Az öregedés biokémiája

Az öregedés kikerülhetetlen, rejtélyes folyamatának okára valójában nem ismerjük a választ. Az orvostudomány fejlődésével meghosszabbodott ugyan az élet, de a bűvös száz évet világviszonylatban is kevesen érik meg, és még kevesebben élik túl. A változás külső jelei mindenki számára egyértelműek: ritkul vagy elhullik a haj, megráncosodik, foltos lesz a bőr, romlanak a reflexek, lelassul a mozgás, romlik a látás, a hallás, a szaglás, belső szerveink zsugorodnak, csökken a csontokban az ásványi anyag, csökken az agy teljesítőképessége, esetenként az elme tisztasága és sorolhatnánk tovább. 

– Hogyan látja az öregedést a biokémikus? – kérdeztük a nemrégiben újra Marosvásárhelyen előadást tartó dr. Gallyas Ferenctől, a Pécsi Egyetem Általános Orvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárától.

– A biokémia szempontjából rendkívül egyszerű folyamatról van szó, egy élettartam ugyanis két dologból áll. Egyrészt, hogy egy sejt hányszor tud osztódni, illetve, ha már nem osztódik, akkor mennyi ideig tud élni. Egy normál sejt osztódási képessége véges. A végtelenül osztódni tudó sejtek az úgynevezett halhatatlan (immortalizált) ráksejtek. A normál sejt meghatározott számú osztódásra képes, élettartama a sejt típusától függ. Egy fibroblast, amelyik a sokszor osztódó sejtek közé tartozik, 100-110-szer képes osztódni. A bőrünknek ugyanis be kell gyógyulnia, ha sérülés éri. Mivel a DNS-ünk lineáris szerkezetű, ha egy másolat képződik róla, ahhoz, hogy osztódni tudjon, és mindkét sejtben jelen legyen, ez a másolat egy kicsit rövidebb lesz, mint az előző (képünkön). 

– Meddig rövidülhet?

– A természet gondoskodott, hogy legyen hova rövidülnie. A DNS végén olyan telomernek nevezett szekvenciák vannak, amelyek tudomásunk szerint nem hordoznak érdemi információt, és az a dolguk, hogy rövidüljenek. Amikor azonban elfogynak, akkor az információt hordozó DNS is fogyni kezd. A már említett immortalizált, azaz rákos sejtek ezt a bizonyos telomer régiót tudják hosszabbítani, és ezért tudnak elvileg végtelen számú osztódáson keresztülmenni. 

– Mennyi egy normál sejt élettartama?

– Vannak nagyon rövid életű sejtek, amelyek csak néhány napig élnek, mint például a spermium vagy a petesejt. Az idegsejtek ehhez képest hosszú életűek. Számuk a születéskor maximális, utána történik még egy osztódás, azt követően pedig először nagyon sok idegsejt elpusztul azok közül, amelyek nem tudnak a célsejtjükkel megfelelő kapcsolatba lépni, a többiek – ideális esetben – végigkísérik az életünket. Nyilván van egy folyamatos pusztulás, de van egy folyamatos funkcióátvétel is. Egy idős embernek hiába van jelentősen kevesebb agysejtje, mint egy felnőtt fiatalnak, ettől függetlenül nem biztos, hogy a működésben ez meglátszik. Más agyterületek át tudják venni a kiesett funkciókat, az viszont nagyon fontos, hogy használjuk-e vagy sem ezeket a funkciókat. Jól ismert tény, hogy például egy kilencvenéves színésznek annyira jó lehet a szellemi frissessége, hogy az ötvenévesét is meghazudtolja. Ezzel szemben ismerünk olyan személyeket, akik a világtól elvonultan élnek, nem kommunikálnak, és akár már ötven-hatvan évesen szellemileg teljesen leépülnek. Akik mozognak, használják az izmaikat, végtagjaikat, a keringésüket, sokkal tartalmasabb és teljesebb életet tudnak időskorukban is élni, mint azok, akik ezt nem teszik. 

Amink van, abból kell gazdálkodni, azt kell használni, de nem kell túlzásba vinni. Ahogy eleink mondták, meg kell találni az arany középutat. 

Biokémiai szempontból az öregedés a sejtek sejtosztódás utáni állapota, amit akár felnőtt vagy öregedő sejteknek nevezhetünk. Ez jó dolog, ami két ennél sokkal rosszabb kimenetelt tud megelőzni. Az egyik az, hogy a sejt visszafejlődik, és az embrionális állapothoz közel kerülve elkezd osztódni, amit ráknak nevezünk. Ez a sejtre nézve pozitív, mert megsokasodik, de csak addig él, amíg a gazdaszervezet meg nem hal, és vele együtt a rákos sejt is. 

A másik lehetőség, hogy a különféle őrszem funkciók észreveszik a rákos elváltozást, és beindítanak egy mesterséges vagy irányított sejthalálfolyamatot, hogy megszabaduljanak ettől a potenciális veszélyforrástól, amit apoptózisnak nevezünk. Ez az én egyik fő kutatási területem: a sejthalál folyamatainak vizsgálata.