2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az otthonérzet manipulálása

Kedden délelőtt a Civil Elkötelezettség Mozgalom székházának udvarán tartott sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen nevű csoportosulást, valamint kezdeményezésüket.

 

Kedden délelőtt a Civil Elkötelezettség Mozgalom székházának udvarán tartott sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen nevű csoportosulást, valamint kezdeményezésüket.

A pár éve szerveződött csoportosulás célja, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a város utcanévtábláin jelenjenek meg az utcák és terek magyar megnevezései is. Érdekérvényesítő ügyüket szakmai tanácsadással támogatja a CEMO független, civil jogvédő szervezet.

Mint a csoportosulás egyik tagja, Benedek Lehel elmondta, még a kommunista diktatúra idején is léteztek kétnyelvű utcanévtáblák, melyek a rendszerváltás után lassan eltűntek. Tavaly októberben írt beadványára, melyben a magyar nyelvű utcanevek hiányát kifogásolta, lekezelő választ kapott a polgármesteri hivataltól. Akkor született meg az elhatározás, hogy jogi kerettel rendelkező civil szervezet támogatásával próbálják meg érvényesíteni célkitűzésüket.

A csoportosulás célja a nyomásgyakorlás mellett a figyelemfelkeltés. A petíció révén a valós kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított aláírásgyűjtés fontosságát hangsúlyozták.

A négynyelvű petíciót, melyet a csoportosulás Marosvásárhely alpolgármesterének és az RMDSZ politikai alelnökének címzett, május 20-án szeretnék átadni minél több marosvásárhelyi lakos támogató aláírásának kíséretében. Ezt a CEMO Radnai utcai székhelyén, valamint interneten is megtehetik mindazok, akik a kétnyelvű feliratozást szívügyüknek tekintik. Augusztusig szeretnék kitűzött céljukat megvalósítani. Arra a kérdésre, hogy nem túl rövid-e az idő, Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója elmondta, hogy minden magyar ügy politikai alku tárgya, ezért, sajnos, ezt is ehhez mérten fogják kezelni. Bár nem bűnbakot keresnek, a kétnyelvű utcanévtáblák petícióját elküldték az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) és az Európai Néppártnak is. Szerinte az utca- és térnevek egyetlen nyelven való megjelenítése az otthonérzet manipulálásának egyik eszköze is, mely nem következmény nélküli.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató