2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus 29-én, szombaton 20 órától a soproni Petőfi Sándor Színház a mikházi Csűrszínházban előadja Tamási Áron Énekes madár című darabját. 


Augusztus 29-én, szombaton 20 órától a soproni Petőfi Sándor Színház a mikházi Csűrszínházban előadja Tamási Áron Énekes madár című darabját. A farkaslaki szerző székely népi játékát nem kell különösebben bemutatni a hazai közönségnek, hiszen több erdélyi színház is sikerrel játszotta már a darabot. Az Énekes madár az emberi tisztaság és az igaz szerelem diadala az irigység és a jót mindenáron elpusztítani akaró erők felett. Olyan tündérmese, melyben a humor, a könnyes kacagás, az édes évődés és a szárnyaló szerelem mögött fájdalmasan nevetséges, néha szánalmasnak tűnő, ugyanakkor örök érvényű emberi sorsok és cselekedetek rejtőznek. A világ és az ember ma ugyanúgy működik, mint Tamási Áron 1933-ban írott művében, azzal a különbséggel, hogy a színpadon a csodák meg is történnek. Az Evangélium Színház és a soproni Petőfi Sándor Színház közös produkciója csodálatos környezetben és varázslatos díszletekkel mutatja be a darabot. 
Szereplők: GONDOS ESZTER, vénleány – Szőcs Erika, GONDOS REGINA, vénleány – Simon Andrea, GONDOS MAGDOLNA, fiatal leány – Szlúka Brigitta, BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye – Gál Tamás, PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegénye – Ács Tamás, KÖMÉNY MÓKA, fiatal legény – Papp Attila, KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a Móka anyja – Fodor Zsóka, KATOLIKUS PAP – Székely-Lénárt László, BOSZORKÁNY – Sárdy Zoltán, DOBOS EMBER – Csonka Mátyás/Boros Ákos, KISLÁNY – Soós Linda/Tóth Alexandra. Díszlet- és jelmeztervező – Libor Katalin. Koreográfus – Csernus Anita. Rendező – Juhász Róza. 
Helyfoglalás a 0744-394-186-os telefonszámon. Jegyváltás a helyszínen fél órával az előadás kezdete előtt. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató