2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ szászrégeni szervezete 25 éves

  • 2014-12-30 15:45:20

December 27-én 25. születésnapját ünnepelte az RMDSZ szászrégeni szervezete. Ebből az alkalomból kegyelettel emlékeztek mindazokra, akik az alapító tagok közül már nincsenek közöttünk.

December 27-én 25. születésnapját ünnepelte az RMDSZ szászrégeni szervezete. Ebből az alkalomból kegyelettel emlékeztek mindazokra, akik az alapító tagok közül már nincsenek közöttünk. Nagy András, a szervezet elnöke köszönetet mondott a tagságnak, a volt és jelenlegi tanácsosoknak és választmányi tagoknak – függetlenül betöltött funkciójuktól –, a támogatóknak, mindazoknak, akik ez alatt a 25 év alatt a szervezet mellett voltak, munkájukkal, tanácsaikkal és észrevételeikkel segítették a szervezetet, és hozzájárultak a szászrégeni magyarság megmaradásához. A rendezvényen jelen volt Markó Béla szenátor, Borbély László, dr. Kelemen Atilla és Kerekes Károly képviselők.

Történelmi pillanat ez a mai – kezdte köszöntőbeszédét Nagy András –, hiszen egy negyedszázadot tudhatunk a magunkénak, ami szép volt, kihívásokkal tele, változatos, talán nehéz is időnként, de a miénk volt, mi alakítottuk és szeretnénk alakítani továbbra is közösen a szászrégeni magyarsággal. Hogy mit is jelentett ez a huszonöt év a szászrégeni magyarság életében egy számbeli kisebbségnek az elmúlt negyedszázadban? Építettünk utakat, lakásokat, tömbházakat, sporttermet, bővítettünk vízvezetéket, avattunk szobrot, avattunk templomot, iskolát. Vigyáztunk örökségünkre, nemzeti kincseinkre. Voltak és vannak helyi tanácsosaink, van megyei tanácsosunk, volt szenátorjelöltünk, magyar intézményvezetőnk, iskolaigazgatónk és aligazgatónk, egyházaink és iskoláink. De volt alpolgármesterünk és polgármesterünk is. Mi vezettük a várost. Ezt akarjuk továbbra is tenni: ami volt, megbecsülni, amit elveszítettünk, visszaszerezni, amink van, megtartani.

Emléklappal köszönték meg azoknak a támogatását, akik a kezdetektől mindmáig sosem feledkeztek meg Szászrégenről.

Nagy András méltatásában kiemelte: „Markó Béla nemcsak a szászrégeni RMDSZ-t viselte szívén, hanem az országos RMDSZ-nek elnöke volt 18 éven át. De volt ideje minket is meghallgatni, támogatni, tanácsokat adni a kultúra minden terén, az oktatásban, a politikában. Borbély Lászlót az első munkahelye is Régenhez köti. Városunk 1989 utáni nagyobb fejlődését neki köszönheti. Miniszteri irodáját sokszor látogattam meg. Mindig üres kézzel mentem, de pályázattal, pénzzel, tanáccsal jöttem haza. Sajnos, a legszebb terv, a Kerekerdő átrendezése megbukott. Mi elkezdtük, de a mostani vezetés nem folytatta, veszni hagyta.

Dr. Kelemen Atilla jó ideig képviselői irodát is működtetett az RMDSZ székházában, csak hogy közelebb legyen a régeniekhez. De megyei elnökként adott tanácsairól sem feledkezhetünk meg.

Kerekes Károly a nyugdíjasok jogaiért harcoló képviselő, aki több éven át fogadóórákon látta el tanácsaival a szászrégenieket.”

Markó Béla beszédében arra tért ki, hogy kétféle hely van itt Erdélyben.

– Az egyik, ahová üzenetet visz az ember, a másik pedig, ahonnan üzenetet hoz. Más szóval: az egyik, ahová erősítést, biztatást viszünk, amikor odamegyünk, a másik pedig, ahonnan erősítést, biztatást kapunk, amikor ott járunk. Szászrégen azok közé a települések tartozik, ahová nem kell üzenetet hozni, ahol nem kell erősítő szónoklatokat tartani. Nekünk van szükségünk, hogy innen vigyük magunkkal a szolidaritás, az összefogás üzenetét, most a 25 éves évfordulón.

Nagy András az elődökre is emlékezett:

– Negyedszázad elteltével fejet kell hajtsunk azok előtt, akik egykor megteremtették nekünk ezt a lehetőséget, hogy most itt lehessünk. Gondolok itt a szászrégeni RMDSZ kezdeményező és alapító tagjaira, azokra, akik végleg eltávoztak közülünk, de munkájuk és emlékük örökké élni fog: Szász Gyula, Darvas Ignác, Balázs Lajos, Zsigmond Lajos, Bíró Donát, Kunsági István, Csorvási Gyula, Soós Ferenc, Lázár János.

És zárom a sort Márk Endrével. A mindannyiunk Endre bácsijával, akinek sikerült összekovácsolni és vezetni, összetartani, irányítani sok éven át ezt a szervezetet. Saját magam is tapasztalhattam komoly, bölcs döntéseit, mikor tárgyalásokra, egyeztetésekre mentem vele. A szászrégeni RMDSZ szervezete POST MORTEM emléklapot ad Márk Endrének. Felkérek mindenkit, közösen hajtsunk fejet egy percig elődeink előtt.

Az emléklapot ifj. Márk Endre vette át, aki elmondta, hogy édesapja nagy örömmel fogadná az elismerést.

Demeter József lelkipásztor – aki 30 éve szolgál Szászrégenben – az egyházak részéről szólalt fel.

– Habár más vallásúak, meggyőződés szempontjából különbözőek vagyunk, el kell fogadjuk egymást, meg kell értenünk és tisztelnünk kell egymást. Az RMDSZ palettája igencsak színes, sok mindenki együtt van rajta, de így együtt szeretnénk a magyarságért tenni valamit.

Fábián András Gy.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató