Az igazságszolgáltatásról általánosan (II.)

Tanúskodni a beidézett félnek állampolgári kötelessége, a meg nem jelent tanút elővezetheti a bíróság, vagy ha más megyében van a lakhelye, megkeresett bíróságon keresztül is kihallgathatja, költségeit az elmarasztalt fél megtéríti.

Az elkezdett polgári – és nem csak – perekkel foglalkozni kell, mert ha a bírói rendelkezéseket nem tartják be, a bíró felfüggesztheti a pert, amely bizonyos idő után elévül, ami a gyakorlatban azzal egyenlő, mintha be sem adták volna.

Az igazságszolgáltatás határidők mentén működik, panaszra, fellebbezésre, követelések benyújtására jogvesztő határidők vannak. Így például szabálysértési jegyzőkönyv ellen 15 napon belül lehet panasszal élni, fellebbezni alapesetben 30 napon belül, a közléstől számítva, pénzügyi követelést 3 évig lehet érvényesíteni (ez utóbbi nem jogvesztést jelent, csak bírósági érvényesíthetetlenséget).

Az, hogy a bíró döntött, nem jelenti azt, hogy megszerkesztette az indoklást. A döntés önmagában nem elég, bizonyos időn belül a bíró köteles megszerkeszteni a határozatot, amelyet aztán kiközöl a felekkel, akiknek lehetőségük van fellebbezni ellene. A határozat megszerkesztését a bírók általában időhiány miatt elhúzzák, ez ellen jelenleg – sajnos – semmilyen szankció nincs.

A bírók legtöbbször nem döntenek azon a napon, amikor lezárják a tárgyalást, hanem elhalasztják a döntéshozatalt néhány nappal, de van, hogy 1-2 héttel is, és az is előfordul, hogy ezt többször meg is ismételik. Ilyenkor nem kell semmilyen hátsó szándékra gyanakodni, egyszerűen nem volt ideje. A bíró is ember (általában).

A tárgyalásokon nem az számít, hogy mit tudunk, hanem az, hogy mit tudunk bizonyítani, illetve minek van jelentősége, relevanciája.

Az ügyész nem az államot képviseli, nem is a vádat, hanem a társadalom érdekeit, tehát nem kell rá ellenségként tekinteni, habár vannak ügyészek, akik inkvizítorként viselkednek.

Strasbourg nem old meg mindent. Sőt. Strasbourghoz fordulni csak jogerős és végrehajtható döntés esetén lehet, az ottani bíróság pedig nem tárgyalhatja újra az ügyet – másképpen megsértené az állami szuverenitást –, csak azt vizsgálhatja, hogy az eljárás során csorbultak-e az Emberi Jogok Európai Egyezményében garantált jogok (pl. a védelemhez való jog, a méltányos és belátható időn belül befejeződő eljáráshoz való jog). Ez az oka annak, hogy a strasbourgi bírósághoz érkező panaszok 97%-át elutasítják mint olyant, amely nem tartozik a hatáskörébe. A strasbourgi bíróság nem azonos az Európai Unió Bíróságával.

A rossz bírói döntést is végre kell hajtani. Általában egy döntés valamelyik fél számára nem kedvező. A bíró nem felel a rossz döntésért (kivéve, ha bebizonyosodik, hogy súlyos mulasztás vagy rosszhiszeműség esete áll fenn), ellene csak fellebbezni lehet. A bírót vagy az ügyészt fel lehet jelenteni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (Consiliul Superior al Magistraturii) fegyelmi vétségért, de az a döntésen nem változtat. Az ügyvéd ellen is lehet fegyelmi eljárást kezdeményezni a területileg illetékes kamaránál. 

Fölösleges egy perrel kapcsolatosan az állam intézményeit mindenféle petícióval megkeresni, a bírói döntésbe egyik sem szólhat bele. Bűncselekmény esetén természetesen fel lehet jelenteni bármelyik felet.

 A bíró és az ügyész független kell legyen, az ügyvéd viszont nem. Az ügyvédi szakma nem foci, tehát nem létezik a védőügyvéd – támadó ügyvéd dichotómia, bármelyik ügyvéd beadványai lehetnek védekező vagy „támadó” jellegűek. 

Némileg összefoglalva az eddig elhangzottakat fontos megjegyezni, hogy az igazságszolgáltatás központi szereplője a bíró (judecător), akinek szerepe a bírósági ügyekben való döntés. A bíró lehet egyesbíró (egyszemélyes tanács), de dönthet tanácsban (complet de judecată) is, általában fellebbezésekkor vagy munka- és társadalombiztosítási perekben, amikor specializált ülnökökkel (asistent judiciar) együtt dönt.

Amint azt már leírtuk, az ügyvéd a peres felek bármelyikét képviselheti. Itt beszélni kell a hivatalból kirendelt védőről is (avocat din oficiu), büntetőügyekben bizonyos esetekben a nyomozó hatóságnak (rendőr, ügyész) vagy a bíróságnak kötelező hivatalból védőt kirendelni (pl. letartóztatás, előállítás, fellebbezés, ha börtönbüntetésre ítélt személyről van szó stb.). Anyagilag hátrányos helyzetű személyek esetében polgári perben az ügyvédi kamara is biztosíthat védőt, vagy ha az illető személy érdekeit nem képes valamilyen okból hatékonyan képviselni, hivatalból kirendelt ügygondnokot (curator). 

A hivatali ügyekben az ügyvédi díjat az állam előlegezi meg az Igazságügyi Minisztérium vagy a Belügyminisztérium erre elkülönített pénzalapjaiból. Annak ellenére, hogy a hivatalból kijelölt ügyvéd díja elég alacsony, és sokszor csak formalitásnak tűnik a kívülálló számára mind a kinevezése, mind a tevékenysége, személyes és a kartársak tapasztalataiból elmondhatjuk, hogy legtöbbjük nagyon komolyan veszi a hivatali ügyet is, legjobb tudása és hozzáértése szerint jár el, ugyanúgy, mint a jobban megfizetett ügyekben.

 Ennek több gyakorlati-pszichológiai oka is van: elsősorban az, hogy a legtöbb hivatali ügy büntetőügy, amiben egy személy élete nagyon komolyan érintve lehet, tehát hatalmas a felelősség, és az általában fiatal, de felkészült, lelkes ügyvéd bizonyítani szeretne, még a látszatát is elkerülve annak, hogy ha nincs jól megfizetve, akkor nem dolgozik jól. Természetesen – sajnos – vannak kivételek is. 

(Folytatjuk)