Az aprószentekelés és a gircsózás

A karácsonyi ünnepkör népszokásaiból

Nem tudhatom bizonyosan, hogy e megnevezések olvastán hirtelenjében mire vagy kikre gondol az információözönben élő mai ember. Az aprószentekelés vagy az aprószentek talán ismerősebbek, kezdjük velük. A bibliai karácsonyi történet szerint az aprószentek azok a két év alatti fiúgyermekek, akiket Heródes király megöletett Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után, azzal a szándékkal, hogy a megszületett Messiást is elpusztítsa. Az egyház vértanúként tisztelte az aprószenteket, és a naptárkészítők közvetlenül a karácsonyi ünnep után, december 28-ra rögzítették emléknapjukat. Az aprószentek napja fenti vallásos tartalmához Európa-szerte gazdag népszokáshagyomány kapcsolódott. A gircsók viszont nem vértanúk, ők másféle szimbolikus alakok. Eléggé kerülő utakon érkezhettek e kalendáriumi dátumhoz, de igen jól érezték magukat a nap eseményeiben. Olyannyira, hogy egy marosszéki dramatikus szokásjáték róluk kapta a nevét: ez a gircsózás.

Az aprószentekelés szokása

Aprószentek napjának legismertebb európai és magyar népszokása a vesszőzés és/vagy korbácsolás. Az aprószentekelés változatos formákban történhetett közelebbi erdélyi néprajzi tájainkon is. A 18. század derekán írja Bod Péter tudós prédikátorunk, hogy e napon „megütögetik vesszővel a gyermekeket az atyák”. A későbbi leírások és gyűjtések szerint nemcsak a gyermekeket vesszőzhették meg az apák, hanem a feleségeket, a kománékat és más nőszemélyeket is. A székelység keleti, gyergyói, csíki, háromszéki és udvarhelyszéki római katolikus vidékein a legények csapatokban, zeneszóval jártak aprószentekelni. Vesszőből font ostorral tréfásan a leányok hátuljára vertek, akik megvendégelték őket és szalagot kötöttek a korbácsukra. A protestáns többségű vidékeken, a dél-erdélyi, mezőségi, kalotaszegi, marosszéki és sóvidéki településeken legtovább a gyermekek aprószentekelése maradt fenn. Ők vesszőztek vagy őket vesszőzték meg a szülők, keresztszülők vagy a rokonok, szomszédok. Játékos formája a mustármagkérés vagy -hintés, ami szintén vesszőzéssel vagy megcsapással ért véget. Bárhogyan is történt, a vesszőzéses aprószentekeléshez rövid versike, mondóka is társult, és ez rávilágít a cselekmény céljára, értelmére. Íme néhány példa:

Aprószentek, aprószentek, nagyot nőjenek a gyermekek!

Aprószentek, Dávid, Dávid, 

váljon egészségére!

A mai ember számára furcsának tűnhet, hogy aprószentek napján úgy emlékeztek a vértanúkra, hogy egészség- és termékenységbiztosító rítuscselekvést gyakoroltak és varázsszöveget mondtak. Ez az ősi rítuscselekvés itatódott át a betlehemi gyermekgyilkosságra való emlékezéssel és emlékeztetéssel. Az aprószentekelők többfelé versben is megfogalmazták, hogy ők nem Heródes katonái, akik gyilkolni jönnek, hanem egészséget, szerencsét, növekedést, bőséget kérnek a háziakra. A szokáscselekménynek a mustármagkérő változatát a mustármagról szóló evangéliumi példázat ihlette, amely szintén összefüggésben áll a gyermekek növekedésével. 

A gircsózás

A gircsózás aprószentek napi dramatikus szokásjáték a marosszéki Kis-Küküllő vidékének néhány református és unitárius felekezetű falujában: Székelyszentistvánon, Csokfalván és Atosfalván. Gyűjtésünk szerint spontán módon a múlt század hatvanas éveiig gyakorolták, utána ki-kimaradt, majd néhányszor felújították. Legutóbb 2000-ben az egykori résztvevők, értelmiségiek és a tánccsoport segítségével rekonstruált szokásjátékként adták elő. Ekkor fénykép- és filmdokumentáció is készült. 

A szokásjáték maszkos alakoskodóit gircsónak, gircsóknak nevezték. Kik ők? Egy falovas, három-négy hamubotos és egy seprűs kurva. Más megnevezések a falovasra: huszár, katona, parancsnok; a hamubotosra: duszás; a kurvára: bába. Minden szereplőt férfiak alakítottak, szegényebb rendű komédiás emberek. A kurva hosszú női ruhát vett magára, fejére kendőt kötött, álarca fekete fátyol vagy korom volt. Kezében nyírág seprűt tartott, azzal spriccelt a játék során. A lovast megtestesítő játékos kivágott közepű dagasztóteknőbe bújt, ehhez illesztették a ló fejét és farkát, két oldalát pokróccal takarták le. A lovas a saját lábán ment, és a derekán vitte a „lovat”. Kezében fakardot hordott. A hamubotosok hétköznapi ruhájuk fölé bő fehér gatyát és inget vettek, s a kettő közét szalmával tömték ki. Így szinte duszává, szalmazsákká váltak. Derekukon és térdükön szíjakra kötött csengők, lantok (kolompok) lógtak, amelyekkel a játék során, menet közben nagy zajt csaptak. Rongyból vagy csipkéből készült álarcot viseltek, fejükre kifordított báránybőr kucsmát tettek. Legfontosabb attribútumuk a botra kötött, vizes hamuval teli zacskó, a hamubot, ezzel minden „rendetlenkedőt” megbotolhattak.

A gircsók a legények aprószentek napi felköszöntő menetét kísérték. A felköszöntést minden évben a besorozott katonalegények szervezték. Maguk közül kettőt vőfélynek választottak, ők mondták a leányos házaknál a köszöntőt. A gircsókat viszont a házasemberek fogadták meg, ők rendelkeztek felettük, e szolgáló álarcos figurákat tőlük vették át fizetség (legtöbbször bor) ellenében a legények a karácsony harmadnapi bálon. Így történt ez a felújított változatban is. Az egykori résztvevők útmutatásai alapján a szereplők a hagyományos szokásrendet, forgató- könyvet és cselekvéseket próbálták megvalósítani.

Másnap reggel a legényekből és házasemberekből álló csapat zenészekkel végigjárta a leányos házakat Csokfalva alsó felétől Atosfalva felső feléig. A vőfélyek köszöntőt mondtak, megtáncoltatták a házi nőszemélyeket. A menethez csatlakoztak a felköszöntöttek is, főleg a leányok. A végén közös mulatságot tartottak. A szokásjáték reggeltől késő délutánig az egész falu szórakozása volt.

A gircsók némák voltak, vagy csak elváltoztatott hangon beszélhettek. Szerepkörük viszont jól körülírható cselekvéssort engedélyezett vagy szabott meg számukra. A falovas mint parancsnok vezette a menetet, a hamubotosok vigyáztak a rendre, a legényeket visszarendelték a sorba, minden rendetlenkedőt (és egyáltalán mindenkit) megcsaphattak a hamubottal. A kurva a seprűvel hadonászott, havat vagy sárt szórt a járókelőkre. Míg bent vagy a ház előtt a felköszöntés tartott, az utcán, az udvar hátsó részén ez a komikus farsang típusú játék folyt. Ennek főszereplői egyrészt a házasemberek – ők nem mentek be a leányokat köszönteni –, másrészt a gircsók. A házasemberek ellophatták a falovast, a kurvát, sőt a hamubotosokat is, például bezárták őket a megüresedett disznópajtába. Ekkor a legények, vőfélyek borért visszaváltották őket, vagy megpróbálták kiszabadítani. Ez volt a kötelességük. Az elfogás, ellopás és visszaváltás a leginkább rögzült játékmozzanat. Hasonló ehhez a patkópénz szedése. A gircsók minden arra járótól, főleg a szomszéd falusi, makfalvi vásárba igyekvőktől vagy onnan jövőktől, de az idegenektől is, patkópénzt követeltek, mert a lónak elvásott a patkója. A botozás sem maradt el. Több visszaemlékező szerint az a játékmenet is gyakori volt, hogy a végére a házasság előtti legények vették át a „hatalmat” a gircsók felett, ők botoztatták meg a házasembereket. A gircsók ellopását a felújított változat házasemberei is szívesen gyakorolták, patkópénzt is szedtek a gircsók, a legények hatalomátvételére, a házasemberek megbotozására viszont nem került sor. A szimbolikus hatalomátvételt vagy a generációs különbségeket még játékos formában sem tartották fontosnak megjeleníteni, vagy ez már kikopott a hagyományból. A játékosság viszont nem, ezt az egykori résztvevők úgy fogalmazták meg, hogy a gircsózás „egy fáin komédia”.

A helyi szokásmagyarázat és hagyomány szerint a gircsózást a betlehemi gyermekgyilkosság emlékére tartották, ezért volt aprószentek napján. Egyik magyarázat szerint a gircsók Heródes katonái (lásd: parancsnok, katona, bába megnevezések). A másik magyarázat szerint „orvosok”, akik Heródes katonái után mentek, és orvosságot vittek. Ezeket utólagos, másodlagos szokásmagyarázatoknak tarthatjuk.

 A gircsózáshoz hasonló típusú szokásjátékok a környéken – Kibéden, az egykori Bözödújfaluban vagy Jobbágytelkén – a farsangi hagyománykörből ismertek. A barcasági hétfalusiak boricajárása és a kukák játéka az újabb időben szintén aprószentek napi szokássá vált, de régebb egész farsangon járták. A Nyárádmente falvaiban hasonló szerepkörű maszkos alakok (hamubotosok, kardosok, falovasok, nőnek öltözött férfi) a húsvéti öntözők menetét kísérték és kísérik egy-két helyen napjainkban is. Figyelemre méltó az is, hogy Domokos Pál Péter a gircsózást a moreszkához, az európai elterjedésű, kultikus eredetű, gonoszűző és termékenységvarázsló tánchoz kapcsolódó drámai hagyományok közé sorolta. A szálak tehát messzire vezetnek. Archetípusszerű alakokban, rituális és színjátékos elemekben bővelkedő marosszéki szokásunk és rokonai részletes, elmélyült kutatást érdemelnének, igényelnének. Itt most csak néhány jellemző vonásukat szerettem volna felvillantani.

Dr. Barabás László