Bánki Donát (1859–1922), a porlasztó feltalálója

Száz évvel ezelőtt, 1922. augusztus 1-jén hunyt el Budapesten Bánki Donát, eredeti nevén Lőwinger Donát. Korának egyik legnagyobb gépészmérnöke, feltalálója volt, aki – több honfitársával együtt – nagyot alkotott, és megteremtette a napjainkra rendkívül elterjedt gépkocsigyártás feltételeit. Csonka Jánossal együtt az első, valóban használható porlasztó, porlasztós motor megalkotója. A Bánki–Csonka motor, később a Bánki-motor a Ganz gyár nemzetközileg is versenyképes terméke volt. A motor első példánya ma a Budapesti Közlekedési Múzeumban megtekinthető.

A budapesti Műegyetemen diplomázott Bánki Donát az akkoriban hírnevet szerzett Ganz gyárban helyezkedett el. A Ganz által vásárolt, de nem igazán jól működő benzinmotorok fejlesztését bízták rá és Csonka Jánosra, a Műegyetem tanműhelyének vezetőjére. Csonkával e motorok fejlesztése közben alkották meg porlasztójukat 1893-ban. Hat évvel később a Műegyetem Gépszerkezettani Tanszékén a kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora lett. Oktatási munkája mellett a gyakorlati fejlesztésekkel, találmányokkal sem állt le. 1902-ben elsőkerék-meghajtású gépkocsit szerkesztett, majd a későbbiekben vízturbinákat, vízi erőműveket tervezett, az általa feltalált turbina új utakat nyitott a törpe vízi erőművek fejlesztésében.

Bánki Donát 1917-ben nyújtotta be szabadalmát az újfajta, kétszeres átömlésű, úgynevezett „határturbinára”. A turbina hasonlított a felülcsapott vízkerékre. A gyártásra egy részvénytársaság alakult, amely csak az első tíz év alatt közer ezer berendezést gyártott és értékesített világszerte. A kis teljesítményű erőművekben hatásos Bánki-turbinákat elsősorban vízimalmoknál használták. Egyszerű és olcsó konstrukciója folytán, a vízkeréknél lényegesen jobb hatásfoka miatt a Bánki-turbina a „szegények vízerőművét” működtette. Nem véletlen, hogy a harmadik világban mind a mai napig rendkívül népszerű.

Bánki Donát jelentős gépszerkesztői munkássága, szabadalmi tevékenysége mellett nagy hivatástudattal látta el oktatói feladatait. Hangsúlyt fektetett arra, hogy a hallgatók felkészülését előadásjegyzetekkel is segítse. Egyetemi tanári tevékenysége során a mérnökképzésben bevezette a laboratóriumi képzést. A vízturbinájáért halála után négy évvel a Magyar Tudományos Akadémia kitüntetésben részesítette. Emlékére 1955-ben évente kiosztott műszaki kitüntetést alapítottak.