Az orvosi hálapénz, „boríték” kérdése mindig is állandó és aktuális téma lesz a román egészségügyben, egészen addig, ameddig az állami és magán orvosi szektort nem választják el teljesen, vagy nem privatizálják teljes egészében.
Addig is ennek a kérdésnek a büntetőjogi vetületeit taglaljuk, túlmenve esetleges etikai vonatkozásain. A kérdéssel kapcsolatosan a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jogegységi tanácsa (Completul pentru dezlegarea unor chestiuni de drept în materie penală) által kimondott két jogegységi döntés is született, amely vízválasztó volt az orvosi paraszolvencia („hálapénz”) büntetőjogi vetületeinek tisztázásában (2014. december 3-án, illetve 2015. június 4-én hozott, és később közzétett döntésekről van szó).
A kérdés helyi aktualitását az is adja – azon túl, hogy Marosvásárhelyen a közelmúltban több orvos ellen is eljárás indult hálapénz elfogadása címen, sőt el is ítélték őket –, hogy az első határozatot éppenséggel a Marosvásárhelyi Ítélőtábla (Curtea de Apel Tg. Mureş) büntetőjogi kollégiuma kezdeményezte egy marosvásárhelyi – időközben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – orvos büntetőügyében, melyben bizonyos vitatott jogi kérdések tisztázását kérte a Legfelsőbb Bíróságtól és Semmítőszéktől.
A kérdés állandó aktualitást élvez, hiszen a paraszolvencia jelensége pont annyira állandó és köztudott, mint az egészségügyi közintézmények alulfinanszírozása. Az utóbbi időben több jel is arra utal, hogy az egészségügyi rendszer ha nem is radikális változás elé néz, de mindenképpen a politikum és a közérdeklődés középpontjába került annak minden jó és rossz velejárójával.
Az eddigi változásokat kommentálni nincs szándékunkban, de megjegyzendő, hogy a látványos korrupciós büntetőeljárások (például az onkológiai kezelésekkel kapcsolatosan kirobbant országos szintű botrány, vagy a fentebb említett hálapénzügy, vagy az orvosi egyetemeken és klinikákon tapasztalható „uram-bátyám rendszerrel” kapcsolatos ügyek, Hexipharma-ügy) mind csak tüneti kezelései egy olyan problémának, amelyet egy alapvető, az egészségügyre, az egészségügyi oktatásra, illetve az egészségügyi egységek mene-dzsmentjére vonatkozó – hatékony – törvényi reform nélkül nem lehet megoldani.
Visszatérve a konkrét témára, az ügy a következőképpen kezdődött: a fentebb hivatkozott ügyben az ügyészség vádat emelt egy bizonyos orvos ellen vesztegetés elfogadásának bűncselekménye miatt, amelynek értelmében az orvos hivatali kötelezettségeit bizonyos jogtalan haszonért, pénzért végezte el.
Ezt a bűncselekményt a 2000. évi 78. számú, a korrupciós bűncselekményekről szóló törvény értelmében a Btk. 254. paragrafusa alapján büntetik, alapesetben 3-tól 12 évig terjedő börtönbüntetéssel. Ennek a paragrafusnak az értelmében vesztegetésnek minősül annak a tisztviselőnek a cselekedete, aki hivatali kötelezettségeinek teljesítése, nem teljesítése, késői teljesítése vagy ezekkel ellentétes magatartás tanúsítása érdekében, közvetlenül vagy közvetve, pénzt vagy egyéb jogtalan előnyöket kér vagy kap, vagy ezek ígéretét elfogadja vagy nem utasítja vissza. Az orvost elsőfokon elítélték, a kérdés tisztázására a büntetés esetleges enyhítésére volt szükség.
Ennek a bűncselekménynek a tényállási megfogalmazásából az orvosokra nézve két kardinális jellegű kérdés következik, mindkettőt megválaszolta a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék a fent hivatkozott jogegységi döntésekben: az első kérdés, hogy az orvos köztisztviselő-e, és ha igen, akkor a büntetőtörvény értelmében úgynevezett rendes köztisztviselő, vagy csak a törvény értelmében asszimilált köztisztviselő? Ennek a másodlagos különbségtételnek a jelentősége abban áll, hogy az asszimilált köztisztviselők által elkövetett korrupciós bűncselekményeket a román Btk. 308. paragrafusa értelmében enyhébben büntetik, a büntetési tételeket egyharmaddal csökkentve.
Ezt a kérdést, mint említettük, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla intézte a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez. A második fő kérdést az, hogy az orvos által kapott pénz vagy egyéb juttatás jogtalan haszon-e, hiszen csak ebben az esetben büntetendő a cselekedet. Ezt a kérdést a Bukaresti Katonai Táblabíróság vetette fel. A kérdésre egyáltalán nem olyan egyértelmű és magától értetődő a válasz, ugyanis a 2003. évi 46-os törvény értelmében, amely a betegek jogairól szól (34. paragrafus, 2. bekezdés), a betegnek jogában áll a törvény betartása mellett az őt kezelő orvosi egységnek vagy kezelőorvosnak pluszfizetséget vagy adományt juttatni. Amennyiben ez a juttatás törvényes, a Btk. 21. paragrafusában megjelölt igazolási okot kell alkalmazni, a bűncselekményt pedig nem büntetik.
Az első kérdésre a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2014. de-cember 3-án válaszolt, a döntést pedig 2015. január 13-án tették közzé a Román Hivatalos Közlönyben. A válasz és értelmezés szerint az állami kórházzal munkaszerződéses viszonyban álló orvos a büntető törvénykönyv 175/1/b pontja szerinti rendes köztisztviselő a büntetőjogi felelősség tekintetében. Ennek értelmében büntetőjogi felelősségét pont úgy állapítják meg, mint bármelyik más köztisztviselőét. Ennek a döntésnek az alapján a Marosvásárhelyi Ítélőtábla nem változtatta meg és nem is enyhítette a Maros Megyei Törvényszék elsőfokú döntését, amellyel az orvost elítélték.
A második kérdésre a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2015. június 4-én adott választ és értelmezést, amelyet 2015. augusztus 5-én közöltek a Hivatalos Közlönyben. Ennek értelmében az állami kórházzal munkaszerződéses viszonyban álló orvos, aki az előbb hivatkozott döntés alapján rendes köztisztviselő (büntetőjogi felelőssége tekintetében), nem kaphat a kezelt betegtől pluszfizetséget vagy adományt. Ez az utóbbi értelmezés azért is érdekes, mert alapfokon a Bukaresti Katonai Törvényszék pont ennek az álláspontnak az ellenkezőjére hivatkozva felmentett egy vád alá helyezett orvost, viszont a döntés nem jogerős, és várható annak táblabírósági megváltoztatása az értelmezési döntés alapján.
Végkövetkeztetésként megállapíthatjuk, kissé ismételve önmagunkat, hogy a kérdés jogi vetületein túl ezt a problémát nem a törvénykezés kell megoldja, hanem törvényhozási szinten, jogszabály-módosítással kell rendezni; ugyanúgy, mint sok más esetet.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
