2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Európai Bizottság díjazni fogja „az innováció fővárosát"

  • 2013-09-03 15:43:47

Versenyt hirdetett kedden az Európai Bizottság, hogy megtalálja „az innováció első európai fővárosát”, amelyet az „i-főváros” címmel fog kitüntetni.

Versenyt hirdetett kedden az Európai Bizottság, hogy megtalálja „az innováció első európai fővárosát”, amelyet az „i-főváros” címmel fog kitüntetni. A díjat az a város kapja majd, amely a polgárok, a közintézmények, a tudományos élet és a gazdasági szereplők munkáját a legjobban összekötő „innovációs ökoszisztémát” építi ki. A győztes várost független szakértőkből álló bizottság fogja kiválasztani jövő év tavaszán. A kitüntető cím félmillió eurós díjjal is jár. A versenyre valamennyi uniós tagállam városai, valamint az EU kutatási keretprogramjában részt vevő, EU-n kívüli városok is jelentkezhetnek. A díj kiosztásánál a 100 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokat, illetve a legalább 2010. január 1-je óta működő kezdeményezéseket, projekteket fogják figyelembe venni. Azokból az országokból, ahol nincs 100 ezer főnél népesebb város, a legnagyobb város pályázhat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató