Május 20-án, kedden délután a Bolyai téri Studium Hub kávézóban a Juventus Kiadó és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete könyvbemutatókkal egybekötött Oltyán László-emlékestet szervezett, ahol a család, volt kollégák, egykori barátok, ismerősök és érdeklődők társaságában megemlékeztek Oltyán László újságíróról, íróról, aki ezelőtt 90 évvel született, és 35 esztendeje, mindössze 55 évesen távozott közülünk.
Az est házigazdája Szucher Ervin újságíró, a Juventus Kiadó vezetője volt, aki nemcsak Oltyán László egykori kollégájaként – hiszen néhány hónapot az 1990-ben megalakult Népújságnál együtt dolgozhattak –, hanem régi ismerőseként, mai szóval élve „rajongójaként” is emlékezett rá. Amint kifejtette, riportjait olvasva nőtt fel és döntötte el, hogy újságíró akar lenni, így egyfajta szellemi mentorának is tekintette. Mindig is az egyenes embert, a sorok között is szókimondó újságírót tisztelte benne. Elmondta: amikor úgy érezte, hogy nem felel meg az 1989 előtti propagandagépezet által megkövetelt feltételeknek, akkor inkább lemondott, és visszament a gyárba dolgozni. Oltyán László Erdélyi elmebaj című könyvéből idézte fel azt a jelenetet, amikor 1988-ban a szerző remegő gyomorral beállított a párt megyei propagandatitkárához, Angela Isăroiuhoz, és közölte, hogy ő már „nem tud írni”. Mint ismeretes, a rendszerváltás után visszament a Vörös Zászló után létrejött Népújsághoz, de betegsége miatt rövid ideig dolgozhatott, 1990 őszén, mindössze 55 éves korában elhunyt. Novellái, kisregényei a fiókban maradtak, mert a tiltás miatt nem jelenhettek meg, és életében már nem maradt idő ezek gondozására. Ezért vállalta fel a Juventus Kiadó, hogy Oltyán László fia, a család hozzájárulásával sorozatban kiadja a köteteket, amelyeket – egy kivételével – elhozott az estre.
Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, Oltyán László egykori kollégája két régi, általa relikviaként őrzött Vörös Zászlót hozott el, amelyekből idézve felelevenítette Oltyán László emlékét. Majd a szerző legsikeresebb regényét, a gyöngybetűkkel dedikált, ezért féltve őrzött Felmentést emelte a magasba, és olvasta fel a dedikációt, ami fényt vetített az egykori kolléga személyiségére, gondolataira. Majd a szervező felkérésére röviden bemutatta a Szüret után című kisregényt, amelynek történeti szálát Oltyán krimibe illően forgatta, a szövegbe helyenként valódi írói vénáját megcsillogtató irodalmi képeket is betűzött, ezek közül idézett is a kötetet ismertető Karácsonyi Zsigmond.
Vajda György elmondta: „kakukktojásként” csöppent be azok közé, akik nagyon jól ismerték Oltyán Lászlót, ugyanis ő 1990 augusztusától lett a Népújság munkatársa, és így mindössze alig pár hónapig dolgozhatott egy irodában Oltyán Lászlóval, aki arra bátorította őt mint kezdő újságírót, hogy merje vállalni az igazát, és kitartani amellett, amit megtapasztal, lát, leír. Vajda György A postás hatalma című kötetet ismertette. A novella egy szerényebb körülmények között élő munkáscsaládról szól, amelyen a postás segít azzal, hogy felajánl egy szvetterkötő gépet, amivel többletkeresethez juthat. A „hatalom” emberei azonban névtelen levélben értesülnek arról, hogy „törvénytelenül” működtetik a gépet, büntetést rónak a családra, és lezárják, plombálják a gépet. Hosszas utánajárással sem sikerül a családnak a maga igazát érvényesíteni, míg ugyancsak a postás az, aki közbenjár, és végül megadják az engedélyt. A rövid történetben az a fajta egykori szolidaritás jelenik meg, amelynek köszönhetően a diktatórikus rendszert némiképpen ki lehetett játszani, illetve a hatalmat gyakorlók és az egyszerű emberek közötti viszony tükörképe is, amely ma is így működik – tette hozzá többek között a kötetet ismertető Vajda György.
A kiszemelt könyvek bemutatása után szabad beszélgetés alakult ki, hiszen a teremben egykori kollégák, barátok, Oltyán László ismerősei ültek. Bögözi Attila nyugdíjas újságíró anekdotikus történetet mesélt el egy riport címe körül kialakult, akár fejvesztéssel is járható bonyodalomról, amelyet újságíró-gyakornokként élt át Oltyán László egyik korábbi riportja nyomán elkészített írása miatt. Iszlai Anna – a Vörös Zászló, később a Népújság nyugalmazott munkatársa – kettejük utolsó találkozását idézte fel.
A beszélgetések során kiderült, hogy a jelenlévők közül sokan nemcsak olvasták és tisztelték Oltyán Lászlót, személyesen is ismerték, gerincességéért nagyra értékelték. Az eseményen nem lehetett jelen Tófalvi Zoltán, ő levélben emlékezett meg barátjáról és kollégájáról. „Oltyán László riportjaiban, regényeiben arra kereste a választ: az oly sokat emlegetett kompromisszumok szövevényében meddig lehet elmenni úgy, hogy identitásunkat, önmagunkat egy pillanatra se adjuk fel? Mi a fontosabb: a magunk által felállított erkölcsi, etikai elvárások betartása, vagy az életünk? Mindkét esetben csak egyetlen válasz lehetséges: inkább a halál, minthogy önmagunkat, elveinket, erkölcsi, emberi tartásunkat feladjuk! Oltyán László egész életműve a bizonyíték rá: az író akkor sem adhatja fel az ideálokért folytatott küzdelmet, ha mindennap keresztre feszítik” – írta Tófalvi Zoltán.
A kényesebb témák felvetése sem maradt el. Felmerült a kérdés: a ’89-es forradalmat követően a Népújság, mint a Vörös Zászló utódja, miért nem hívta vissza Oltyán Lászlót, miért kellett megvárni azt, hogy az olvasók aláírást gyűjtsenek kedvenc tollforgatójuk viszontlátása érdekében? „Mert Oltyán Laci nem kopogott be a szerkesztőségbe” – hangzott el a válasz, és az is kiderült, hogy a korabeli szabályok miatt azért kellett távoznia a Vörös Zászlótól, mert 1988-ban beadta kitelepedési kérelmét, és ezért akkor már nem dolgozhatott egy pártlapnál. Arra a kérdésre, hogy Oltyán László miként illeszkedett volna be az 1989 utáni vagy akár a mai sajtóéletbe, Karácsonyi Zsigmond elmondta, szükség lett volna rá, hiszen hiányzanak a jó riportok, azonban lehet, hogy a felgyorsult információáradatban és az online média által behálózott világban nem tudta volna felvenni a lépést a jelenlegi követelményekkel.
Dicséretre méltó a kezdeményezés, hiszen Oltyán László nemcsak újságíró, riporter volt, hanem azok közé az 1989 előtti – a cenzúrát ideig-óráig kijátszó – autentikus szerzők közé sorolható, mint Vári Attila, Molnár H. Lajos, akiknek a regényeiben, történeteiben ott voltak azok a sorok mögötti gondolatok, amelyek egy kicsit „odamondtak” a hatalomnak, és az olvasókban is fenntartották a szólásszabadság reményét. Ezen túl, ezek a kötetek, még ha fikciók is, de hű kortörténeti rajzok, amelyek nemcsak a kortársaknak, hanem talán az új nemzedéknek is betekintést nyújthatnak egy ma már történelmivé vált közelmúltba.
Ezért is jó, hogy a megemlékezés alkalmából a Juventus Kiadó egy hétkötetes Oltyán-sorozattal rukkolt elő. Szucher Ervin elmondta, olyan kéziratokat adott ki, amelyek jobbára az 1970-es években születtek, és a cenzúra miatt fél évszázadon át a fiókban porosodtak. A következő, igen szép kötésbe foglalt kötetekből lehetett válogatni: A ház gazdát cserél, Szüret után, A Szabadság-szobor gyomrában, A postás hatalma, Félbemaradt beszélgetés, Bogáncs között ibolya, Taticsek kartárs utazásai, ezek hamarosan a könyvesboltokban és a főtéri újságosstandoknál is megvásárolhatók lesznek.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
