Az első magyar orvosnő

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben (Pest megye). Az ötgyermekes református családban ő volt a negyedik gyermek. Családja 1822-ben grófi rangot nyert, és királyi adományként megkapták Hugonna helységet, ami az addigi Horváth családnév megváltoztatását indokolta. Kiskorában otthon tanult, rangjának megfelelő nevelésben részesült. Édesanyja tuberkulózisban szenvedett, így gyermekeit távol kellett tartani tőle. Ekkor kezdett érlelődni benne a gondolat, hogy a gyógyulásra vágyók megsegítésére áldozza életét.

Serdülőként beíratták Budapestre Prebstel Mária leánynevelő intézetébe, ahol bentlakó tanuló volt. Ebben az időben ennél többet nem tanulhattak a lányok. Így hát 18 évesen férjhez ment Pánd helység földbirtokosához, a nála sokkal idősebb Szilassy Györgyhöz. Ebből a házasságból lett egy fia, György, aki 1866-ban született. A második gyermeket Kálmán Béla névre keresztelték, de az ő kicsi szíve háromhetes korában megszűnt dobogni.

Férje egyáltalán nem érdeklődött szellemi dolgok iránt, az ifjú Vilmát viszont minden érdekelte, különösen a természettudományok. Orvosi könyveket is olvasott. A Jókai szerkesztette Hon című lapból arról értesült, hogy a zürichi orvosi egyetemre nők is beiratkozhatnak. Férje beleegyezését megkapta, de anyagi segítséget nem ígért. Így ékszereit adta el. Svájcban szűkösen élt, vegetáriánus módon táplálkozott.Tanulmányait 1872-ben kezdte el, és 1879-ben védte meg orvosi disszertációját, miután orvossá avatták. Egy évet dolgozott egy zürichi sebészeti klinikán, majd egy alapítványi kórháznál. 1880 elején hazatért Budapestre, szerette volna diplomáját elismertetni és a gyakorlati orvosi tevékenységet elkezdeni. Ehhez kérték, hogy előbb tegye le a gimnáziumi nyolcadik osztályt követő érettségi vizsgát. Miután ez megtörtént, 1882-ben újra kérte orvosi oklevele elismertetését, amit az akkori közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston elutasított. Indoklása szerint: ez teljesen „rendellenes kérés”, és félő, hogy más nőket is utánzásra csábít vele. De mivel Hugonnai Vilmának a beteg emberek megsegítése volt élete kitűzött célja, így letette a szülésznői vizsgát. Ez abban az időben nagyon fontos szolgálat volt, mert legtöbbször csak tanulatlan bábák segítettek az újszülöttek világra jövetelénél, és nagyon sok volt a szövődmény az anyáknál és az újszülötteknél, ami sokszor mindkettőjük életét veszélyeztette.

Közben Pesten bizottságot alakítottak eldönteni, hogy szabad-e a nőknek orvosi egyetemre járni. A korszak kimagasló orvosprofesszorai 5:2 arányban a nők mellett szavaztak, de megjegyezték, hogy „a férfiakra nézve, kik jelenleg orvosként működnek, előnyösebb, ha a nők lehetőség szerint kizárva maradnak”. Tehát, a kedvező döntés mellett is, a nők orvosi hivatását különcködésnek fogták fel, annak ellenére, hogy tudott dolog volt: a századok folyamán a családokon belül főleg a nők foglalkoztak gyógyítással, ők szedték a gyógyfüveket, amikből teákat, szirupokat, cseppeket, kenőcsöket, bedörzsölő szereket készítettek. 

Férjétől elvált, majd részt vett minden olyan szervezetben, ami a nők egyenjogúságáért való harcot tűzte ki célul. Írt egy könyvet is A nők munkaköre címmel. 1887-ben ismét férjhez ment, dr. Wartha Vince jeles vegyészhez, aki a budapesti Műegyetemen volt tanár, huszonöt éven át rektor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Ivóvízelemzéssel foglalkozott, segített megalapítani a Pesti Vízműveket; érdekelte a kerámiaipar, felfedezte az eozinmázat, ami világhírűvé tette a pécsi Zsolnay porcelángyárat. Méltó férje lett az ország első orvosnőjének. 1888-ban megszületett Vilma lányuk. Ekkor férje kérésére abbahagyta szülésznői gyakorlatát, és elméleti kérdésekkel kezdett foglalkozni.

1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy Magyarországon nők is érettségizhessenek, és tanári, orvosi, gyógyszerészeti egyetemre mehessenek. 1896-ban újból kérte svájci orvosi diplomája elismerését, és végre pozitív választ kapott. 1897. május 14-én, az egyetem elvégzése után tizennyolc évvel orvosdoktorrá avatták Budapesten. Meghurcoltatása nagy lelkierejét és a mások segítése, gyógyítása iránti elkötelezettségét bizonyítja. Rendelőt nyitott, ahol főleg nőkkel és szegényekkel foglalkozott, sokan fordultak hozzá bizalommal.

1899-ben megírta Nőmozgalom Magyarországon című könyvét, amelyben a női egyenjogúságért szállt síkra, miközben megjelölte a nők szerepét a betegségek gyógyítása és az egészségügy területén. Lefordította és megjelentette Fischer Dückelmann A nő mint háziorvos című egészségügyi felvilágosító munkáját (Budapest, 1907). Tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és a gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatására, továbbképzésére irányult. Ebben a témakörben több szakcikket írt. Szerepet vállalt a leánygimnázium megszervezésében, ahonnan azután egyetemre lehetett menni. Számos társadalmi és jótékonysági egyesület alapításában volt vezető szerepe, nyilvános előadásokat tartott. Hat éven át betegápolást, gyermekgondozást, gyermekvédelmet tanított az Országos Nőképző Egyesületnél. Ezeknek a tudományoknak kiemelt volt a jelentőségük az igen magas csecsemőhalálozás, valamint a gyermekkori járványos betegségek (torokgyík, kanyaró, skarlát) elterjedése miatt.

1914-ben, a háború kitörésekor a 67 éves Hugonnai Vilma katonaorvosi tanfolyamot végzett, amiért érdemjelet kapott. Tucatnyi vidéki városban szervezett betegmegfigyelő állomást. Felhívása, szervezőmunkája követőkre talált, amit sok száz vöröskeresztes nővér bizonyít. Továbbá közel száz orvosnő szolgálata, akiket dr. Hugonnai Vilma oklevelének elismerése után vettek fel orvosképzésre, ahol diplomát kaptak. 

Kislánya gyermekkorában megkapta a tuberkulózist, ami ráterjedt a szemére, megvakult, és húszéves korában meghalt. Férje belerokkant az évekig tartó súlyos betegséggel való együttélésbe, lebénult, és 1914-ben elhunyt. Ennyi családi tragédiát követően Hugonnai doktornőnek még volt ereje katonaorvosi tanfolyamot végezni, embertársain segíteni. Istenbe vetett hite csalódásokkal, munkával tele életén át vezette. Halála napja: 1922. március 30.