A „valaki nincs sehol” kérdéskörnek – lásd a január 3-i cikkemet – van egy magasabb szintje is, amikor nem a tanítók, hanem a tanítások meghallói hiányoznak. Hirtelenjében a karácsonyhoz köthető szokásokat említem. Tucatnyi forrásból az folydogál: fölösleges dolog annyi pénzt kidobni, hisz a karácsony nem arról szól, hogy mindenki most spájzoljon be pizsamából, zokniból és bőrkesztyűből. Tessék legalább családi szinten bevezetni a takarékosságot, ugyanis a tulajdonképpeni örömforrás a Kisded megszületése, nem a négy-
ezer lejes okostelefon. Az ajándék ne drága legyen, hanem szimbolikus stb. Értékesebb használati tárgyat amúgy is körültekintően kell vásárolni, a ’megajándékozott’ családtag jelenlétében. Továbbá: a karácsony ne a költekezésről és töltekezésről legyen nevezetes (és maradjon emlékezetes). Mindenki hallott már efféle tanácsokat, de oly kevesen élnek velük. [Vesd össze: „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg.” (Jak 1, 22)]
Rábukkantam valakire, aki hosszas győzködés árán oldott meg egy közérdekű – és észszerű – dolgot. A Sörház utcában van egy nagy üzlet, a parkoló felől könnyedén megközelíthető, de a Turbina-árok felől csak egy keskeny járdán. December egyik langyos délelőttjén szélesítette meg a járdát egy ügyes ember, így most már biztonságosan lehet járni rajta. Rögtön meg is dicsértem a munkaruhás bácsit: „Végre egy okos dolog”. A szaki szerényen válaszolt: „Két éve mondom a főnöknek, hogy ezt meg kell csinálni”.
Ilyenkor kezd bizseregni a kisagyam. Mit tegyünk a főnökkel? Szidjuk meg azért, mert nem hallotta meg a ’nép hangját’, és évekig tartó kényelmetlenséget okozott x embernek? Nyilvánvaló, hogy nem anyagi gondok miatt késlekedett a döntés, hiszen annak a két-három raklapnyi piskótakőnek az ára a napi haszonnak csupán a töredéke, a karbantartó szakit pedig rezsiben fizetik, így tehát az sem lehetett akadály. Az Írás tanítása szerint el kellene marasztalnunk a főnököt, mert ’a jóra való restség’ bűnébe esett, de jó balkáni módon csak annyit mondunk rá: hála istennek, hogy végre meghallotta az óhajt…
Harminc éve dohogok és morfondírozok, ám alig van hatása. Évekkel ezelőtt már szóvá tettem két nagy fontosságú észszerűsítést; ha a nemzetek vezetőit valóban érdekelnék a fontos dolgok, akkor önmaguktól is rájöhettek volna ezekre. Csupán annyit kellett volna tenniük, hogy változtassanak az eddigi gyakorlaton. Két dolgot javasoltam, mindkettő csökkentené a pazarlást meg a mérhetetlen szén-dioxid-kibocsátást. Ha Ázsiában villával ebédelne a jónép, és nem pálcikákkal, akkor nem kellene annyi millió köbméter fát kitermelni. Ha az Egyesült Államokban nem a nagyzolás és kivagyiság lenne az autógyártás vezérelve, és benzinfaló utcacirkálók helyett középkategóriás járgányokkal is megelégednének, sokkal olcsóbb lenne az életük. A javaslatom falra hányt borsó, de azzal vigasztalom magam: megtettem a tőlem telhetőt.
[Zárójelben ’mondom’: nem hinném, hogy az én egyik korábbi javaslatomon gondolkoztak el az illetékesek – „Komoly gondot jelent a rengeteg reklámfüzet is, becslésem szerint elég lenne a fele is. (Népújság, 2021. aug. 24.) –, de egy ideje jóval kevesebb füzetet hordanak szét a városban. Helyes.]
A ’tanítások’ sajátos műfaja a használati utasítás. Ha nem akarod tönkretenni a frissen vásárolt ilyen-olyan készüléket, akkor első lépésként át kell tanulmányoznod a dobozba tett használati utasítást. Az okostojások a saját fejük után állnak neki a szerelésnek, bekötésnek. Az effélékkel minden területen találkozhatunk. Példát mondok: 1996-ban jelent meg az Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 című kötetem, amelyben tíz oldalon magyaráztam el a bibliográfia szerkezetét és a leírás sajátosságait. Pesti kritikusom abba kötött bele, hogy miért adtam teret Az agitátor zsebkönyve című – havonta megjelenő – propagandafüzeteknek, helyettük inkább a tudományos műhelyek kiadványait kellett volna leírnom. A buzgó mócsingok szokását követve épp a közepébe tenyerelt. Ugyanis a bibliográfiát nem a saját ízlésem szerint állítottam össze, hanem az időszaki kiadványok meghatározása alapján, mert így kéri a regula. Ha figyelmesebben olvassa az előszót, akkor megtalálta volna a válogatás legfontosabb kritériumát, miszerint a „legalább évente kétszeri megjelenési szándékkal közzétett kiadványok” szerepelnek a bibliográfiában, az évenként megjelenő gyűjteményes kötetek (és az egyszerzős tudományos füzetek) nem tartoznak a gyűjtőkörbe. A bírálat egy magyarországi folyóiratban jelent meg, a lap szerkesztői pedig nem néztek utána, hogy jogos-e a kritikus felvetése. – Replika helyett legyintettem: aki nem tud olvasni, miért kritizál?
Kuszálik Péter
Újabb könyvbemutató a máltai házban
A marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat székhelye adott otthont Radványi Hajnal tizenkettedik, A boldogság szigete című könyve bemutatójának. A versszerető közönséget, a máltai tagokat és vendégeket Szász Anikó magyartanárnő köszöntötte, és felkérte Kovács Katalint, hogy beszélgessen a szerzővel új könyvéről. Hogyan születik egy vers? Honnan jött az ötlet, hogy a kötetbe foglalja elhunyt férje, Vári Sándor képeit? Kap-e visszajelzést az olvasóktól? Milyen a kapcsolata a médiával?
A válaszokból megtudtuk, hogy Radványi Hajnal számára könnyű a versírás. Férjének akart emléket állítani a festményekről készült reprókkal. Sok segítséget kapott a Népújság szerkesztőjétől, Mezey Saroltától. A legjobb visszajelzés, ha ismeretlenek megszólítják az utcán, és megkérdezik, hogy mikor jelenik meg újabb kötete.
Ezután Szász Anikó tanárnő méltatta a könyvet, amely régi és új verseket tartalmaz. Gazdag tematika, mély líraiság, változatos művészi eszközök, őszinte emberi kitárulkozás jellemzik a verseket. A lélek hullámai címűben írja: „ Nagy talány az ember lelke,/ sodró hullámon zeng az élete./ A felszín simán csörgedez,/ de lent a mély csak sejtelem.” A könyv a Garabontzia könyvkiadó gondozásában jelent meg. Szerkesztette Kleindl László. A jól sikerült borító Molnár Csaba munkája.
A kötet címadó versét Kovács Katalin szavalta el. Verset mondott még Szabó Mária, Török Ágota, Kovács Dóra.
Az eseményt Miklós Szilvia és Ábrám Tibor énekesek nótacsokra tette hangulatossá.
Radványi Hajnal köszönetét fejezte ki Brejan Mihaela máltai vezetőnek a támogatásért, azok munkájáért, akik hozzájárultak a bemutató sikeréhez. A könyvbemutató szeretetvendégséggel zárult.
Mint máltai tagok büszkék vagyunk a mi Hajni néninkre, és gratulálunk neki.
Tövissi Éva
XXXII. évforduló a bőség asztalánál
A marosvásárhelyi Magányosok Klubja fennállásának XXXII. évfordulóját ünnepelte. Klubunk vezetője, Kopacz Imola rádióműsorban számolt be a klub tevékenységéről, elmondta, hogy harminckét évvel ezelőtt alapította meg, azóta működik. Hiánypótló szervezet, amely olyan személyeket gyűjtött össze, akik elszigetelődtek volna, aki a fölöslegesség érzésével küzdöttek volna.
Minden kedd délután sok egyedülálló ember találkozik a klubban. Most egy ünnepi vacsora keretében ünnepeltünk az Efendi vendéglőben, ahol várt bennünket a gyönyörűen megterített asztal. Minden vendég meghívót kapott, a következő idézettel: ,,Nem fontos, hogy miért él az ember, de döntően fontos, hogy miképpen él” (Bálint György).
Klubunk vezetője üdvözölte a meghívott vendégeket és a klubtagokat, majd röviden bemutatta az elmúlt évek eseményeit. A vallásos ünnepeinket minden alkalommal rövid kulturális műsorral ünnepeltük, kirándultunk az ország minden részébe, gulyásfőző versenyeket szerveztünk, megünnepeltük a születés- és névnapokat. Köszönetét fejezte ki Kopacz Miklósnak, hogy harminckét éven át támogatta, a kuratórium tagjainak és a meghívott előadóknak, akik színessé tették a klubdélutánokat.
A jelenlevők közül Szabó Annamária a szeretetről és a barátságról beszélt nagyon szívhez szólóan. Tövissi Éva ny. magyartanár vázolta, hogy a klubtevékenység szorosan kapcsolódik az irodalom megbecsüléséhez, és költőink, íróink évfordulóinak a megünnepléséhez. Dr. Drăgan Pécsi Enikő családorvos, aki mindig nagyon szívesen tartott előadásokat, megköszönte a klubtagok figyelmét. Szilágyi Sándor nótaénekes, a klub tiszteletbeli tagja támogatása nélkül elképzelhetetlen lenne számos klubtevékenység. Elmondta, Istennek mindig gondja volt rá, hogy olyan embereket állítson az élre, akik felemelik a gyengéket. Szabó Ödön vállalkozó minden ünnepség alkalmával nagy szeretettel készíti elő a termet és a finom vacsorát, mivel klubunk vezetőjét és a klubtagokat családjának tekinti. Évek óta a gulyásfőző versenyek zsűrijének titkára.
Nagy László unitárius lelkész szerint harminckét év alatt sok-sok munka és odafigyelés tartotta életben a klubot, vezetőjét az Isten arra teremtette, hogy idős, magányos embereket vigasztaljon.
A klubtagok Kopacz Imolát szép virágkosárral köszöntötték. Az ünnepi alkalmat a klubtagok szavalata tette színesebbé, Baricz Lajos költő, katolikus plébános verseivel jelentkeztek. Verssel Czerán Erzsébet, Péterfi Rozália, Fejéregyházi Tünde, Dendea Mária örvendeztette meg az ünneplőket. Az ünnepségen felköszöntötték Némety Ibolyát, aki harminckét évvel ezelőtt az alapító tagok között volt, és ő az egyetlen, aki kitartott a klub mellett. A jelenlevők egy-egy szál virággal köszöntötték, amit meghatódva gyűjtött hatalmas virágcsokorba.
Köszönjük Kopacz Imolának, klubunk fáradhatatlan vezetőjének a 32 évi kitartó munkát és törődést!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
