2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar és Böjte Csaba Ferenc-rendi plébános július 27-étől augusztus 3-áig, azaz e hét végétől következő hét végéig részt vesz a II. Balatoni csillagösvényen. 


A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar és Böjte Csaba Ferenc-rendi plébános július 27-étől augusztus 3-áig, azaz e hét végétől következő hét végéig részt vesz a II. Balatoni csillagösvényen. A gyermekkórus énekel, Csaba testvér pedig prédikál. A hírre a legkedveltebb közösségi portálon bukkantunk rá, ahol az atya arra kéri a híveket, ismerőseit, hogy fogjunk össze, imádkozzunk, hogy Szovátán valóra váljon Vera nővé-rék szép álma, és Kodály Zoltán tiszteletére megépülhessen a kórusközpont, melynek alapjait kiöntötték már, és abban reménykednek, hogy összefogással őszire állni fognak a falak. 
A magyarországi kiszálláson nagyon sűrű program vár Csaba testvérre és a marosszéki Kodály Zoltán kórusra, a szentmisék és a fellépések helyszínei a következők: július 27., vasárnap Szántódpusztán a Szent Kristóf kápolnánál 11 órakor, hétfőn Balatonfüreden 19 órakor a Krisztus Király templomban, kedden Balatonalmádiban 19 órakor a Szent Imre templomban, szerdán Fonyódon 18.30 órakor (délelőtt látogatás Somogyvárra a Szent László által alapított apátsághoz), 11.30 órakor szentmise a Bűnbánó Szent Mária Magdolna templomban, csütörtökön Keszthelyen 19 órakor a Magyarok Nagyasszonya templomban, pénteken Balatonföldváron 19 órakor a Szent Kereszt templomban, szombaton Veszprémben a Szent Mihály székesegyházban 19 órakor, augusztus 3-án, vasárnap Siófok-Kilitin délelőtt 11 órakor. 
A hírt és a fotót Böjte Csaba Facebook-oldalán található megosztás alapján adjuk közre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató