2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az elsőbbségadás elmulasztása és szabálytalan előzés okozhatta a szombat délelőtti balesetet Marosvásárhelyen, az Egyesülés negyedbeli Földműves utcában – tájékoztatott a rendőrség sajtószóvivője. A baleset nyomán egy jármű az út menti fának csapódott, vezetőjét feszítővágóval szabadították ki a vészhelyzetisek, a másik jármű vezetője enyhe sérülésekkel megúszta. 

Május 23-án, szombaton délelőtt 9.30 óra körül Marosvásárhelyen, a Földműves utcában alig volt forgalom, amikor a baleset történt. Nemsokára riasztották a rohammentő-szolgálatot és a tűzoltókat a 112-es egységes hívószámon, akik perceken belül megérkeztek, és megkezdték a mentést. 

A megyei rendőr-felügyelőség közleménye szerint az egyik mellékutcából kitérő, balra kanyarodó 53 éves járművezető a kanyarodás előtt nem bizonyosodott meg arról, hogy biztonságosan megteheti. A főúton mögötte érkező jármű 50 éves vezetője ugyanakkor szabálytalan előzésbe kezdett, és az ütközés következtében egy út menti fának csapódott. 

A szemtanúk feltételezése szerint egyik személygépkocsi a Földműves utcában a Szabadi út irányába haladt, amikor a Csíki utcából a David Rusu mellékutcába betérni szándékozó járműnek ütközött, azt követően pedig az ellentétes forgalmi sáv melletti zöldövezetben egy fának csapódott. A vezető a járműbe szorult. 

A tűzoltók feszítővágó segítsé-gével emelték ki az összeroncsolódott gépkocsi sofőrjét és a sürgősségire szállították. Az ügyet testi sértés vádjával vizsgálják. 

Fotó: Szer Pálosy Piroska

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató