Az erdélyi népviseletek (7.)

Mikháza a Nagy-Nyárád völgyében fekvő bekecsalji falu, az ún. „Szentföld” központja. Ez a kis terület onnan kapta a nevét, hogy itt áll ma is a ferences rendház 1635-ben épült temploma…

Szilveszter Ibolya felvételei

Mikháza a Nagy-Nyárád völgyében fekvő bekecsalji falu, az ún. „Szentföld” központja. Ez a kis terület onnan kapta a nevét, hogy itt áll ma is a ferences rendház 1635-ben épült temploma és a Kájoni János által 1666-ban épített zárdája, így a körülötte levő falvak, Köszvényes, Remete, Hodos, Mikházával együtt megmaradtak a római katolikus hitben a körben elhelyezkedő református falvak között.

A férfiviselet megegyezik a többi nyárádmenti öltözettel. Magas nyakú, keskeny gallérú inget viseltek, mellközépig bevágva, gombolva („hasításos inget”), melyet csak beszegtek és keresztpánttal fejezték be a gombolásos részt. Ujja „buggyos”, mellévarrott, az ejtett vállat és a kézelőpántot bő ráncolással varrták bele. A hétköznapi itt is kenderszőttes, az ünneplő fehér gyolcsból készült. A fejfedő zöld kalap a legényeknek, barna a középkorúaknak és fekete az időseknek. A legényeknek édesanyjuk tett bokrétát a kalapjukba, művirágból. Télen itt is báránybőr kucsmát, nyáron szalmakalapot viseltek. Jellegzetes és újszerű ezen a vidéken a fiatalok számára a fiúk gyapjú háziszőttesből készített piros színű lájbija, amelyet fekete vagy zöld gyári zsinórral szépen kidíszítettek. Az idősebbek fekete lájbija is fekete zsinórozást kapott. Az ünneplő ruhás férfinak szégyen volt fedetlen fővel járnia. A legrégebbi fehér harisnya is mesterien zsinórozott volt oldalzsebén, combján. A gyapjúszőttest a helybeli malomban dürückölték Szabó Elek mesternél. a leghíresebb harisnyakészítő szabók a mikházi Salat Dénes és Janka M. Ferenc s a deményházi Fehér Imre és Balogh Lajos voltak. A harisnyát a II. világháború után itt is priccsesnadrágra cserélték fel.

Bekecsük szürke háziposztóból készült, alája télen itt is vásári ujjast vettek fel. Két ferde zsebe és belső zsebe volt, s vitézkötés díszítette, a magas nyakon vagy a fazonon és az ujján is gazdagon zsinórozták. Báránybőr lájbit, s az 1950-es évektől báránybőr bundát is viseltek, az asszonyok szettert kötöttek, bebújósat vagy gombolósat, és kesztyűt is a férfiaknak.

A lábbeli itt is a bocskor volt a II. világháború végéig, sok kapcával, majd bakancs a munkában. A csizma az 1920-as évektől jött divatba, fekete keménybőrből, szív alakú bevágással az elején, egy zsinórgombbal. Szokmányt a téli hidegben dolgozók hordtak, ez is házi gyapjúszőttes volt. Temetésekre, templomba a férfiak többnyire fekete posztóból készült priccsesnadrágot, fekete posztóujjast és csizmát vettek fel, télen fekete báránybőr gallérral a kabáton. Az ujjast a berekeresztúri szabónál vagy a mikházi Salat Dénesnél varratták meg. A XX. század ’50-es éveiben használtak még
„parasztgúnyát”, tehát népviseleti ruhadarabokat. A vitézkötéses díszítés a nemzeti identitást jelezte a bekecsaljai magyaroknál.

(Folytatjuk)