Az író számadása

Móricz Zsigmond: Naplók, 1930–1934

– Noran Könyvesház, 2016 –

Móricz Zsigmond naplóinak harmadik kötete az 1930-1934-es évek feljegyzéseit, az író hétköznapi vagy különleges eseményeket rögzítő krónikáját tartalmazza 893 oldalon. Ebből 815 a napló, a többi forrásanyag, jegyzetek. Nem rövid, sem könnyű olvasmány, sok izgalmas, érdekes eseményt jelenít meg az író a napi, hétköznapi feljegyzéseken kívül. Szervesen kötődik a móriczi életműhöz, a hatalmas alkotói pálya élményeihez, az írónak azt a nagyon pontos és a környezete minden jelenségét figyelő, az egyszerű emberekkel vagy a kortárs művészvilággal ismerkedő elgondolkodó arcát mutatja, amely egy nagy irodalomtörténeti korszakban a realizmus, olykor a naturalizmus nagy műveit adta a magyar irodalomnak.

Ez az időszak főként a Nyugat történetének hozzá fűződő időszaka. Hogy milyen fontos számára a naplóírás, azt így jegyzi fel: „A napló nekem ugyanolyan írás, mintha regényt vagy drámát írok. Az a különbség, hogy a regény befejeződik, a napló csak a halállal”. (Szerencse, hogy ez a kötet, ez a napló nem a halállal végződik.) Valóban, ha a naplóírás jegyeit keressük, nem azt találjuk, hanem rövid kis novellákat, szépséges leírásokat, gondolatokat, és végül rengeteg számoszlopot, számadást, pénzkeresési és pénzkiadási számításokat, adó- és egyéb tartozások gondjait. Móricz most is mintha a régi, megkönnyezett hét krajcárt keresné, de a sok munka, a nagyregények és drámák bármilyen sikert hoznak, a fizetség nem elég a megélhetésre, a nagy család, a lakás és az olyan nehezen megépített leányfalusi ház fenntartására. A „pénzecskék” immár nagy összegek. A kiadók jövedelméhez mérten, a nagy lapokkal kötött szerződések szerint vagy a bankok jóindulata alapján, nehezen, lassan oldják meg az író anyagi gondjait. A sok számoszlop, összeadások a háztartási naplót jelentik, abból is van bőven, de nyomon lehet követni a Nyugat nyomdaköltségeit, az előfizetők, terjesztők hálózatát. Móricz sok-sok szállal kötődik a Nyugathoz, aprólékos, ma úgy mondanánk, kreatív munkával, szervezéssel, büszke arra, hogy megtett mindent a lap anyagi helyzetének, billegéseinek rendbehozatalára, és amikor jelenléte megszakad, társszerkesztőként, adósság nélkül, jelentős előfizetői és baráti csoporttal adja át Babitsnak. 

A Naplóknak és az előtte megjelent két kötetnek különös a sorsa. A Naplók lapjait az író hol időrendbe szedte, hol beékelt közéjük cikkrészleteket, levélmásolatokat, újságkivágásokat. Kalandos volt az utóéletük is ezeknek a lapoknak, hiszen olykor indulatból, zaklatottságból, elégedetlenségből íródtak.

1978-ban, később 2004-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum külön gyűjteményébe kerültek. Ma sem lehet tudni, hogy a még magángyűjteményekben megőrzött naplójegyzetek mennyire teljesek, esetleg még „lappangók” is vannak. 

A 30-as éveket a Naplók szerint nemcsak a küzdelem, hanem a siker éveinek is tekinthetjük. Ebből az időből származik a Rokonok nagy sikere, őket, a „rokonokat” elég jól megismerjük a látogatásaikról, a leírásokból, és nem esik jól nekünk, olvasóknak sem, hogy mennyire megnehezítették olykor az író és családja életét. 

Sokszor találkozunk a Légy jó mindhalálig sorsával, amelynek ezekben az években az ötvenedik előadását játsszák a Nemzetiben (1930). Egy év múlva a századik előadás megy. És ki vitathatná, hogy napjainkig beköltözött életünkbe, sokszor emlegetjük, sorokat, szavakat idézünk a regényből, sokszor megnéztük a filmet, könnyek nélkül is megsiratjuk. Úgy adjuk át gyermekeinknek, unokáinknak mint örökséget.

Sok szó esik a könyvvásárokról. Móricz nagy sikernek és fontos társadalmi mozgalomnak tartja.1934-ben az Erdély-trilógia a karácsonyi könyvvásár nagy sikere. Ebben az időben anyagilag is jobban áll, a Fővám téri lakást nagyon szereti, ahol a legszebb az ő szobája, és ezt Máriának, feleségének köszöni. Mária az, aki megteremti számára a kényelmet, és a három lányt is szeretettel neveli. Simonyi Mária sikeres színésznő, Móricz második felesége.

Ebben a naplóban vannak a leányfalusi szép, gondűző napok leírásai, itt változatlanul jól érzi magát, sokat van emberek közt is, de bármikor visszahúzódhat kertjének magányába. 

Kortársai közül Csathó Kálmánról, később Herczeg Ferencről ír, Gellért Oszkár munkatársa a Nyugatnál, sokszor segít rajta. Találó megállapításait érdemes idézni, így Herczeg Ferencről: „Hg. F társadalmi jelenség, de erről a pozícióról soha le nem mondott. Sose szólta el magát. Nincs lírája. Nincs filozófiája: ami nála bölcselem, az a társadalmi rétegé.”

Következik Rákosi Jenő, elég lesújtó véleménye van róla, de dicséri Zilahy Lajost, hogy lentről jött, maga küzdötte fel magát. 

Sokat és érdekesen ír a családjáról, mindhárom lány tehetséges, tanulnak. Hosszú jellemzést ír Virágról, a legidősebbről, születésnapja alkalmából. Látható, mennyire foglalkoztatja a lányai sorsa, élete. Ekkor emlegeti fel az asszonyi életformákat, házasságokat, végül összegezve Virágról: „Roppant munkaerő, ezért nem féltem az életét”. 

Néha kifakad: „Az írógép rabja vagyok”. Megjegyezhetjük: mindenképpen rabságban van. Tehetsége, nagy munkabírása, de a megélhetési gondok rabságában. 

Kedves jelenet Molter Károly és Berde Mária látogatása. Még 1926-ban ismeri meg az erdélyi írókat, amikor felolvasókörúton járt: „Molter nagyon kedves fiú, egy igazi jófiú, olyan Pakots-szerű, mindenbe belenevető… az erdélyiek bizalmasok”. 

A Naplók kiadása, a szöveggondozás nagy munkája révén Cséve Anna irodalomtörténészt dicséri. A jegyzeteket és a mutatókat Lengyel Imre Zsolt készítette. A címlapon Székely Aladár fotója és Móricz Zsigmond könyvtárának monogramja. Az első előzéklapon a Nyugat 25. évfordulóján készült fotó a Zeneakadémián, a hátsó lapon Móricz Zsigmondot látjuk Fővám téri otthonában. A móriczi életművet szerető olvasók mellett könyvtárak értékes forrásanyaga, érdekes és szükséges könyve volna, a magyartanár hasznosíthatná, a tanulók az írói sors tanúi lehetnének. 

Egy-egy részlet megismerésével mindenképpen betekinthető lenne Móricz hatalmas munkássága, a realizmus nagy mesterének nehéz munkában telt napjait idézve.