2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bábozók tábora

  • 2014-09-08 14:48:10

A marosvásárhelyi Habakuk Ifjúsági Egyesület idén sokadik alkalommal szervezte meg hagyományos, évenkénti alkotótáborát.  

A marosvásárhelyi Habakuk Ifjúsági Egyesület idén sokadik alkalommal szervezte meg hagyományos, évenkénti alkotótáborát. A tábornak idén a jobbágyfalvi Tündér Ilona Vendégház adott otthont augusztus 18–24. között.

A fiatalok gyönyörű hetet tölthettek el itt, amely során mind élményekben, mind bábtechnika, bábjátszás, bábkészítés terén gazdagodhattak. A jó hangulat volt az alapköve a tábornak, de a szorgos munka sem maradt el.

A hét során alkalmunk volt megfigyelni a maszkkészítés csínját-bínját, majd gyakorlatba is ültettük, ami igen érdekes tapasztalat volt, egyrészt, mert sok türelem, és sok nyugalom, mozdulatlanság kell a sikerhez, ami, valljuk be, nekünk, fiataloknak nem az erősségünk. Emellett kis segítséggel ugyan, de sikerült elkészítenünk saját sünbábunkat, ami egész hetes munka volt, csak a fej elkészítése egy délutánba telt, amikor épp hogy kivágtuk, összevarrtuk és kitömtük azt, nem beszélve a test megvarrásáról, a lábak, karok hozzáillesztéséről, a szem, orr, fül felvarrásáról, na meg a tüskékről, amiket egyenként kellett felvarázsolnunk bábjainkra. De állíthatjuk, hogy a végeredmény megérte az éjjelbe nyúló munkát.

A héten két előadásunk is volt. Az elsőre csütörtök este került sor, amikor a falubelieknek és más érdeklődőknek mutattuk be a táborban begyakorolt darabunkat, a Süni és a barackok történetet. A második pedig a már hagyományos szombat esti záróesten került bemutatásra, ahova a falubeliek mellett szüleink, barátaink, ismerőseink is eljöttek. Aznap a Pandóra mesét adtuk elő, amely teljesen új darab volt számunkra, mert a Habakuk történetében még egyik generáció sem mutatta be. A bábok és kellékek nagy részét a tábor ideje alatt készítettük el.

A tábor megvalósulásáért és kivitelezéséért Bartha Julianna és Kozsik Ildikó oktatóinkat illeti dicséret és köszönet, akiktől az évek során nagyon sokat tanultunk – és még most is rejtegettek meglepetést –, akik megosztják velünk szakmai tudásukat. Kitűnően éreztük magunkat, és már nagyon várjuk a következő nyarat a következő táborral, amit szeretnénk ugyanitt megszervezni majd, mert ezt a gyönyörű helyet és a szíves vendéglátást nagyon a szívünkbe zártuk.

Csibi Kriszta és Cseke Brigitta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató