2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bukarest után Budapesten, az Országház előtt fognak tüntetni egy hónapon át a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület (RMOGYKE) képviselői – jelentette be tegnap Ádám Valérián, az egyesület titkára és dr. Elekes Ella igazgató.


Bukarest után Budapesten, az Országház előtt fognak tüntetni egy hónapon át a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület (RMOGYKE) képviselői – jelentette be tegnap Ádám Valérián, az egyesület titkára és dr. Elekes Ella igazgató. Mint ismeretes, az RMOGYKE 2009 óta folyatja megmozdulásait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának önállósodása, a vonatkozó törvény kisebbségi rendelkezéseinek betartása érdekében. A Budapest után következő állomás Európa fővárosa, Brüsszel lesz – hangzott el a Deus Providebit Házban az egyesület óriásbannere alatt tartott sajtótájékoztatón.

– A törvény adta lehetőségek, az erdélyi magyarság jogos igényei, a történelmi és szellemi hagyaték fényében folyamodunk az anyaországi fórumokhoz, hogy mérjék fel az erdélyi szellemi elit elvesztésének valós veszélyét. Lehet, hogy az egyéb gondoktól terhes mindennapokban mindez kevésbé tűnik életbevágónak, de a nemzet és a kultúra fennmaradásának mindenkori alapkövéről van szó. A magyar nyelvű erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés megmaradásáért nemzeti összefogást sürgetünk – hangzott el az Elekes doktornő által ismertetett közleményben.

A közlemény kitért a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzés elsorvasztására, amely a rendszerváltás után is folytatódott, továbbá arra, hogy a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény, amely multikulturális egyetemként határozta meg a MOGYE-t, felcsillantotta a különálló bővített, önrendelkezésű magyar főtanszékek megszervezését. Ezzel szemben a román többségű vezetés az egyetemi autonómiára hivatkozva meggátolta a törvény vonatkozó előírásainak az életbe ültetését, az egyetemi oktatás minőségét ellenőrző bizottság, az ARACIS pedig pártos határozatokat hoz a magyar nyelvű oktatás visszaszorításáról.

Bár a magyar oktatók kitartóan követelik a főtanszékek létrehozását, s a tanévzárásig nyitottak a román féllel való párbeszédre, a sorozatos megfélemlítések miatt nem jött létre az RMOGYKE-vel való együttműködés. Mivel a szándéknyilatkozatokon túl érdemi eredményeket a politikum sem tud felmutatni, az egyesület a magyar fővárosban folytatja a tiltakozást.

Kérdésre válaszolva Ádám Valérián elmondta, hogy a bukaresti tüntetésnek nincs ugyan kézzelfogható eredménye, de népszerűsítették követeléseiket, amit sokan láttak és meghallgattak. – Amikor a két bukaresti kongresszus idejére kértük az engedélyt, láthatóan kellemetlen volt számukra, hogy a vásárhelyi egyetem ügye a nemzetközi nyilvánosság elé kerül – tette hozzá az egyesület titkára.

Budapesten is narancssága esernyőkkel és az eddigi öltözékben fognak tüntetni, természetesen magyar felirattal. A tüntetéstől, amelyhez Erdélyből elszármazott orvosok is csatlakozni készülnek, azt remélik, hogy az anyaország közbeléphet a román kormánynál a törvény előírásainak a gyakorlatba ültetéséért. Ezenkívül számítanak azoknak a magyar politikusoknak a támogatására is, akik baráti viszonyt ápolnak a román kormány vezetőivel. Továbbá úgy gondolják, hogy az anyaország egyszer már bizonyított, amikor a legjobb tanárokat küldte Erdélybe, hogy világszínvonalon oktassák a leendő orvosokat, amire most is nagy szükség lenne. A segítség elfogadásával a román állam is jóvátehetné az éveken keresztül folytatott negatív diszkriminációt, ami a magyar oktatók számának a tagozat fennmaradását veszélyeztető csökkenéséhez vezetett – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató