2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Európai Unió gondolja újra a kisebbségpolitikáját

  • 2013-09-12 15:58:55

Eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió újragondolja a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos politikáját, és ne hárítsa át ezt a kérdést az Európa Tanácsra, hiszen ennek a szervezetnek nincs megfelelő ereje a kisebbségi normák érvényesítéséhez. 

– Eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió újragondolja a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos politikáját, és ne hárítsa át ezt a kérdést az Európa Tanácsra, hiszen ennek a szervezetnek nincs megfelelő ereje a kisebbségi normák érvényesítéséhez – jelentette ki Markó Béla szenátor a kisebbségi konferencián. Beszélt az erdélyi magyar közösség és az európai nemzeti kisebbségek helyzetéről, törekvéseiről, ezen belül az európai kisebbségek jogvédelmét szolgáló európai állampolgári kezdeményezésről, amelyet az RMDSZ indított el.
Markó Béla kifejtette, jelenleg az Európai Uniónak nincs egyértelmű és erős kisebbségvédelmi szabályrendszere, ami főként azzal magyarázható, hogy maguk az államszövetséget létrehozó nyugat-európai országok többsége sem rendelkezik olyan keretszabályozással, amely megfelelő módon rendezné saját kisebbségeik védelmét.
Az unió gyakorlatilag az Európa Tanácsra hárítja a kisebbségvédelem kérdéskörét, holott ennek sem kellő ereje, sem eszközei nincsenek arra, hogy a kisebbségi jogokat betartassa a tagországokkal. Ezért, tette hozzá, függetlenül attól, mi lesz az RMDSZ által elindított európai állampolgári kezdeményezés sorsa, önmagában az, hogy az európai kisebbségek összefogtak egy közös kisebbségi keretszabályozás létrehozása érdekében, már jelentős siker. Az elmúlt húsz év tapasztalata azonban azt mutatja, hogy a régió kisebbségi problémáinak rendezését, stabilizálását célzó kezdeti pozitív hozzáállás után az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok figyelme csökkent, és ennek nyomán ez a folyamat megszakadt. – Eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió újragondolja ezt a kérdéskört, és vállalja fel a kisebbségi kérdés rendezését Európában. Könnyű azt hinni, hogy az Európai Unió válsága a gazdasági válság megoldásával rendezhető: ez fontos, de hosszú távon az unió jövője, sorsa a közösségek, a nemzetek, kultúrák együttélésének rendezésétől függ majd – hangsúlyozta Markó Béla a konferencián.

Csernik Attila

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató