Az asztrológus üzenetei
2014-09-24 14:23:03
- Tóth Sándor
Most egy olyan „kényes” témához nyúlok, amit önök vagy már megtapasztaltak, vagy éppen most élik, vagy a jövőben megjelenhet az életük során.
Mottó: A tér és idő rabjai,
az öröklét remetéi
vagyunk. Minden kétség fölött:
őrlődünk két pólus között.
Kedves Olvasók!
Most egy olyan „kényes” témához nyúlok, amit önök vagy már megtapasztaltak, vagy éppen most élik, vagy a jövőben megjelenhet az életük során. Vannak olyan életeseményeink, amelyeket titoknak minősítünk, „lakat alatt tartjuk”, mert úgy hisszük, hogy a fátyol fellebbentése olyan bonyodalmat szülne, amely felkavarhatná a megszokott, kissé szürke, kissé unalmas, de stabilnak hitt életpozíciónkat. Remélem, hogy felcsigáztam a kíváncsiságukat, ezért útnak indítom az „üzenetet”. Adjunk is nevet ennek a gondolatfüzérnek!
A szerető
Az igaz szerető az, aki képes megélni a szerelemben az egységet, amit úgy nevezhetünk, hogy szeretet. A szeretet a szerelem halála. Hogy ezt elérd, fel kell áldoznod mindent, ami szerelem: a vágyat, hogy birtokolj és tulajdonoddá tedd a másik embert. A tested, a mozdulataid egy célt szolgálhatnak: feltétlen örömöt adni neki. Nem teheted azt, amit akarsz, és amire vágysz. Egy vágyad lehet: azt tenni, amire ő vágyik. Te nem élvezhetsz, mert nem ez a dolgod. Amit élvezhetsz: az élvezet megágyazása és elősegítése. Befogadhatod a hullámzás energiájának feltörését és kiáramlását. Ha már óriássá vált a hullám, ráfekhetsz és meglovagolhatod, abban a biztos tudatban, hogy bármikor partra vethet. Az terajtad múlik, hogy rásimulsz a hullámra, vagy ellenállsz neki, és ő haragosan egy sziklafalhoz csap. Ha sikerül rajtamaradnod a hullámon, akkor tajtékos hátán visszavisz a tengerbe. Ha nem félsz a hullámtól, ha tudod, hogy sorsod tengerében egy vízcsepp életét éled, akkor már ehhez sem ragaszkodsz. Akkor, és csak akkor egy vagy a tengerrel. Te vagy a tenger, és a nagy víz már nem küszködik, hogy magába szívjon. Mert te már nem élsz számára, csak létezel benne.
Az „örök, sírig tartó szerelem” illúzió. Az idealizált érzelem analóg az önbecsapással. A fizikai sík, az anyagi világ az a színpad, ahol materializálódik az ideák világa. A bajaink gyökere a magasabb létsíkok által determinált. Mert minél jobban eltávolodik a folyó a forrásától, annál inkább beszennyeződik. A testbe születés azzal jár, hogy a lélek igyekszik minél inkább betölteni ideiglenes lakhelyét. A ház olyan tökéletesen felszerelt, hogy egy idő után azt hiszi, hogy parancsolhat a lakójának. A lakó pedig bölcsen mosolyog, mert tudja: a ház, amelyet nem laknak, pusztulásra ítéltetett. A szerelem mulandó. Annál mulandóbb, minél inkább vágyunk a megőrzésére.
Az érzelmek gyorsan változnak. Olyanok, mint a felfújt lufik. Ide-oda szállnak, röpködnek, pörgetik könnyed gumitestüket, de elszorított lélegzetük visszavágyik a pilleszárnyú szélbe. Mert ott új ismeretségek várják: vízpárák, falevelek, szárnyas rovarok és madarak. És az örök szárnyalás illúziója.
A halálra ítélt illúzió: megörökíteni a pillanatot, megállítani Kronosz szekerét. Ezt nem teheted meg, mert utasként ülsz rajta. Egy utazásra váltottál jegyet, még akkor is, ha azt gondolod, hogy sosem ér véget. Sem Isten, sem ördög, sem orvos, sem pénz, sem hatalom nem mentheti meg porhüvelyedet az enyészettől.
Pál apostol szerint a legfontosabb keresztény erény a szeretet. A szeretetben nincs megkülönböztetés. Egység van. Mert minden Egy.
Az igaz szerető feloldja a szerelmet a szeretet óceánjában. Már nem szerelmes, csak egyszerűen szeret. Mindent odaad: „semmiért egészen”. Boldogsága abból fakad, hogy már semmihez sem ragaszkodik, semmit sem kér és semmit sem akar. De ölel, ahogy akarod, ölel, ameddig akarod. És nem ölel, ha már nem akarod.
Véleményüket, gondolataikat megoszthatják az asztros@yahoo.com e-mail címen. Vigyázzanak egymásra!
