Mindig örömmel gondolok arra, hogy a marosvásárhelyi röptér révén megnyílt előttünk a világ, egészen pontosan több európai ország, ahova „direkt” járatok közlekednek megyeközpontunkból.
Mindig örömmel gondolok arra, hogy a marosvásárhelyi röptér révén megnyílt előttünk a világ, egészen pontosan több európai ország, ahova „direkt” járatok közlekednek megyeközpontunkból. Évek óta ezért volt kedves számomra mind az indulás, mind az érkezés, és fogott el jó érzés, amikor megláttam a nagy európai repülőterekhez képest parányi kék épületet, amely a hazatérést, az otthont jelképezte. Még az sem zavart, hogy a nyugati röpterek legeldugottabb sarkaiban fogadtak, és indítottak útnak, ahol nemhogy kényelmes fotelek, de az utóbbi időben még egy fapad sincs, ahova az esetenkénti többórás várakozás idején leülhetne az utasfelvételen (becsekkoláson) túlesett „fapados” utas.
Mivel a Transilvania repülőtér egyes alkalmazottainak morcos, szinte durva hozzáállása nem kényeztette el a közönséget, kifejezetten jó érzés volt olyan országokba megérkezni, ahol romániai illetőségünk ellenére az ellenőrzéskor nem maradt el a kedves köszönés, és járt hozzá egy mosoly is, természetesen, ha az úti okmányunkat rendben találták. A várakozás kellemes érzésével keltem útra április folyamán, ami hamar megrökönyödéssé változott. A Lutonba tartó repülőgépre történő poggyászfelvétel során családom egyik tagja, hallván, hogy a röptéri tisztviselő magyarul beszél az előző utassal, ő is így köszöntötte a szolgálatot teljesítő fiatalembert, aki iratai láttán durván rászólt, hogy beszéljen románul. Meglepődtünk, s egyszerűen nem tudtuk hova sorolni a történteket, majd arra gondoltunk, hogy nem hallottuk jól. Május 3-án személyesen is megtapasztaltam ugyanezt. A budapesti járatra adtam fel a bőröndömet, s amikor hallottam, hogy az alkalmazott az előző utassal magyarul beszél, én is anyanyelvemen köszöntöttem egy mosoly kíséretében, amire nem késett a durva kioktatás: Romániában a hivatalos nyelv a román. Azonnal lefagyott az arcomról a mosoly, és kíváncsian kérdeztem rá az előttem haladó házaspárra, hogy jól hallottam-e, mire nem késett a válasz, hogy a hölgy valóban magyarul beszélt velük. A személyi okmányok ellenőrzésekor derült ki, hogy magyarországi illetőségűek. Azóta szeretném tudni, hogy a megyei tanács alárendeltségében működő vásárhelyi repülőtér belső vezetőségének döntése nyomán, esetleg a fővárosból érkező felső utasításra nem beszélhetnek magyarul a nyelvet jól ismerő alkalmazottak a romániai illetőségű magyar utasokkal, vagy csak egyéni udvariatlanságról van szó. Azt ugyanis nehéz elhinnem, ha a kedves utaskísérőkre és gépet szakszerűen kormányzó és leheletfinoman földre tevő pilótákra gondolok, hogy a honlapján barátságos szolgáltatást kínáló Wizz Air Légitársaság vezetőségének az utasítása lenne.
