2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A napokban a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottága meghívására nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a kincses városban dr. Freund Tamás akadémikus, agykutató. Mielőtt újabb előadásának helyszínére, Gyergyószentmiklósra utazott volna, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének (KOKI) igazgatója Marosvásárhelyre is ellátogatott. Kolozsvári értekezéséből kiindulva, itt kérdeztük munkája, szakterülete időszerű problémáiról.  


A napokban a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottága meghívására nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a kincses városban dr. Freund Tamás akadémikus, agykutató. Mielőtt újabb előadásának helyszínére, Gyergyószentmiklósra utazott volna, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének (KOKI) igazgatója Marosvásárhelyre is ellátogatott. Kolozsvári értekezéséből kiindulva, itt kérdeztük munkája, szakterülete időszerű problémáiról.

– Bölcsészek, jogászok, természettudósok, művészek jelennek meg az ilyen esteken, olyan témát választottam tehát, amely mindenki érdeklődésére számot tarthat: agyműködésünkről, agyhullámokról, kreativitásról beszéltem, és arról, hogy mindezeket a tanulási és memóriafolyamatokat, amelyek a kreativitást megalapozzák, hogyan befolyásolja belső világunk, hogyan hatnak rájuk érzelmeink, motivációink, impulzusaink. Az előadás második felében pedig arról szóltam, hogyan befolyásolja az információrobbanás a tanulási és memóriafolyamatokat, az emberi személyiség fejlődését, illetve az emberi személyiség fejlődésén keresztül a társadalmi kohéziót, hogyan vezet el különböző zsákutcákhoz, és ezekből a zsákutcákból milyen kiutakat lehet találni.

– Hogyan befolyásolják? Pozitívan? Negatívan?

– Abszolút negatívan. Ez nyilvánvaló, hiszen az információrobbanásnak számos olyan negatív hatása van, amit talán úgy lehetne jellemezni, hogy adaptációs nyomásként nehezedik az emberi agyra. Amikor az evolúció során az emberi agy kialakult, nem arra fejlődött ki, hogy ilyen mennyiségű információt folyamatosan feldolgozzon, emésszen, raktározzon, mi mégis élünk, helyesebben: visszaélünk a média valamennyi eszközével, mobiltelefonnal, internettel, videóval, mindennel, amire lehetőség van. Az ember hajszolja az információt, szelektálatlanul úgy szörföl az interneten, hogy félóra múlva már rég elfelejtette, miért is ült le oda, mit akart megismerni. Ez pedig azért baj, mert hogyha nem rendelünk a megismerni vágyott információhoz belső világunkból származó impulzusokat, nem társítjuk azokat érzelmekkel, motivációval, akkor csak felületesen tárolódnak. Azt mindenki saját tapasztalatból tudja, hogy bármilyen régen történt vele valami, egy nagyon tragikus vagy nagyon örömteli élmény, élete végéig emlékezni fog rá. Ha a tegnap történt valami érzelmileg teljesen semleges, azt elfelejti. Ugyanígy van az ember, ha új információt akar elraktározni az agyában. Társítania kell hozzá a belső világ impulzusait. Ha úgy ül le a számítógéphez, hogy amit meg akar ismerni, az valamiért nagyon fontos, tehát van motivációja, és érzelmi viszonyulása is van a megismerni vágyott dologhoz, azt meg is jegyzi. De ha szörfözés közben elkalandozik erre vagy arra, és rövidesen már azt se tudja, miért ült a számítógéphez, akkor felületes információkkal telíti az információraktárakat, amelyekben egyébként a kreatív, új gondolatok keletkezéséhez szükséges ismereteket kellene tárolnia. Ha ezt ilyen felületes tárolással telíti, jön a folyamatos kudarcélmény, a sikertelenség érzése, a krónikus stressz. Ez magyarázza a pszichiátriai betegségek rohamos terjedését. Soha nem volt annyi szorongó, pánikbeteg, depressziós ember, mint a mai, civilizált társadalomban. Ez az egyik probléma. A másik pedig az, hogy az agy más menekülési útvonalakat is keres az adaptációs nyomás alól. Ezzel magyarázható a drogok és az alkoholizmus terjedése, hiszen itt is arról van szó, hogy nem tud megbirkózni a nagy mennyiségű információval, leereszti a rolót, lila ködbe burkolózik, és befelé fordulva próbál a túléléshez szükséges örömérzethez jutni. Nyilvánvaló, hogy ez sem lesz egy adaptív megoldás. További problémát jelent, hogy nagyon rossz az információrobbanás okozta környezetváltozás miatt a kulturális örökség, a hagyományok átadása generációról generációra. Tudjuk, hogy a bibliai korban a gyerek még ugyanúgy gondolkodott, mint a dédapja, ükapja, ma meg már az apa sem érti a gyereke szavát. Nagyon gyenge lett a kulturális örökség továbbadásának a hatásfoka. A jelenséget biológiai példával is megvilágíthatjuk. Ha a biológiai rendszer számára megváltozik a környezet, az illető faj úgy alkalmazkodik hozzá, hogy felpörgeti a mutációs rátát, és sokkal gyakoribbak lesznek a genetikai másolási hibák. Így, bár véletlenszerűek a mutációk, jóval nagyobb valószínűséggel keletkezik egy olyan új genetikai variáns a fajban, ami jobban alkalmazkodik ehhez a drasztikusan megváltozott környezethez. Ez jó. A véletlenszerű változások következtében azonban nagyon sok torzszülött is keletkezik. A kulturális fejlődésben is hasonló a helyzet. Az agyunk számára drasztikus környezetváltozást jelentő információrobbanás, a globalizáció oda vezet, hogy rossz hatásfokkal adódik át az örökség, a hagyománytár, a kultúra, és ennek is megvannak a maga melléktermékei vagy torzszülöttei: terrorizmus, vallási szekták, önzés, elmagányosodás. Az előadásomban ezek közül a szerintem két legsúlyosabbat, az elmagányosodást és az önzést taglaltam. Tapasztaljuk, hogyan esnek szét a kisközösségek még olyan kis településeken is, ahol pár évtizeddel, ötven évvel ezelőtt még összejártak a falubeliek. Fonóba, kocsmába, máshova, most pedig ezek az idős emberek mind otthon maradnak, és bambulnak a televízióra. A szociális kapcsolatok felszámolódnak, nagyvárosokban pláne, ott már korábban érvényesült ez a folyamat. A társadalmat összetartó szövet szétfeslik az információrobbanás miatt, szétesnek a közösségek, és elmagányosodott emberek tömegévé válnak, ezeknek az ideális fogyasztói tömegeknek a kitermelésére pedig az egész világra kiterjedő gazdasági érdekhálózatok szakosodtak.

– Az életünket behálózó, egymással szembenálló hasonló kettősségekre még sok példát mondhatnánk. Azért is jó tisztában lenni minél többel közülük, mert ismeretükben talán valamennyit lehetne változtatni, alakítani az életmódunkon, befolyásolni a társadalmi mozgásokat. Ilyen megfontolások magyarázhatják azt is, hogy az európai és világpolitikában nagy szerepet játszó tisztségviselők a tudósok véleményére is kíváncsiak. Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso például olyan tudományos és technológiai tanácsadó testülettel rendelkezik, amelynek nemzetközileg elismert szaktekintélyek, kiváló tudós, kutató emberek a tagjai. Önt is beválasztották ebbe a tizenöt tagú testületbe.

– A tanácsadó testület egyik fele tudós, másik fele inkább ipari érdekeltségű, mint például a General Electric Europe elnök-vezérigazgatója. A tudományokat egy-két Nobel-díjas és több más, nemzetközileg is nagyra értékelt kutató egyéniség képviseli. Nem úgy működött a bizottság összeállítása, hogy minden tagország valakit delegált, személyes meghívás alapján veszünk részt ebben a testületben. Volt már pár ülés, ahol az derült ki, hogy nagyon általános és több főigazgatóság funkcióját átfogó, azokon átívelő feladatokat szánnak nekünk. De az elnök azt is elvárja tőlünk, hogy találjunk ki feladatokat magunknak. Ha úgy gondoljuk, hogy európai szinten bármilyen vonatkozásban olyan súlyos probléma merül fel, ami az ő fellépését, beavatkozását igényli, akkor mi azt egész nyugodtan részletezzük, dolgozzuk ki és továbbítsuk neki, ő pedig meg fogja találni a megoldást. Ilyen nagy, átfogó kérdéskör, amivel a legutóbb foglalkoztunk, a társadalom és a tudomány, a tudósok kapcsolata. Pontosabban a bizalom elvesztésének, illetve visszaszerzésének a kérdése, annak a problémának a körüljárása, hogy a társadalom miért nem bízik a tudósban. A bizalmatlanság egyik oka, hogy vannak olyan felfedezések, amelyeknél valóban szükséges a társadalmi kontroll. A tudós nem állhat meg a kutatásban csak azért, mert az eredményeit valamikor rosszra használhatják. A tudósnak kutya kötelessége, hogy addig tolja ki a megismerés határait, ameddig csak lehet. Ha tud klónozni embert, akkor ne az embert klónozza, hanem az ember bizonyos szerveit, hogy majd azok jók legyenek transzplantációra. De ha nem halad előre ezen a kutatási területen, akkor soha nem fogunk tudni emberi szívet vagy májat klónozni. Viszont be kell lépnie itt egy társadalmi, etikai kontrollnak, hogy embert ne klónozzunk! Ha a tudós meg tudja lépni azt, hogy genetikailag úgy módosítsa a növényeket, hogy ellenállóbbak legyenek, ne kelljen permetszert vagy más hasonlókat használni, viszont el lehessen látni több milliárd éhező embert a földön, igenis tegye meg, végezze el ezeket a kutatásokat! És ha a társadalom nincs meggyőződve arról, hogy helyes, amit a kutató tesz, lépjen közbe, vesse be az etikai, vagy más típusú szakmai, illetve társadalmi ellenőrzést. Vissza kell nyernünk a bizalmat a tudományok iránt, erősítenünk kell a kapcsolatot a politikusokkal, el kell érnünk, hogy tudományosan megalapozott döntéseket hozzanak.

– Az agykutatóra mekkora szerep hárul egy ilyen testületben? Talán jelzésértéke van a választásnak?

– Nem tudom, miért pont engem, agykutatót választottak, hiszen nincs a testületben a tudományterületeknek a tizede sem lefedve. De azt gondolom, azért esett agykutatóra a választás, mert már számos fórumon sikerült eljuttatnunk azokat a nagyon fontos üzeneteket a vezető európai politikusokhoz, hogy az agy betegségei a legnagyobb szociális és egészséggazdasági terhet jelentik a társadalom számára. Ez azért van, mert öregedik a társadalom, így az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és más egyéb demenciák előfordulási aránya automatikusan nő. Hiszen minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel kap Alzheimer-kórt. És viszonylag fiatalon, 50-60 évesen is érheti az embert ilyen betegség, amivel elélhet még 20-30 évet is, óriási lelki és anyagi terhet róva a családra és a társadalomra. Ugyanez a helyzet az autizmussal, skizofréniával, terjedőben vannak, a betegek hosszú ideig élhetnek gyógyíthatatlanul, és azzal, hogy még egy családtagot kivonnak a munkából, megduplázódnak a költségek. A szív- és érrendszeri betegségek, a rák sajnos nagyon hamar elviszik a betegeket, de az agybetegségekkel igen sokáig lehet élni. Teljes életet leél az autista vagy a skizofrén, és folyamatosan igen sok pénzébe kerül a társadalomnak. És ez csak a pénz, nem beszéltünk a családra nehezedő hihetetlen lelki teherről. A másik jelenség az említett információrobbanás és az emiatt fellépő, rohamosan terjedő szorongás, depresszió, pánikbetegség, ami szintén óriási gazdasági teher. Készült egy kimutatás, közzé is tették, ami igazolja, hogy az agy betegségei évente 800 milliárd eurójába kerülnek az Európai Uniónak. És ha összeadjuk az öt következő legtöbb kiadással járó betegség – a rák, a szív-érrendszeri betegségek, diabétesz, krónikus tüdőbetegségek és reumatoid artritisz – költségeit, ez összesen 500 milliárd eurót jelent évente. Addig nincs továbblépés sem a megelőzésben, sem az új, hatékonyabb gyógyszeres terápiákban, amíg a kutatás nem tárja fel ezeknek az agybetegségeknek a pontos okát és mechanizmusát. Egyelőre a legtöbb ilyen betegséget tapasztalati úton gyógyítják. Skizofréniára igazából semmilyen gyógyszer nincs, csak a tüneteket enyhítik. Fogalmunk sincs az autizmus mechanizmusáról. Úgy, hogy iszonyatosan sok tennivaló van az agykutatás területén, ha könnyíteni akarunk ezeken az óriási terheken, amelyek a civilizált társadalmakat sújtják az agyi eredetű betegségek révén. Eljutott ez az üzenet Barrosóig, eljutott az EU tagállamainak miniszterelnökeihez, minisztereihez. A magyar kormány például elindított egy nemzeti agykutatási programot, felkért engem, hogy elnököljem, most fog indulni. Ebbe 12 milliárd forintot fog beletenni a kormány négy év alatt. Magyarország viszonylatában ez óriási pénzösszeg, ennyit még egyetlen kutatási terület sem kapott az országban soha.

– Erdélyben is szívesen népszerűsíti az ilyen jellegű tudnivalókat, időről időre visszatér ide előadásokat tartani szakterülete időszerű problémáiról. Sokrétű elfoglaltságai közé ilyesmi is befér?

– Azt tapasztalom, hogy érdeklődnek az itteni fiatalok, a kutatók, az egyetemisták az agykutatás legfrissebb eredményei iránt, örömmel jövök ide eszmecserére. Marosvásárhelyen már háromszor tartottam előadást, az egyetemen és a Kultúrpalotában is adtam elő a tanulásról, memóriáról, a marihuána, a könnyű drogok hatásmechanizmusáról, beszéltem az önzés, elmagányosodás témaköréről is. Erről Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön is értekeztem. Kolozsváron most voltam először ilyen céllal. Gyergyószentmiklósra is elmegyek. Igaz, hogy mindez időt vesz el a kutatómunkámtól, de hála istennek van egy olyan szenior kutatói generáció a csapatomban, amely már eljutott arra a szintre, hogy önállóan tud dolgozni. A fiatalokat, doktoranduszokat, egyetemi hallgatókat most már ők nevelik. Így én elég gyakran elszabadulhatok. A Barroso-megbízás olyan, hogy gyakran kell Brüsszelbe mennem, és mellette az intézetünket is igazgatnom kell, nem csak a saját kutatócsoportomat. Nem mondom tehát, hogy unatkozom. De Erdélybe mindig szívesen jövök.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató