Az Umling család öröksége

Az Umling festő-asztalos család a XVI – XVII. században jelentős szerepet töltött be az erdélyi református templombelsők díszes kivitelezésében. Marosvásárhelyen, a Toldalagi-palota emeleti kiállítótermében múlt hónapban húsz darab frissen restaurált mennyezetkazettát állítottak ki id. Umling Lőrinc munkáiból.

Idősebb Umling Lőrinc és fiai, ifjabb Umling Lőrinc és János az 1740-es évektől az 1790-es évek közepéig meghatározó szerepet játszottak a kalotaszegi templombelsők kialakításában, munkásságuk pedig kihatott a következő századokra is. A valószínűleg szászkézdi eredetű, de az 1740-es évektől Kolozsvár kézművesrétegét gazdagító festő-asztalos Umling család három generációja mintegy fél évszázadon keresztül állt a templomjavíttató és -szépíttető erdélyi magyar egyházközségek szolgálatában. Az Umling család öröksége a több évszázados szász–magyar együttélés szép példázata egyben. Napjainkban 36 Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyei református templom őrzi az általuk festett mennyezetkazettákat, bútorokat. A fennmaradt művek alapján az Umling család a Kárpát-medence legtermékenyebb ismert festő-asztalos családjának nevezhető. A hajdan lebontásra ítélt templomok mennyezetei közül hármat múzeumi gyűjteményekben való elhelyezésük mentett meg az enyészettől, köztük a bodonkúti templom mennyezetének 47 kazettáját is. 

A marosvásárhelyi Toldalagi-palota emeletén múlt hónapban kiállított 20 darab frissen restaurált mennyezetkazettán négy restaurátor hét hónapon át dolgozott – hangzott el a marosvásárhelyi tárlatnyitón, amelynek keretében nem csupán a festő-asztalos család munkásságának korai időszakába, hanem a restaurálás-konzerválás komplex folyamatába is betekintést nyerhettek a látogatók. Az Umling-műhely negyvennégy településen dolgozott, alkotásaik harminchat templomban fennmaradtak, köztük festett kazettás mennyezetet, szószékkoronát, úrasztalát, éneklőszéket, papi padot stb. egyaránt találni. A bodonkúti kazettás mennyezet a kolozsvári székhelyű Erdélyi Néprajzi Múzeum tulajdonában van. Az igencsak rossz állapotban levő templomot 1907-ben lebontották, s a kazetták is olyan megrongálódott állapotban voltak, hogy az új templom építésekor azokat már nem használták fel. 

A szászkézdi születésű, evangélikus vallású id. Umling Lőrincet 1742-ben iktatták a kolozsvári asztaloscéh lajstromába. Mintakincse, stílusa az erdélyi XVI–XVII. századi reneszánsz ornamentikában gyökerezik. Díszítésein felismerhető a Segesvár környéki XVI. századi faragványok hatása, illetve a Rössler-műhely tevékenysége. A kutatók feltételezése alapján id. Umling Lőrinc nagyobb számú megrendelés reményében döntött a kolozsvári megtelepedés mellett, kihasználva azt a kedvező történelmi pillanatot, amikor Mária Terézia a protestáns felekezetek számára a templomok feljavítását engedélyezte. Minőségi munkájával kezdetben egymaga, majd fiai társaságában monopolhelyzetet alakítottak ki, s fél évszázadon keresztül díszítették a térség templomait. Az első bizonyítható kalotaszegi Umling-alkotás 1742-ben készült a magyarkiskapusi református templomban. A Segesváron elsajátított tengely- vagy középpont-szimmetriába rendezett ornamentikái közül felismerhető az aprólékos kidolgozású reneszánsz olasz koszorú, illetve a virágkompozíciók, ugyanakkor megjelennek a barokkosabb elemek is. A következő munkáin egyre inkább észlelhetők az újabb hatások nyomai, Kolozsvár környékén ugyanis id. Umling Lőrinc megismerkedett a térség festő-asztalosainak díszítési technikáival. Az 1740–1750-es évek munkáit id. Umling Lőrinc szignálta, 1758-tól már nagyobbik fia, Lőrinc is bekapcsolódott az alkotómunkába, s bár még sokáig az idősebb mester kapott megbízásokat, jól elkülöníthetők a fia, Lőrinc által festett motívumok. Az 1769–1770-es évek újabb mérföldkövet jelentettek a festő-asztalos család életben, a nagypetri templom renoválásánál a család legfiatalabb tagját, Jánost is bevonták a munkába. 

 

A fiúk átfestették apjuk munkáit

Az évek múlásával id. Umling Lőrinc gondosan megszerkesztett reneszánsz kompozíciói aprólékos, kissé merev rajzai fokozatosan fellazultak fiai ecsetvonásaiban. Díszítményei nagyvonalú, barokkos girlandokká, plasztikusságot érzékeltető finom vonalhálói festői foltokká alakultak át. Az Umling-műhely korábbi díszítményei sem voltak időtállóak az újabb irányzatok előtt, ugyanis a renoválások alkalmával az Umling fiúk apjuk korábbi munkáit átfestették saját stílusuk szerint. Mintakincsük legváltozatosabb és apjukétól leginkább különböző csoportját az alakos ábrázolások alkotják. A figurális ábrázolások legnépesebb családját az emblémaszerű, egy állatot bemutató kazetták képezik, melyeken a legtöbb esetben az állat nevét is feltüntették. Az Umling-műhely mesterei temperával díszítették a berendezési tárgyakat, a festék kötőanyaga állati enyv, tojás vagy kazein volt, alapanyagként többnyire fenyőfát használtak. A színeket természetes ásványi pigmentekből, mesterségesen előállított pigmentekből és szerves színezékekből keverték. 

Az Umling festő-asztalosokkal egy időben Erdély más részein is tevékenykedtek hasonló minőségű alkotásokat és mintakincset hátrahagyó műhelyek, ám a fennmaradt emlékek alapján legtermékenyebbnek az Umling-műhely bizonyult. A templomi faberendezések mellett menyasszonyi ládákat, saroktékákat és állószekrényeket is készítettek. A világi bútorzatok azonban intenzív használatnak, erőteljesebb kopásnak voltak kitéve, így csupán elszórtan, múzeumi körülmények közepette őrződtek meg. 

Ilyen a Maros Megyei Múzeum Néprajz és Népművészeti Osztályának birtokában lévő szekrény (képünkön), amely valószínűleg a Rhédey család birtokát képezte. A szekrény 1776-os felirata, illetve a stíluselemek alapján valószínűleg a XVIII. századi bútorkészítő szász család egyik tagjának a műve és nemesi vagy egyházi bútorzat részét képezhette. Bizonyíték erre az Umling névjegy jelenléte, illetve az olasz reneszánsz bútorfestészetre jellemző, kancsóba helyezett virágcsokor-motívumok használata.