2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Alzheimer-kór és az öregedéshez viszonyulás

  • 2015-12-09 14:20:36

  • MTI

Nagyobb valószínűséggel jelentkeznek Alzheimer-kórral összefüggő agyi elváltozások azoknál, akik negatívan viszonyulnak az öregedéshez – állapították meg a Yale Egyetem közegészségügyi tanszékének szakemberei.
A tanulmány szerint az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok – például, hogy az idősek rozogák – leküzdése segíthet visszaszorítani az Alzheimer-kóros esetek számának gyors növekedését – olvasható a Yale Egyetem honlapján.
A Becca Levy vezette vizsgálat az első, amely kulturális alapú lelki-társadalmi kockázati tényezővel hozza összefüggésbe az Alzheimer-kórral kapcsolatos agyi elváltozásokat. 
Levy szerint az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok, amelyeket gyakran a társadalom sulykol az egyénbe, olyan stresszt okoznak, amely kóros agyi elváltozásokhoz vezethet. „Habár az eredmények aggasztóak, fontos megjegyezni, hogy az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok mérsékelhetőek, a pozitívak erősíthetőek, tehát az ellenkező hatás sem kizárt” – húzta alá a szakember.
A kutatók az 1958-ban megkezdett és napjainkban is folytatódó baltimore-i öregedési felmérésre támaszkodva egészséges, demen-ciamentes alanyokat vizsgáltak kutatásokban. Az MRI-felvételek elemzésével arra jutottak, hogy azoknál a résztvevőknél, akik negatívabban viszonyultak az öregedéshez, nagyobb mértékben csökkent az emléknyomok elraktározásáért felelős agyi terület, a hippocampus térfogata. A csökkent hippocampus-térfogat az Alzheimer-kór előjele.

Hogy vinné el a fekete mentő! 2 órával korábban

A Citadin Prest lesz az építő 2 órával korábban

Erről jut eszembe 2 órával korábban

Rollernagyi 2 órával korábban

Közönségszolgálat 2 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 2 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 2 órával korábban

Hírek, rendezvények 2 órával korábban

4keréken 2 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató