2025. július 12., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Románia zsinórban harmadszor vesztett hivatalos mérkőzést szerda este: ezúttal Ausztriától kapott ki a nemzeti együttes, a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziója 1. csoportjának 4. fordulójában. Annak ellenére, hogy jobban játszott, mint az Izland (1-2) és Norvégia (0-4) elleni mérkőzéseken, Románia ismételten fejet hajtani kényszerült. Ezúttal egy olyan csapattól kaptak ki Mirel Rădoi legényei, amely kétszer is eltalálta a kapufát, és amelynek több játékosa a német Bundesligában szerepel.

A házigazdák kezdték jobban a találkozót: több helyzetet is kialakítottak, de az osztrák kapu előtt elhagyta őket az ihlet. Első lehetőségük Răzvan Marin nevéhez fűződik, akinek a 20 méteres lövését elkapta az osztrák kapus (8.). A vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását, és közel álltak a gólszerzéshez, amikor Alibec labdavesztését követően gyors kontrára indultak, azonban Schlager kapu mellé lőtt (13.). A 21. percben ismét Ausztria előtt kínálkozott esély, Lainer beadásából ellenben Gregoritsch a keresztlécet találta el. A félidő végén Bancu rosszul lőtt 12 méterről (40.), majd Maxim próbált meglepetést kelteni a beadáslövésével (43.), végül Alibec a rövid sarkot célozta meg, Pervan azonban szögletre mentett (44.).

A második félidő kontrákkal kezdődött, főszerepben az osztrákokkal. Előbb Tătăruşanu hárította Baumgartlinger lövését (46.), majd Baumgartner milliméterekkel lőtt mellé (48.), később Burcă hárított Gregoritsch elől (50.). A továbbiakban is a vendégek veszélyeztettek többet: Schlager kapu mellé fejelt (63.), majd Baumgartner lövését Tătărușanu a keresztlécre lökte (65.). A 75. percben azonban a román kapus tehetetlennek bizonyult Schöpf lövésénél. Az előny birtokában az osztrákok átengedték a kezdeményezés jogát a románoknak, akik viszont a végéig nem tudtak igazán veszélyeztetni. Ausztria így visszavágott a múlt hónapban Klagenfurtban elszenvedett vereségért (2-3).

Románia november 15-én Bukarestben Norvégia, majd november 18-án Belfastban Észak-Írország ellenében zárja Nemzetek Ligája-szereplését.


Jegyzőkönyv

Labdarúgó Nemzetek Ligája, B divízió, 1. csoport: Románia – Ausztria 0-1 (0-0)

Ploieşti, Ilie Oană-stadion, nézők nélkül. Vezette: Stefanski (lengyel).

Gólszerző: Schöpf  (75.).

Románia: Tătăruşanu – Bălaşa, Burcă, Toşca, Bancu – Maxim (62. Cicâldău), Marin, Stanciu (83. Iancu) – Deac (83. Puşcaş), Alibec (62. Keşerü), Mitriţă (76. Hagi).

Ausztria: Pervan – Lainer, Dragovic, Hinteregger (53. Posch), Alaba – Schöpf (76. Ranftl), Ilsanker, Baumgartlinger (76. Grillitsch), Baumgartner – Gregoritsch (9. Kalajdzic), Schlager.

Sárga lap: Deac (34.), Burcă (56.), illetve Hinteregger (8.), Baumgartner (59.), Gregoritsch (71.), Alaba (90+5.).

Fotó: Eurosport


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató