Az olvasó írja

A jól ismert énekünk kezdősorával fogadta  nt. Bogdán Szabolcs János, a Somlyói  Egyházmegye esperese a Szászrégeni Református Nőszövetség és presbitérium tagjait a krasznai református templomban.

Nincsenek véletlen találkozások, isteni gondviselés útján jött létre a két helység nőszövetségi kapcsolata.

Két nőtestvér, az egyik krasznai, a másik szászrégeni, életük nehéz pillanatában egymás hitét erősítették, az ő találkozásuknak köszönhetően került sor a kétnapos krasznai kirándulásra Berekméri Csilla lelkész és Vita Edith Judith elnök asszony vezetésével.

Hálával tartozunk a Jóistennek ezért a szép találkozóért, a lelkes krasznai gyülekezet vendégfogadásáért, a szolgálatért és az egész együttlétért. Lelkiekben feltöltődve térhettünk haza, és reméljük, hogy lesz még találkozás Isten segedelmével Szászrégenben is.  Addig is Isten áldása legyen mindannyiunk életén!

Csak pislákol bennem a remény, hogy az új uniós vezetés szakít egy kis időt az ún. őshonos kisebbségek kérdéskörének megvizsgálására. Itt egy ötven-hatvan milliós népességről van szó, tehát nem lehet állandóan a szőnyeg alá seperni, mert menetrendszerűen előjön valami konfliktus, lásd Úzvölgye-botrány, vagy az EU-ba igyekvő Ukrajna diszkriminatív törvényei. 

Igaz, Európa nagyhatalmai ezt a kérdést „megoldották”. 

Franciaország nem ismeri a nemzetiség, nemzeti kisebbség fogalmát, ott mindenki francia. Lehet, hogy a gyarmatokról betelepülők ennek örvendtek is, hogy a bretonok, provanszálok vagy az elzászi németek hogyan reagáltak, arról nem szól a fáma. 

Németországban sohasem volt számottevő etnikai kisebbség. Annál több német élt különböző kelet-európai országokban: egy részüket a II. világháború után kitelepítették, másokat később, Németország befogadott, kimenekített, kivásárolt. Az erdélyi szászok sorsa is ez volt. Mivel a két említett nagyhatalom az unió súlypontját jelenti, sok minden függ a franciák és a németek jóindulatától. Csak attól, mert jogszabály nincs, mely kötelezné az EU-t bármire. Kár, mert az Úzvölgye-szindróma máshol is mérgezheti az országok és nemzetek közötti viszonyt.

Pedig elég egyszerű eset: a katonasírok gondozását nemzetközi egyezmények szabályozzák, melyeket a felek többnyire betartanak. Románia és Magyarország között 1996-ban született egy alapszerződés, majd 2008-ban a katonasírokra vonatkozóan egy egyezség. Ezekhez kellene visszanyúlni, hivatkozni az ott leírtakra. 

Még annyit: Magyarországon húsz helyen vannak a II. világháborúban elesett román katonák eltemetve, összesen mintegy ötszáz román katona nyugszik Magyarország területén. Ezeket a katonasírokat a magyar állam gondozza.

Mi az, ami akkor is van, ha nem látjuk? – kérdezném tanítványaimat környezetismereti órán.

A hiteles választ ez alkalommal azon óvónők és tanítók adják meg, akik részt vettek a Napsugár-napok 26. szakmai tanácskozásán Válasz-úton július 8-12. között: a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok, melyek tartalmassá, érdekessé és színessé teszik napjainkat egész évben. A két gyermeklap szerkesztősége 29 pedagógust szólított meg Kolozs, Maros, Brassó, Hargita, Kovászna, Szilágy, Máramaros és Bihar megyéből. Az elszállásolás a Kallós Zoltán Alapítvány Szórványkollégiumában volt.

Baráti és családias hangulatban zajlott a négynapos együttlét. Hétfőn délután az újratalálkozás és az ismerkedés örömét élhettük meg. Sokat ígért a programfüzet, de annál többet nyújtottak a következő napok tevékenységei.

Kedden délelőtt Pénzes Janka és Rés Katalin fiatal biológusok előadását hallgattuk Variációk természetismereti foglalkozásokra címmel, melyben a tartalom mellett a szép, választékos beszéd és előadásmód is megragadta figyelmünket. Az előadás második felében interaktív foglalkozásba vontak be, melynek során a természetbe vezettek vissza. A körülöttünk levő élőlények titkairól, jövőnket meghatározó szerepéről beszéltek.

Kora délután Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke előadása és filmvetítése során részesei lehettünk a Kallós Zoltán életművéről és a Kallós Zoltán Alapítvány eredményeiről szóló bemutatónak, mely olyan valós világba vezetett, mely megoldást nyújt fogyatkozó nemzetünk meg- és itthonmaradására.

Ezt követően beszélgettünk gyermeklapjaink hasznosságáról és erejéről, versenyeinkről, javaslatok és ötletek hangzottak el.

Késő délután élmény volt, amikor végre szemtől szembe ülhettünk a gyermeklapokban közlő írókkal, költőkkel és grafikusokkal.

Az est fénypontja Rekita Rozália színművész előadóestje volt, aki Lászlóffy Aladár Álljad című versével nyitott, folytatásként pedig Reményik Sándor költeményeiből válogatott előadóestje minden dimenziót megjáratott velünk, méltó befejezése volt a keddi programnak.

Szerdán délelőtt Zsigmond Emese, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője előadásában Az iskola nemzetvédelmi minisztérium, anyanyelvünk fénykard címmel a mit és hogyan lenne jó tanítani? felvetésre kaptunk választ a felfedező, élményalapú anyanyelvtanításról, a magyar nyelvbe kódolt világképről, erkölcsről, logikai és képi erőről.

Szivacsként szívtuk magunkba a főszerkesztő asszony szavait Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi Sándor) című előadás kapcsán. Ezúttal őrjáratra hívott a történelmi és nyelvi ferdítések sűrűjébe.

Ebédszünet után, a jobb sorsra érdemes válaszúti Bánffy-kastélyba látogatva, Balázs-Bécsi Gyöngyi mutatta be az egykori kastély építőit, lakóit, életmódjukat és életterüket.

Frissítőleg hatott a Szabó Kinga játszóházvezetővel való találkozás. A nap további részében gyermeki énünkkel kapcsolódtunk be a Néphagyomány mint választható tantárgy című programba, mely bútorfestést, körmön fonást, pálcikababa készítését és megszámlálhatatlan énekes és táncos gyermekjáték tanulását, majd gyakorlását kínálta. Volt öröm, vígság és szinte hajnalig tartó dalolás annyi, mint a mesében! Csillagösvényen is jártunk, megismerve Bulcsú vezér hadjáratait és a lovász íjászat titkait.

A következő nap délelőttjén Váradi Gabriella nagyváradi kineziológus A gyermek mint tanító valamint A mai kor mumusai: diszlexia, diszgráfia című előadásai és gyakorlati bemutató keretében módszereket kínált a tanulási zavarok enyhítésére, az összpontosítóképesség fejlesztésére, a félelmek, feszültségek feloldására. Nagy érdeklődéssel követtük a bemutatókat, hiszen sajnos gyakori a jelenség, és szeretnénk útbaigazítást, tanácsot, netán megoldást ajánlani az arra rászorulóknak.

Délutáni tevékenységünket a Kallós Zoltán Néprajzi Múzeumban folytattuk, ahol a lenyűgöző látvány hatalmas élményt jelentett mindannyiunknak, különösképpen a hagyománykedvelő és -ápoló pedagógusoknak. Tárgyi és szellemi értékekkel gazdagodva tértünk vissza kis műhelyünkbe, ahol poncolással szórakoztunk vacsoraidőig. A szakácsnők ízesebbnél ízesebb ételekkel kényeztettek minket a négy nap alatt. Étkezések végeztével a recept felől érdeklődtünk.

A búcsúest hamar elérkezett. A hétközben ki nem mondott szavakat és érzéseket a késő esti Kupaktanács nevű programpontban merítettük ki. Volt ott csendes mezőségi meg szilaj hegyi nóta és retró számok is bőven.

Életem legszebb és legtartalmasabb szakmai továbbképzője volt. Sok ismeretet és gyakorlati megoldást kínált, az elfogadás, a türelem és a szeretet keretébe foglalva. Úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.

Kedves Napsugár és Szivárvány! Köszönjük lelkes belső és külső munkatársaidnak, hogy színt, fényt és értéket közvetítesz! Köszönjük, hogy életünk része vagy!