együtt élni vele.

Ha nem is olyan híres, mint Bogáncs, a Fekete István könyvében és a belőle készült filmben szereplő puli, egyes kutatók szerint Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versében emlegetett Morzsa kutya valószínűleg mudi vagy mudi jellegű kutya lehetett, hiszen a magyar pásztorkutyák közül ő az egyetlen, aki képes „hegyezni a fülét”:

 

„Morzsa kutyánk, hegyezd füled,

Hadd beszélek mostan veled,

Régi cseléd vagy a háznál,

Mindig emberűl szolgáltál,

 

Ezután is jó légy, Morzsa,

Kedvet ne kapj a tyúkhusra,

Élj a tyúkkal barátságba’…

Anyám egyetlen jószága.

(Vác, 1848. február)

 

Nem úgy, mint az én shih-tzum, aki az első adandó alkalommal, játszótársnak tekintvén az előszobában eltévedt kis papagájt, azonnal megfogta, és az belehalt a halálos „ölelésbe”.