2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az európai bíróság a terroristával kapcsolatban

  • 2013-07-18 15:45:23

  • MTI

Az EU nem fogadhat el korlátozó intézkedéseket valakivel szemben úgy, hogy ne támasztaná alá bizonyítékokkal az illető részvételét terrorista tevékenységben – mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Unió bírósága.

Az EU nem fogadhat el korlátozó intézkedéseket valakivel szemben úgy, hogy ne támasztaná alá bizonyítékokkal az illető részvételét terrorista tevékenységben – mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Unió bírósága.

Az ítélet Jasszin Kadi szaúdi állampolgár ügyében született. A szóban forgó üzletembert az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szankcióbizottsága Oszama bin Ladennel és az al-Kaida hálózattal összeköttetésben álló személyként jelölte meg még 2001-ben, és ennek megfelelően felvették a nevét a szankciókkal sújtandó egyének uniós listájára. Kadival azonban nem közöltek semmilyen terhelő bizonyítékot, és azt sem, hogy mi indokolta a listára történt felvételét. Az ügyből per keletkezett, és a luxembourgi székhelyű európai bíróság 2008-ban arra az álláspontra helyezkedett: az uniós bíróságoknak biztosítaniuk kell az uniós jogi aktusok jogszerűségének teljes felülvizsgálatát, és nem jelentenek kivételt ez alól azok a jogi aktusok sem, amelyek az ENSZ BT határozatait hajtják végre. Ezután egy másik uniós bírói testület, az úgynevezett Törvényszék kimondta, hogy megsértették Jasszin Kadinak a védelemhez, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. A szankciós lista összeállításában szerepet játszó Európai Bizottság, az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanács, valamint Nagy-Britannia megtámadta ezt a döntést. Az Európai Unió Bírósága azonban most – a fellebbezést elbírálva – megerősítette, hogy a bizonyítékok előterjesztésének hiányában nem lett volna szabad szankciós listára helyezni a szaúdi férfit.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató