A hollywoodi amerikai filmek által meghonosított filmkultúra egyik következménye, hogy Romániában az emberek jogi kultúrájában, ha egyáltalán van ilyen, jobban meghonosodott az angolszász – precedens és esküdtszéki jellemzőket felmutató – jogrendszer, mint a sok európai államban (és természetesen Romániában is) alkalmazott kontinentális jog, amely nem használ esküdtszéket, hanem szakemberekből álló bírói tanácsot. Ennek következtében a „viseltek-e parókát a tárgyaláson”, „van-e nálunk esküdtszék”, „a precedenst miért nem veszik figyelembe” kérdésekkel elég gyakran fordulnak az ügyvédekhez. Az örök klasszikus – habár nem tartozik a témához – az 5 év együttélés utáni vagyonközösség megjelenése, amelyről itt is és máshol is már többször kijelentettük, hogy Romániában nem létező jogi intézmény, egy magyarországi jogi vélelem hibás és torzított „importálása”.
Visszatérve a fenti kérdések megválaszolására, kijelenthetjük, hogy Romániában jelenleg nincsen a szó klasszikus értelmében vett esküdtszék, nem hordunk parókát a tárgyaláson, illetve a precedenst – az azonos tényállás alapján, de más ügyben hozott bírósági döntést – nem veszik kötelező módon figyelembe a bírák az ítélet/határozat meghozatalakor.
Ennek ellenére, figyelembe véve, hogy több jogrendszerben használják az esküdtszék intézményét, sokszor – mind a magánemberben, mint a szakemberben – feltevődik a kérdés, hogy lenne-e létjogosultsága ennek az intézménynek Romániában? A kérdés elemzése érdekében teszünk egy rövid történelmi kitekintőt is a romániai jogtörténelembe. Az esküdtszék fogalma nem teljesen idegen a román jogi kultúrától, ugyanis a XIX-XX. századi jogrendszerben létezett esküdtszék. Ezek a francia mintára épültek. Ennek értelmében Románia 1864-es alkotmánya előírta esküdtszékek létrehozását a táblabíróságok mellett, illetve 1868-tól minden megyében esküdtszékeket hoztak létre. Az 1864-ben létrehozott esküdtszékek nem működtek állandó jelleggel, hanem évente négyszer hívták össze őket, összetételükben mind bírák és magiszterek, mind magánszemélyek – a tulajdonképpeni esküdtszék – is részt vettek. Az így létrehozott tanács a következő összetételű volt: három bíró – a táblabíróság elnöke, illetve egy-egy alsóbb fokú, a táblabíróság alá tartozó törvényszéki ülnök (asesor), vagy azok akadályoztatása esetén a törvényszéki elnök –, illetve 12 magánember. Miután 1868-ban megjelentek a megyei szintű esküdtszékek, ezeknek hatásköre a politikai, sajtó- és gyilkosság/emberölési bűncselekményekre terjedt ki, tehát nem volt polgári hatáskörük. Ebben a felállásban a kiterjesztett esküdtszék egy háromszemélyes elnökségből (a táblabíróság, illetve két alárendelt törvényszék elnöke) illetve egy 12 magánszemélyből álló tulajdonképpeni esküdtszékből állt. A 12 személyt az illető megye állampolgárai közül választották ki. Az esküdtszékeket 1938 után, a román királyi diktatúra bevezetésekor megszüntették, funkciójukat más bíróságok vették át.
A történelmi esküdtszékek idején életben levő büntető perrendtartás szerint esküdt lehetett az a 25 évét betöltött férfi, akinek polgári, politikai és családi jogait nem vonták meg, vagy nem szenvedett ebben valamilyen természetű korlátozást, elvégezte a másodfokú iskolát, és legalább 1500 lejes évi ingatlanjövedelme volt. Ugyancsak esküdtek lehettek a professzorok, felsőbb fokozatú tanárok, a szabadfoglalkozásúak, másodfokú magánszemélyek, visszavonult közhivatalnokok, illetve az 1500 lejes évi jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok is.
Ugyanakkor nem lehettek esküdtek azok, akiknek büntetőítélete volt, akik ellen vádat emeltek, illetve gyámság alá voltak helyezve, a beszámíthatatlan személyek, illetve akik valamilyen jogi tanácsnak (consiliu judiciar) voltak tagjai. A következő tisztségek abszolút összeférhetetlenek voltak az esküdti minőséggel: miniszterek, a törvényhozási testületek tagjai (helyi, megyei, parlamenti tagok), prefektusok (kormánybiztos), ügyészség tagjai, rendőrségi alkalmazottak, aktív állományban szolgáló katonák, alsóbb fokozatú, „egyszerű” tanárok, bizonyos kategóriájú papok (preoţi de mir). Egy másik kategória volt a relatív összeférhetetlenségek köre, amely értelmében azok tartoztak ide, akiknek valamilyen peres ügye volt, vagy akik ilyen minőségükben részt vettek a szóban forgó ügyben, de az ügy elbírálása rájuk nézve felfüggesztődött. Esküdtként nem vehettek részt az esküdtszék munkájában a fizetett szolgálók (servitor cu simbrie), az írástudatlanok, azok a személyek, akiknek nem volt állandó/folyamatos évi jövedelmük, illetve azok, akik ugyanabban az évben már voltak esküdtek, felmentésben részesültek egy újabb esküdtszéki tagság alól. Ezzel a témával kapcsolatosan megemlítendő Alina Botezatu jogász 2014. február 1-jei cikke, amelyben erről a témáról ír, és amely cikk jelen elemzés egyik alapjául szolgált. Meg kell jegyezni, hogy esküdtszéket Magyarországon is használtak a XX. század elején.
Jelenleg használnak esküdtszéket – többé vagy kevésbé meghatározó jelleggel – Ausztriában, Belgiumban, Svájcban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Norvégiában, Svédországban, Oroszországban, Angliában, de természetesen a legismertebb az Amerikai Egyesült Államokban használt rendszer. Erről a rendszerről és úgy általában az esküdtszék mellett és ellene szóló érvekről a következő részekben írunk.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
