2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minden korosztály megtalálhatta az érdeklődésének leginkább megfelelő „szigetet” szombat délelőtt a Rózsák terén.

Fotó: Nagy Tibor


Minden korosztály megtalálhatta az érdeklődésének leginkább megfelelő „szigetet” szombat délelőtt a Rózsák terén. A civil szervezetek tizenkettedik vásárára 47 szervezet készült különféle programokkal, igaz, sátor kevesebb volt, egyesek ugyanis közös standot állítottak fel. A gyerekek többek között a Caritas szervezet, a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóház és a Védem Egyesület „birtokán” múlathatták az időt, ahol játszani és kézműveskedni is lehetett, a Károlyi Gáspár Alapítvány sátránál pedig könyvet is nyerhettek azok, akiknek sikerült bedobni a golyót a kartonbohóc szájába. A Marosszéki Közösségi Alapítvány standja mellett akadálypálya várt a bringázni szeretőkre, a HIFA Egyesületnél kerekes székben közlekedve, illetve bekötött szemmel rajzolva, gyöngyöt fűzve lehetett személyes tapasztalatot szerezni a fogyatékkal élők világáról. A Teleki Téka Alapítvány sátoránál az 1300-as években a kínaiak által alkalmazott papírmárványozás olajos technikáját leshették el az érdeklődők. 
– Úgy érzem, a tavalyinál gazdagabb a kínálat, nagyon sok új ötlettel találkozhatunk az idei vásáron. Újonnan alakult egyesületek is eljöttek, ilyen a Mâini unite (Kezek közössége) Egyesület is, amely számos flashmobbal készült, minden órában moderntánc-momentumokba vonta be a jelenlévőket – mondta Koreck Mária főszervező, a Divers egyesület elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy bár a városvezetés a szombat délelőtti csúcsforgalomra hivatkozva nem engedélyezte a főtér lezárását, a rendezvény első óráiban kevés autó haladt el a környéken. A gyalogosok közlekedését viszont rendkívül megnehezítette, hogy, bár a járműforgalmat nem térítették el, a villanyrendőrök „aludtak”.
A délután fél 4-kor induló futóversenyen az életkor szerinti hat kategóriában körülbelül hatvanan vettek részt, a legkisebb a 6-8 éves korosztály volt. Miután a versenyzők kétszer megkerülték a főteret, és kiderült, hogy melyik csapatban ki a leggyorsabb, a hagyományos felvonuláshoz sorakoztak fel a szervezetek. 
– Most fontos, hogy sokan legyünk, hogy megmutassuk, hogy létezünk – hangsúlyozta Koreck Mária, aztán Freddy Mercury jól ismert dalára, a We are the championsra (Mi vagyunk a bajnokok) elindult a virágóra mellett egyre növekvő lánc. Talán a kerekes székes, egymásba kapaszkodó emberek látványa igazolta leginkább, hogy ezen a délutánon róluk, a sokszor láthatatlan tömegek érdekeit képviselő „civilekről” szólt a dal. 
A rendezvénysorozat vasárnap a víkendtelepi fedett uszodában jótékonysági úszóversennyel folytatódott, ma délután 5 órától a Bolyai Klubban civil kávézó nyílik, ott díjazzák a vásár leginteraktívabb standját is, kedden szintén 5 órától kerekasztal-beszélgetés zajlik a Bolyai Klubban, csütörtökön délután 1 órától pedig szociális kerekasztal lesz, amelyen az év önkéntesét is kihirdetik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató