Az emlékezés faluképe
2017-03-23 13:49:06
- Rózsa Mária
Volt egyszer, hol nem volt, még ha nem is az üveghegyeken túl, hanem Kolozsvártól nem messze, a kalotaszegi dombok, völgyek közt, volt egyszer egy Petra nevű falu.
Volt egyszer, hol nem volt, még ha nem is az üveghegyeken túl, hanem Kolozsvártól nem messze, a kalotaszegi dombok, völgyek közt, volt egyszer egy Petra nevű falu. Nem sokban különbözött a Feketetó és Sztána vidékének ismertebb falvaitól, de mégis megkülönböztették minden más falutól a lakosai, furcsa, különös emberek éltek köztük, valami nagy-nagy érdekközösségben, ma úgy mondanánk: régi faluközösségben, a szokások hatalmától kötöttségben, vagy éppen elrugaszkodva attól. Elöregedett a falu, mint sok más arrafelé, kivéve az országút mellettieket, amelyek házaik előtt kereskedtek, először valóban népművészeti tárgyaikkal, később használati cikkekkel, számtalan giccses vásári portékával. Petrát ez valahogy nem érintette. Volt ideje a kollektívnek sok mindent kipusztítani, de a házak megmaradtak, tyúkok kapirgálnak még az udvarokon, sok régi házat hétvégi házzá alakítottak, még közművesítettek is, a külföldön dolgozók palotákat építenek, de a mi történetünk nem erről szól. Lehetett bármilyen nagy változás, pusztulás, de az öreg emberek, a falu életének őrizői maradtak, hacsak azzal is, hogy meséikből, történeteikből feltámad a rendet tartó falu, a titkok nem derülnek föl, emlékeikben megszépül, sőt igazságot szolgáltat az élet azoknak, akik sokat szenvedtek. Valamilyen felemás világ alakult itt ki, de ami megmaradt, és érintetlen maradt, az a petrai öregek emlékezete, azt is egy öregmama tartja ébren, és hozzá látogató unokája érdeklődő, író férjének reggeltől estig mesél, magyaráz, érvel, szívderítő történéseket idéz föl, amelyek minden hihetetlenségük ellenére itt valóban megtörténtek. Közben főzőcskéznek, iddogálnak, jókedvűen falatoznak.
Öregmama történetei izgalmasak, olykor rémületesek. Ezeket 5 éven keresztül hallgatja az író, amikor feleségével meglátogatja, gyűjti és megőrzi az öregmamával folytatott beszélgetések szálait, az idős, de szárnyaló fantázia bölcs megjegyzéseit. Jegyzetelésével nem szeretné a mesélő kedvét megakasztani. Azt szeretné, ha bejárnánk ezt a valóságos és képzeletvilágot, és elhinnénk öregmama történeteit.
Az író, aki készségesen jegyzetel, figyel, és végül kötetbe foglalja, regénnyé ötvözi ennek a jelenkori, furcsa világnak, egy erdélyi falunak múltbeli eseményeit, faluképét. Radu Ţuculescu a kortárs román próza jól ismert személyisége, újságíróként kezdte pályafutását, később dramaturg, drámaíró, rádió- és tévéműsor-szerkesztő, jelenleg a kolozsvári tévé és rádió vezető munkatársa, Marosvásárhelyen született, szüleivel Szászrégenben élt, ahol német iskolába járt, később Vásárhelyen a Művészeti Líceum magyar tagozatának hegedű osztályában tanult, hogy végül a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián fejezze be tanulmányait. Mondhatnánk, erdélyi sokoldalú tehetség, a híres festőművész Ion Ţuculescu unokája és Răzvan Ţuculescu prózaíró édesapja. Prózája, drámái, novellái a kortárs román irodalom egyik legrangosabb képviselőjévé avatják sok éve már. Német, magyar, olasz, cseh nyelvre fordították, jelen van drámáival Európa színpadain. Prágában az Orfeusz Színház mutatta be Grădina de vară – Nyárikert című darabját. Magyarul a Liften c. elbeszéléskötete (1996) és A mi kis derék Miksánk (színművek) a marosvásárhelyi Garabontzia kiadónál jelent meg.
Legújabb regénye, amelyet nagy elismeréssel fogadott a kritika, a sajtó és olvasói tábora, magyarul a múlt évben jelent meg a Tarandus kiadónál, az Öregmama történetei fordítója Szőcs Imre, aki mesterien tolmácsolja a történeteket, az író szeretetét érezteti főhőse iránt, a mesébe illő részleteket, a társalgást, hiszen öregmama magyarul mondja el hihető és hihetetlen szereplőinek kalandjait, elképesztő öntörvényű tetteit. Öregmama nem tud románul, környezete is alig, ki nem mozdult a falujából, szóhasználata sokszor régies, bár olvasmányaira is utal, mert sok könyvet forgat. Nehezen megfejthető tájnyelvi kifejezéseket is használ, de az író felesége sokszor segít a megfejtésben.
Öregmama 85 éves, lábai dagadtak (az író orvoshoz viszi, ez öregmama nagy utazása), keserves nyögések közepette csoszog le a ház alsó szintjére, mert férje, Demeter nem akármilyen házat épített. Ellátja a tyúkokat, férje meghalt, de eszébe jutnak a nagy lakodalmak, ahol Demeter három napig táncolt, ami ugyancsak nagy időkben, de nagy rendben történt. A falu élete az eszében, a lelkében van. A neveket, család- és keresztneveket egybemondja, úgymint Burdazoli (a postás), Botpali (a polgármester), Nánapéter (a szomszéd). Vannak kivételek, Róbert, a méhész, de a faluszépe Margolili, ugyancsak egybeírva. A hadifogságból hozott asszony, akinek Rudi a férje, csodás orosz tornácos, kék színű házat épített, csak orosz asszony néven szerepel. Különösebbnél különösebb szereplői közt egy varázsló, füvesasszony is van, ő Margolili anyja, akit Hudinellának hívnak. Minden titkok tudója, a falutól távoli házában szívesen fogadja, aki tanácsért, gyógyfüvekért jön, ma természetgyógyász lehetne, de ő kártyából, üveggömbből, hamuból mondja meg, hogy a lopásban, kártevésben ki volt a tettes, de eltanácsolja a féltékenyeket, az ármánykodókat, az átkozódókat. Hudinella neve a híres indiai mágusra, varázslóra, Hudinira utal.
A regény olvasásakor megáll az ember, ha egy-egy természeti kép leírása megcsillantja a falu estéjét, az elillanó fényeket, Róbert méheinek zsongító perceit, amikor a kaptárhoz gyülekeznek. „Lassan a tücskök és a békák is rázendítenek, ami által még nagyobb lesz a falut uraló csend. Időnként egy-egy csengettyű hallik. A Nánapéter lováé. A templom mögött lilává színeződik az égbolt… A csend lecsorog a háztetőről a mohával benőtt ereszcsatornán át… Lassan elnyel bennünket, engem elzsongít, mint valami mámorító óbor… Ilyenkor öregmama a fejét leejti, szemhéja lecsukódik.”
Szinte minden ismertető vagy kritika, internetes kommentelők a feketetói jelenetet emelik ki, az asszonyok évente tartott ünnepét, fürdésüket a holdfénynél a közeli erdőben, amely különleges készülődés, rituális mozzanatok szerint zajlik, még a Hold is elbújik, titkokra derül fény, csodálatos kaland és mesevilág, hogy másnap a vásár forgatagában ébredjenek, ahol valahai vagy hétköznapi tárgyakkal, vidáman tereferélő, alkudozó tömeggel találkoznak. A legérdekesebb látványosság évente, amelyet, aki arra jár, el ne mulasszon bejárni.
Sokszínű, eleven regény született öregmama meséiből az író tolla nyomán. „Ma rohanó világban élünk, és egyszerre csak arra ébredünk, hogy megöregedtünk. Elosont mellettünk az élet. Sietve szeretünk, sietve barátkozunk, sietve álmodunk” – írja Radu Ţuculescu. A regény öregmama halála után jelent meg, aki pontosan 90 évig élt. Mi is történt tulajdonképpen?
Egy színmagyar faluban, az országúttól távol, egy öregasszony unokája román férjének mesél magyarul. Egy régi faluról, küzdelmes életekről, nem félve attól, hogy titkokról, emberi sorsokról mondja el vélekedését, nem ítélkezik, humorát csillogtatja, értelmezi a falu régi törvényeit. Közben a műúton rohannak az autók, csillog az új paloták teteje, parlagon a határ, de rózsa virít a halott Demeter sírján. Csak ez történik Radu Ţuculescu regényében. Szép ebben a regényben az öregség, az öreg ember felé hajló szeretet.
Radu Ţuculescu: Öregmama történetei. Fordította Szőcs Imre, Tarandus Kiadó, 2016.
Radu Ţuculescu: Povestirile mameibătrîne, Ed. Cartea Românească, Bucureşti, 2006.