2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kovács István Dáviddal, a Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Szervezet elnökével a Bürger-ház (egykori Aranykakas) sorsát érintő újabb fejleményekről beszélgettünk. 

Fotó: archív


Kovács István Dáviddal, a Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Szervezet elnökével a Bürger-ház (egykori Aranykakas) sorsát érintő újabb fejleményekről beszélgettünk. A civil szervezet felvállalta azt, amit a város elöljáróinak már rég meg kellett volna tenniük: az épület műszaki felmérését és a műszaki tervrajz elkészítését ahhoz, hogy az állagmegóvás útján tovább lehessen lépni. A szakszerű munkálat értéke hétezer lej, ami remélhetőleg nem csupán magánadományokból fog összegyűlni, hanem a város is hozzájárul a civil kezdeményezés sikeres kimeneteléhez. 
 
A műemlékvédelemben magát elkötelező elnök elmondta, 5700 személy látta el kézjegyével a polgármesternek intézett felszólítást, mely a Bürger-ház megmentését célozza. Ez a meglepően szép szám tükrözi, hogy sokan tekintik szívügyüknek az épületnek az enyészettől való megmentését. A helyi önkormányzat a műemlékvédelmi törvény értelmében kellő akarattal és összetartással elérheti, hogy a szecesszió jegyeit magán hordozó műemlék épület ismét a város tulajdonába kerüljön. 
Megtudtuk, a tíz napja elkezdett műszaki felmérést Zajzon Hajnal ANEVAR-tanúsítvánnyal rendelkező építészmérnök, ingatlanfelértékelő vezeti, a munkálatok értéke hétezer lej, ezt az összeget a civil szervezet önerőből nem tudná előteremteni. A szerződés értelmében a műszaki rajz és a felmérési dokumentáció november 30-ára elkészül. 
Egyelőre bizonyossá vált, hogy az épületszerkezet stabil, az összeomlás veszélye nem áll fenn, a jelenlegi rossz állapot pedig a nemtörődömség miatt alakult ki. A felmérés során fény derült arra is, hogy a műemlék épület közvetlen szomszédságába egy olyan ingatlant építettek, amely a törvény értelmében nem megengedett, ráadásul az Aranykakas udvarából egy bizonyos telekrészt is önkényesen elfoglaltak. Feltevődik a kérdés, hogy a város főépítésze milyen alapon engedélyezhette a védett területen való építkezést, illetve az egykori vendéglő telkére való terjeszkedést.
 Bürger Antal sörgyártulajdonos lakóházának felújítás utáni rendeltetési lehetőségeiről a civil szervezet, mely apolitikus jellegét hangsúlyozza, lakossági kérdőívet készített, amelyet a lakónegyedekben tizenkét helyen lehet kitölteni, többek között a Copy Shopban, a Bolyai utcai Tutun kávézóban, de a Timko kenyérüzletekben is. A hat lehetséges funkció között szerepel kulturális központ, óvoda vagy bölcsőde, a régi fényére emlékeztető söröző, önkormányzati tevékenység, kisipari tevékenység, avagy magántevékenység.
A kulturális minisztérium jogi osztálya tájékoztatta a civil szervezet elnökét, hogy a 2001. évi 422-es számú műemlékvédelmi törvény 47-es cikkelye kötelezi az önkormányzati vezetőket a közterületen lévő műemlékek őrzésére is, az sem mentesít a felelősség alól, ha az épületnek tulajdonosa van. Ennek értelmében a Bürger-ház elé kihelyezett óriáspannó, mely azt hirdeti, hogy az épület nem a város tulajdona, a Romarta Rt. a tulajdonos, porhintés. A Romarta részvénytársaság feloszlott, nem szerepel a cégjegyzékekben sem.
 Az említett 422-es törvény 48-as cikkelyének értelmében pedig amennyiben a tulajdonos elhanyagolja, illetve megrongálja, átalakítja a műemlékké nyilvánított épületet, azt a művelődési minisztérium kisajátíthatja, és újra a város tulajdonába kerülhet. 
– Volt-e már hasonló esetre példa.
– Temesváron a Müller-ház esetében sikerült kétévi harc után elérnünk, hogy a város tulajdonába kerüljön egy olyan műemlék épület, amelyet a tulajdonosa a forradalom után aprópénzért megvásárolhatott, majd elkezdte átalakítani. Váradon is van már hasonló példa, hisz műemlékvédő civil társulásokként egymást támogatjuk, és az apró sikereket nagy lépéseknek könyveljük el. Marosvásárhelyen azonban megmagyarázhatatlan az oka annak, hogy miért körülményesebb a hatóságokkal közös nevezőre jutni, mint hasonló esetekben más nagyvárosokban.
– Miért elengedhetetlen a műszaki tervrajz elkészítése?
– A felmérés és a műszaki tervrajz a tanácsosok munkáját hivatott segíteni a város tulajdonába való visszaigénylés folyamatában. Ezt az első lépést a városi önkormányzat évekkel ezelőtt kellett volna megtegye az állagmegóvás érdekében.
– Marosvásárhelyen a döntéshozó szervek támogatják-e a Bürger-ház megmentését? 
– A polgármester a nyílt levelünk felolvasását sem volt hajlandó végighallgatni, kivonult a teremből, valószínűleg teljesen más az ő értékrendje. Egy-két tanácsos az ügy mellé állt, de ez nem elegendő, sajnos, nem használják ki a választók által rájuk ruházott hatalmat, hogy megfelelő szinten nyomást gyakoroljanak a város elöljárójára. Mintha kiveszett volna az a bizonyos régi magyar virtus...
– Az országos műemlékvédő civil szervezetek közül melyekkel ápolnak szorosabb kapcsolatot?
– Több éve együtt dolgozunk a fővárosi műemlékvédőkkel, akik az óváros arculatának megőrzéséért küzdenek, de a temesváriakkal és a nagyváradiakkal is jó kapcsolatot ápolunk. Az összefogáson van a hangsúly.
– Milyen adományozási lehetőségekben gondolkodnak, és mikor kell a munkálatokat kifizetni? Mi történik, ha nem sikerül kiegyenlíteni a számlákat?
– A szerződésben leszögezett kifizetési határidő december 15-e, azt követően minden napra 1%-os késedelmi kamatot számolnak. Akik szívügyüknek tekintik az egykori Aranykakas megmentésének ügyét, a 0747-516-783-as telefonszámon jelezhetik adományozó szándékukat a szervezet munkatársainak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató