Az Art Nouveau galéria a megújulás útján

Marosvásárhely egyik jelentős művelődési helyszíne a Maros Megyei Képzőművészek Szövetsége által kezelt, a Kultúrpalota földszintjén levő kiállítóterem, amely, mint ismeretes, néhány éve a történelmi városrészt domináló szecessziós építészeti stílusról kapta a nevét. Találóan, hiszen ezáltal kötődik a múlthoz és előre is tekint, ebben pedig szerepe van a szövetség vezetőségének, mindazoknak, akik azért dolgoznak, hogy színvonalas tárlatokkal gazdagítsák a város művelődési életét. Az egyesület elnökével, Mana Bucur kerámiaművésszel, miután röviden kiértékeltük a tavalyi tárlatokat, az idei tervekről is beszélgettünk. 

– Tudomásom szerint az idén lejár Mana Bucur négyéves mandátuma, így választások elé néz a szövetség. Ez talán alkalom arra, hogy összefoglalja az eddigi tevékenységét. 

– Az idén lejár a második négyéves mandátumom, és valóban lesznek választások. Az a tapasztalatom, hogy, mint minden más területen, két mandátum kellett ahhoz, hogy valami érdemlegest felmutassunk. Szándékosan használtam a többes számot, hiszen a szervezet vezetősége nem csak az elnökből áll. Több kolléga segít abban, hogy megszervezzük a kiállításokat, működtessük a szövetséget. Büszkén mondhatom, hogy a Maros Megyei Tanács támogatásának köszönhetően mandátumom alatt renoválták a galériát, amely az ország egyik legnagyobb, a célnak megfelelően rendbe tett kiállítótere lett. Kolozsváron, ahol nagyobb hagyománya van a képzőművészeti megnyilvánulásoknak, nincs megfelelő kiállítótér. Azt szeretnénk – más városokbeli galériákhoz hasonlóan –, hogy állandó alkalmazottként foglalkoztassunk egy teremfelügyelőt. Egyelőre ezt nem tudtuk elérni, de reméljük, megoldódik. Kevesebben tudják, hogy a helyiségekben nem csak a közönség számára rendezünk kiállításokat. Itt mindig történik valamit. A nyilvános kulturális rendezvények mellett tagjainkkal rendszeres találkozókat tartunk, ahol közös művészfilmnézés és az ezt követő vita mellett beszámolunk egymásnak a külföldi kiállításokról, tapasztalatainkról, alkotásainkról. Tavaly két kollégával két hétig a velencei biennálén voltunk, ahol minden munkát lefotóztam, katalógust hoztam és megmutattam az érdeklődő tagoknak. Van vetítőgépünk, két nagy képernyőjű televíziónk, amelyeket monitorként használnunk, így bárkinek lehetősége van bemutatni tapasztalatait vagy azt az alkotását, amin dolgozik. Kicserélhetjük gondolatainkat, ihletet adhatunk egymásnak az alkotáshoz. Az Art Nouveau galéria emeletén van egy vendégszoba egy kis konyhával és mosdóval, ahol egy-két napra olyan vendégművészeket fogadhatunk, akik nálunk állítanak ki. Ezenkívül a várban levő kisbástyában is berendeztem egy minigalériát. A tetőtér alatt van a kerámiaműhelyem, alatta a kiállítótér, a földszinten pedig Gyarmathy János szobrászművész műterme és kiállítása. A kiállítótérben kisebb tárlatokat szervezünk, itt lehetőség van kísérleti jellegű kiállítások összeállítására is. És ne feledkezzünk meg a Bolyai utcai műtermekről sem, amelyeket kollégáink bérelnek és tartanak fenn. Itt van a B5 stúdió is, az udvar is kiváló teret biztosít akár happening jellegű kiállításokra. 

– Ha már kiállítóterekről beszélünk, nem jött-e szóba, hogy a szövetség tagjai esetleg más – nem szokványos – teret is „belaknának” alkotásaikkal?

– Jaj, dehogynem! Dédelgetett álmunk, hogy a város más tereiben is kiállítsunk, vagy részt vegyünk valamilyen összművészeti megmozduláson. Tavaly októberben megszerveztem a boszorkányégetést, ami némiképpen kötődik a marosvásárhelyi boszorkányégetéshez. Úgy tervezem, hogy az idén nem csak a szimbolikus máglyát gyújtjuk meg, és a tüzet kapcsolatba hozzuk a kerámiaművészettel, hanem meghívok színészeket, klasszikus zenészeket is a rendezvényre, a Bolyai utcai műtermeknek otthont adó épület udvarára. Más hasonló teret is lehet találni, amennyiben a városvezetés is támogatja az ilyen jellegű kezdeményezéseket, hiszen ezek turisztikai vonzerővel bírnak. 

– Mindezek mellett azonban a szövetség leginkább az Art Nouveau galériában szervezendő kiállításokra összpontosít. Tekintsünk vissza a 2019-es év kínálatára. 

– Nem szeretném felsorolni az eseményeket, a kiállítókat, mivel a megnyitókról beszámolt a sajtó, mégis néhányat kiemelnék. Sikeresnek mondhatjuk a Szotyori Anna, Căpriţă Petre, Jaeger Tibor, Kulcsár Béla szobrász és természetesen Kedei Zoltán egyéni kiállításait. Érdekes visszatekintés volt a Szepessy László gyűjteménye. Úgy érzem, hogy sikerült a tavaly is színvonalas, több száz érdeklődőt vonzó kiállításokat rendezni. Voltak kudarcaink is. Pályáztunk a polgármesteri hivatalnál, hogy a centenárium évében rendezzünk kiemelt tárlatokat. Pályáztunk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalhoz, de olyan kis összeget ítéltek meg, hogy az kevés lett volna terveink kivitelezésére, lemondtunk a projektről. Ugyanakkor szerettünk volna egy, a szövetségünk tagjainak alkotásaiból összeállított tárlattal jelentkezni a budapesti Vigadóban. Mindeddig nem kaptunk pozitív visszajelzést. 

– Mire számíthatunk az idén? 

– Újdonságként mondhatom el, és a tavalyi kínálat folytatásaként is, hogy 2019-től szakosított szalonokat szervezünk. Azért döntöttünk így, mert több esetben, ha egyszerre állítottunk ki kisplasztikát a háttérben nagyobb festménnyel, ez zavarta a percepciót, a munkák értelmezését, elvesztődtek a térben a nagyobb rálátást igénylő alkotások. A példát a Nagy Dalma által szervezett több mint 20 éves Ariadne textilkiállítás adta. Protest néven grafikai tárlatot szerveztünk, és tavaly év végén megnyílt a festészeti kiállítás, ami 19-én zárja kapuit. Ezenkívül szándékunkban áll külön kerámia, üveg és bronz kisplasztikai tárlatot is berendezni. Az sem baj, ha nem sikerül teljesen tagjaink munkáival berendezni a kiállításokat, mivel a más megyebeli kollégák alkotásaival összehasonlítási alapot teremthetünk, egyfajta kitekintést biztosíthatunk a látogatóknak arra, hogy máshol miként gondolkodnak, alkotnak. Jó kapcsolataink vannak magyarországi, svédországi művészekkel, és egy egykor Svájcban élt képzőművész kollégánk is megígérte, hogy segít tárlatokat szervezni. Egy korábbi ismeretséget felelevenítve tárgyalásokat kezdeményeztünk a római Román Kulturális Intézettel, hogy tagjaink által felajánlott műveket állítsunk ki. Várjuk vendéglátóink visszajelzését. Emellett Bíró Kálmán Enikővel közös kiállításunk lesz Stockholmban, a svédországi Román Kulturális Intézetben. Remélem, hogy személyesen is tárgyalhatok az ottani vendéglátókkal, és lehetőség nyílik majd az egyesületbeli kollégáknak is kiállítást vinni Svédország fővárosába. Az említett szakterületenkénti tárlaton kívül, a festészeti szalon zárását követően Vrincean Nicolae ügyvéd, műgyűjtő és alkotótábor-szervező révén a Brassó megyei szászhermányi táborban készült munkákból nyílik kiállítás. Dienes Attila, Polányban alkotó marosvásárhelyi szobrászművész is elhozza az általa szervezett táborban készült munkákat. Érdekesnek ígérkezik a Bolyai Alkotótábor 20. évfordulójára rendezendő tárlat, amellyel igyekszünk átfogni a két évtizedet. Mivel ez egy különlegesebb tábor, ahol a műszaki tudományok is megjelennek, valószínű, hologrammal létrehozott alkotásokat is láthatnak majd az érdeklődők, de a tárlat ideje alatt lesznek vetítések, bemutatók, kerekasztal-beszélgetések is, amelyek a tábor szellemiségét helyezik előtérbe. Az egyéni kiállítók közül megemlítem Losonczi Béla, Ardeleanu Kovács Ibolya, Balázs Imre Barna, Crişan Alexandru (Sanyi) nevét. Aztán teret adunk a Forgatag idején szervezendő, fiatal alkotók munkáit bemutató Interferenciák című kiállításnak, és immár hagyományosan a Művészeti Líceum diákjai is bemutathatják alkotásaikat. 

– Vannak, akik úgy tartják, hogy a diákok munkái a színvonaluk miatt nem valók az Art Nouveau kiállítóterembe, és többször tapasztaltuk, hogy túlzsúfoltak a falak, ami zavarja a befogadást. 

– Valóban vannak, akik kifogásolják, hogy teret adunk a Művészeti Líceum diákjainak. Ez egyrészt jogos, másrészt nem. Amikor én a líceum diákja voltam, olyan mestereim voltak, mint Izsák, Barabás, Bordi, Hunyadi. El sem tudtam képzelni, hogy abban a teremben, ahol ők kiállították munkáikat, én is megjelenjek diákként. Persze jó az, ha a szövetség támogatja, felkarolja a diákokat, hiszen a „csemetekertünkről” van szó. A szaklíceumot követően nem mindenki ezen a területen folytatja tanulmányait, és valóban csak akkor lesznek profik, ha befejezik a képzőművészeti, vizuális művészeti egyetemet. Mi is látjuk, hogy a tanárok, akik egyébként tagjaink, igencsak összezsúfolják a diákok munkáit. Tetszik vagy sem, jobban kell szelektálni a munkák közül, mert már a középiskolában egyfajta versenyhelyzetben vannak a diákok, és ez a kiállítás, válogatás is ösztönző lehet a jobbak számára, a kevésbé tehetségesek pedig eldönthetik, hogy milyen utat válasszanak. Természetesen teret biztosítunk számukra és várjuk, hogy az egyetem után lépjenek be szövetségünkbe. 

– Hány tagja van a Maros Megyei Képzőművészek Szövetségének, és egyáltalán miért éri meg ide tartozni? 

– Jelenleg 112 tagunk van. Vannak az alapszabályzat által biztosított előnyök, de ettől eltekintve azért fontos a tagság, mert aki belép hozzánk, egy közösséghez tartozik. Amint korábban említettem, itt egy élő alkotóműhely van, ahol egymástól inspirálódunk, ötleteket adunk, közös kiállításokat, programokat szervezünk, kollégákat hívunk meg, mi megyünk el más alkotóközösségekbe határon innen és túl stb. De inkább azt ajánlom, hogy akit érdekel, jöjjön el, mert mindenképpen alkotómunkájának javára válik. 

– Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy az idén választások lesznek. Vállal-e még egy mandátumot Mana Bucur? 

– Igen, mert úgy érzem, hogy van még erőm, tapasztalatom, kedvem ehhez. Sikerült kialakítani egy jó csapatot, amely rendszeresen segít a kiállítások szervezésében, a „kulimunkában”, és remélem, hogy továbbra is mellettem lesz. Azt sem titkolom, hogy ez idő alatt szeretnék valaki olyant magam mellé venni, aki hasonlóan elkötelezett a művészetek iránt, vállalja a szervezési és egyéb önkéntes munkát, hogy majd megfelelően vigye tovább mindazt, ami életben tartja és működtetni a Maros Megyei Képzőművészek Szövetségét, sőt új ötletekkel, lendülettel gazdagítja a képzőművészeti kínálatot.